A szörnyű hetek,és felépülés a balesetből (8.rész)

Ren szemszöge:

JaeKyung 2 hete volt már kómában,az orvosok már feladták,hogy bármikor is felébredne,de én és JiYong nem,….legalább ebben összetartottunk… JiYong és én mindennap mikor volt időnk bementünk hozzá. Én mindig beszéltem hozzá,elmondtam neki,hogy milyen az eddig nélküle eltöltött idő és mindent a mi történt velem,JiYong pedig volt mikor énekelni szokott neki. 

JiYong szemszöge:

Egyik nap mikor  épp bent voltam JaeKyung-nál  betoppantak a szülei:

-Már megint te!? – szólalt meg az édesapja,mikor belépett az ajtón…Hisz mikor először volt a balesete akkor is velem volt együtt,és akkor is engem hibáztatott,meg most is…lehet jogosan.

-Hagyd már,hisz szereti. – mondta erre az édesanyja

-Sajnálom…nem én tehetek róla..most tényleg nem! –szólaltam meg,persze angolul,hogy a szülei is értsék… - Sajnálom,hogy mindig csalódást okozom önöknek,önnek – folytattam

-Kérlek most menj ki,szeretnénk a lányunkkal lenni! – mondta az édesapja már idegesen

-Nem tilthatod el tőle,hisz már a vőlegénye! – mondta anyukája kérlelve a férjét. Mondjuk nem nagyon értettem ezt ,csak nagyjából,hisz 4 év alatt csak az ilyen alap dolgokat tanultam meg JaeKyung-tól,hisz sűrűn szidott engem magyarul…erre annyit mondtam:

-Sajnálom! – adtam egy puszit JaeKyung homlokára és kimentem

"JaeKyung szemszöge":

A szüleim közelebb jöttek hozzám,anya csak sírt,apa pedig csak ennyit mondott:

-Miért pont újra őt választottad? Hisz már mással voltál együtt…és azt mondta,hogy boldog vagy vele,akkor miért? – törtek ki ezek a gondolatok apából

-Szerintem most hagyjuk őt,hisz nem hall minket,ha meg hall is ne ilyen dolgokat halljon már…Amúgy meg visszajövünk később,mikor már te sem leszel ideges… - mondta anya

Ren szemszöge:

Mikor mentem volna be JaeKyung-hoz pont a szüleivel egyszerre nyitottuk ki az ajtót. Mikor beléptem rögtön meghajoltam,hisz így adtam meg  tiszteletet neki.

[Ezt a szüleim furának találták,hisz JiYong is fiatalabb náluk,ő mégsem adott tiszteletet nekik soha. Vagy ő már betöltötte azt az élet kort amikor már nem kell?]

 Az édesapja felemelte a fejemet,és ennyit mondott :

-Jajj,hagyd már előttünk ilyet nem kell csinálnod!

Az édesanyja a nyakamba borult,hisz tudta,hogy én voltam az „új” fiú,mert már beszélgettem vele mikor JaeKyung webkamerázott egyszer vele, meg hát azt is elmondta nekem,hogy  már JaeKyung a gyerekkorában,már akkor is  rólam áradozott…mindig. Átöleltem,hisz láttam,és hallottam,hogy  zokogott. Az édesapja  közben megveregette vállamat

[„most már értette,hogy milyen jó szívű,szeretetre méltó fiú,akit gyermekkoromban elítélt a kinézete miatt. De ez a véleménye mára;most változott. Büszke volt,hogy végre egy normális fiú „állt mellettem”. Hisz mikor JiYongal voltam mindig csak annyit tudtam mondani nekik telefonon mikor érdeklődtek iránta,hogy elfoglalt a munkája miatt,így nem nagyon ér rá,hogy „velem foglalkozzon”.Eddig csak egy jó hír érkezett JiYongal kapcsolatban,hogy megkérte a kezem. De mióta Rennel vagyok minden telefonáláskor csak áradozni tudtam,hogy ő milyen romantikus,milyen rendes,pedig ő is olyan helyen dolgozik,ahol JiYong mégis szakított rám időt,még ha egy percre is,de már az is több volt a semminél,és a legtöbbet jelentette számomra. Rengeteg kérdés járt a szüleim fejében miközben ott állt előttük Ren.”]

-Menj csak közelebb hozzá,mi úgyis menni készültünk. – mondta nekem az édesanyja,és kimentek. [„Pár percig még nézték Rent,és engem  a kórterem ablakából,de végül ők is elmentek."]

Megpusziltam az arcát,és „megszorítottam” a kezét,és elmeséltem neki mindent,ami eddig velem történt.. Erre csoda történt,ő is megszorította az én kezem. Rögtön kiszaladtam és hívtam az orvosokat,akik rögtön oda rohantak vizsgálni kezdték őt,majd a szemeit is kinyitotta,nagyon meglepődtek az orvosok,de kivették a csöveket a szájából,hogy most már önállóan tudjon lélegezni. Szinte sírtam,annyira örültem,hogy végre ennyi idő után felébredt. Rögtön megöleltem,óvatosan,de meg…Láttam rajta,hogy Megpróbált mosolyogni,a csövek miatt,amik az előbb  még a szájában voltak,azok miatt egy kicsit nehéz volt,de mosolygott.

-Szerelmem már féltem,hogy….nem láthatlak többé. – erre megsimította az arcom,és az ajkaimat

-Nyugodj meg  Ren oppa! Ne is folytasd, túl vagyunk rajta. Már csak egy dolgot kell megbeszélnünk,vagyis egy kis emberkéről. – mosolyodott el és a hasára tette kezét..

Erre a mondatra a szívem megszakadt,és az futott át az agyamon,hogy nem mondhatom el én,nem lehetek ez én,itt és most…

-Mi a baj? Mi történt? – kérdezte tőlem aggódva – nem azért mondtam,nem akarok/akarunk a terhedre lenni.

Erre nem tudtam mit mondani,még mindig a lélegzetem akadt el, nem tudta elmondani,erre gondoltam,és arra,hogy pedig már annyira szeretett volna JaeKyung babát és,hogy végre boldog lehessen. Erre én  nem  vagyok képes,hogy elmondjam…nem tudtam,nem tehetem…ezek a gondolatok „járkáltak” a fejemben…

-Sajnálom szerelmem,nekem most mennem kell! – ennyit tudtam  csak mondani,elköszöntem, majd megcsókoltam. De amint kiléptem a folyosóra sírni kezdtem,nem szégyelltem a könnyeim,hisz nincs mit ezen szégyellni. Én is emberből vagyok.

JaeKyung szemszöge:

  Nem tudtam eltalálni,hogy belé meg mi üthetett,meg sem szólalt és még el is ment….hmmm….Ezután elaludtam,hisz egy kórterembe nem lehet mit csinálni,főleg ilyen műtét után meg pláne,hogy nem.

„Arról álmodtam,hogy Ren, én és a pici épp együtt játszottunk a szőnyegen ülve. De közben jobban Ren arcát néztem,hogy milyen boldog és,hogy milyen nagy,gyönyörű,őszinte mosollyal az arcán,ül és a picit ölelgeti. Ekkor a pici Rent „apának” szólította és megölelte, ezen először meglepődött,de „csak” annyit mondott a picinek…Szeretlek kis fiam” 

Ez az álom oly gyönyörű volt,hogy legszívesebben nem ébredtem volna fel. Álmomban mosolyogtam és egy öröm könnycsepp „hullt” le arcomon. Mikor felébredtem nagyon meg lepődtem,hisz ott ült körülöttem 2 orvos ( az egyik pszichológus),a szüleim,JiYong,YoungBae és JanDi. Nem értettem ezt,és arra gondoltam,hogy „Jézusom mi történhetett?”. Ekkor az egyik orvos megszólalt:

-„Jó reggelt” hölgyem…Hogy van?Hogy aludt?

-Hát most nem jól,miért vannak maguk itt? – válaszoltam neki értetlenül

-Sajnos tudatnunk kell önnel valamit! – ekkor a szívem hevesen kezdett el verni,azt hittem,hogy a szívem majd kiugrik a helyéről,vagy,hogy nem bírja tovább és megáll. Szívszorító pillanat ami következik,ezt már én is sejtettem. – valami sajnálatos és szörnyű dolgot!

-Igen mit? – kérdeztem,majd körbe néztem,mindenki arcán szomorúságot és bánatot láttam - Mondja már el valaki! – fakadtam ki sírva

-Sajnálattal és nagy együttérzéssel,de el kell mondanunk önnek,hogy… - ekkor anya sírni kezdett,apa kezdte el vigasztalni ,JiYongra néztem ő is sírt,azt mutatta,hogy erős,pedig belül ő is darabokra hullott,JanDi sem bírja tovább,hisz a legjobb barátnője vagyok. Oda jött hozzám,nagyon szorosan megölelt,és a fülembe súgta „ Légy erős”,megpuszilta az arcom és kiment a kórterem elé,nem bírta tovább,egyszerűen nem. YoungBae nem tudta mit tegyen,kimenjen a barátnőjéhez és őt vigasztalja,vagy bent maradjon és a lelket tartsa JiYongban. Ki ment JanDihoz és azt mondta neki „Sajnálom,de most a barátomat kell segítenem,remélem megérted”…”Persze,hogy megértem,menj csak”..érkezett rá a válasz. JanDi megölelte nagyon szorosan YoungBae-t…Ő visszajött és oda ment JiYonghoz,már szinte ő tartotta állva,már szinte nem tudott a saját lábán állni. De erősnek mutatja magát,vagyis azt hiszi,hogy kívülről is ezt mutatja,de nem…..már szinte,sőt látszik rajta,hogy nem bírja tovább! Ezt én és ő nem tudjuk még egyszer végig küzdeni,nem fog menni,ezt ő is tudta,nagyon jól tudta,sőt mindenki….

-Sajnálom,de – JiYong zokog,anya is;JanDi kint a folyóson megfordult háttal a kórteremnek,befogta  a fülét és sírt,nem akarta hallani,hogy mit mondanak és azt sem,hogy hogyan omlok össze pillanatok alatt. JiYong feladta,nem bírta tovább,oda jött hozzám,megszorította a kezem.

-Drágám, tudd meg,Szeretlek! És most arra kérlek légy erős…nagyon erős! – erre megpuszilta a kezem

-Mi van már,elmondaná valaki.. – könyörögtem és sírtam,hisz láttam a többieken,hogy baj van…nagy baj van…és,hogy valami olyan történt,amin még ők is zokogtak,erre én is sírni kezdtem

-Sajnálom…,de a babájukat már nem tudtuk megmenteni! – mintha egy világ omlott volna bennem össze….újra. A hasamra raktam a kezem és zokogtam,ahogy csak tudtam…,hisz hihetetlen,hogy ezt újra át kellett élnem. JiYong olyan szorosan ölelt ahogy csak tudott és ő is úgy sírt,ahogy még egy férfi talán sosem,hisz ő is másodjára éli át ezt. JanDi az ajtóban omlott össze és csak sírt,nem tudta még ő sem felfogni,hogy mi is történik körülötte. YoungBae is megkönnyezett,hisz JiYong jó barátja,én viszont,olyan voltam neki,mint a kis húga. Anya már szinte eszméleténél sem volt annyira sírt,ahogy engem nézett….El sem tudta képzelni,hogy milyen lehetett ezt átélnem…újra.Arra gondolt,hogy mi lenne vele,ha engem veszített volna el…ugyanolyan érzés lett volna…. Én pedig…én újra a poklok,poklát éltem át,már ájulásig sírtam magam. Az orvosok rögtön altatót és nyugtatókat adtak nekem. Nyugtatót JiYongnak,Anyának és JanDi-nak is adtak,hisz már az ő idegük is ki volt készülve. Egész éjjel ott volt mindenki az ágyam mellett,nem bírtak onnan elmozdulni,egyszerűen a szívük nem engedte.

Ren szemszöge:

Engem is értesítették,hogy elmondták a történteket JaeKyung-nak. Én is bementem a kórházba ,de csak a kórterem ablakából „mertem”nézni őket,és hát a bent lévőket sem szerettem volna zavarni. Így én onnan néztem,ahogy alszik a sok nyugtató miatt,én is sírni kezdtem,hisz el sem tudtam képzelni mit élhet most át ….újra,és még a tegnap is eszembe  jutott,hogy mit mondott nekem. Arra jutottam,hogy most mindkettőnknek kell egy kis idő míg helyre jönnek a dolgok…

"JaeKyung szemszöge":

 JiYong az ágyamra hajtotta fejét és elaludt. Apa haza vitte anyát,abba  hotelbe ahol most laknak. JanDit YoungBae vitte haza,hisz már ő is teljesen kikészült.  Mikor JanDi elaludt,  YoungBae még visszajött JiYonghoz,és arra kérte,hogy csak egy kicsit,most már ő is menjen haza,hisz ma már úgy sem ébredek fel. JiYong végül beadta a derekát,nagyon nehezen,de be, és „megengedte” YoungBae-nek,hogy haza vigye,haza a régi lakásba. YoungBae kételkedett ebben,hogy oda vigye JiYongot,hisz minden emlék,minden gyerek holmi,minden arra emlékezteti,hogy a babát elvesztettük és,hogy már nem ott lakok..hisz Rennel éltem ekkor már.

YoungBae szemszöge:

Mikor oda értünk és JiYong belépet az ajtón összeesett a fájdalomtól

[„hisz rögtön egy olyan emlék jutott eszébe,mikor először léptünk be együtt azon az ajtón,mikor még,mint legjobb lány barátja ként vezetett körbe a házba,és mikor először megcsókolt akkor,és az első együtt töltött éjszaka…Most pedig,most kórházban feküdtem…én,mint szerelme,menyasszonya,és megint újra miatta,JiYong ezt nem tudta elviselni,hogy újra „tönkre tett”. Magát hibáztatta mindenért…”]

-Miért? YoungBae,mond miért? miért történik ez velem/velünk mindig? – a fejét a tenyerébe hajtotta és sírt

-Jajj,nem te tehetsz róla Hyung! –nem tudtam neki mit mondani, „megtorpantam” a kérdések előtt

-Nem ezt kérdeztem YoungBae! –sosem éreztem még így,de most a szívem szakadt meg,hogy JiYongot,a legjobb barátomat,a Big Bang mindig erős leader-ét így kellett látnom. Felsegítettem és elkísértem a szobáig,és leültünk az ágyra. Megszólalni sem tudtam,pedig mindig annyit tudtam beszélni,de most…most nem tudtam mit mondani vagy,hogy segítsek JiYongon. Így csak ültünk,percekig csak ültünk,mikor megszólalt JiYong telefonja. Lee Hi hívta épp.

-Már csak ez hiányzott – szólaltam meg hangosan

JiYong csak ült néma csendben,mintha még azt sem vette volna észre,hogy a telefonja csörög.

-Igen mondjad! – szóltam bele a telefonba

-JiYong Oppa-t keresem,nem tudod,hogy mi van vele,napok óta nem jött és nem is hívott?!

-Hát most jobb lenne ha békén hagynád! A magán ügyeivel van épp elfoglalva..

-Mi az,hogy hagyjam békén? És a kapcsolatunkkal  mi lesz? – ez a mondat villámcsapásként érintett,nem tudtam még csak megszólalni sem,leraktam a telefont,szó nélkül csak leraktam. Úgy éreztem összeállt a kép, „hát persze,ezért viselkedik így JiYong”. Felálltam,JiYongra néztem.

-Hogy tehetted ezt? – kérdeztem elég mérgesen - Hazudtál neki! És nekünk is! Mindenkit becsaptál!! - ordítottam

-Ezt nem érheted – mondta JiYong

-Már pedig hidd el értem. Hát szánalmas vagy,mit ne mondjak,és pont vele? És tudod mit,most át megyek vissza JanDihoz,mert ő tényleg kikészült,tényleg szereti JaeKyung-ot ,hisz  a legjobb barátnője,de neked jobban kéne őt vigyáznod,de látszik ezt sem tetted meg,most már tényleg jól teszed,hogy magad hibáztatod. JaeKyung mellett kéne állnod nem pedig ilyenekkel,mint Lee Hi nem ilyenekkel kéne megcsalnod őt. Még annyit,hogy JanDi azért  sír,mert a történtek miatt sajnálja JaeKyung-ot,te pedig…te csak azért,mert lelkiismeret furdalásod van,ha neked egyáltalán van olyan,ha bár kétlem. És tudod mi ebbe az egészbe a legviccesebb,hogy még én,mint „bátyja” jobban megsajnáltam,mint te. De most már csak azért sajnálom,hogy veled van/volt,most már teljesen megértem,hogy Rennel van,teljes mértékben igaza van…JiYong én másképpen ismertelek meg,tudtam,hogy nagy nő csábász vagy,ahogy én is,de azt hittem megváltozol JaeKyung mellett,ahogy én is JanDi mellett. Csalódtam benned,nagyot csalódtam benned JiYong Hyung! – törtek ki a gondoltok belőlem és ordibáltam JiYongal,hisz megérdemelte…nagyon is. Kimentem a szobából,rácsaptam az ajtót JiYongra és haza mentem,haza JanDihoz…

JiYong szemszöge:

Ledőltem az ágyra:

-YoungBae-nek igaza van! – a tenyerembe hajtottam fejem és sírtam,hisz tudtam,hogy igaza van és,hogy nem ezt érdemli JaeKyung,ennyi szenvedés után meg pláne…

JaeKyung szemszöge:

Felébredtem,és csak ültem az ágyon és a történteken gondolkodtam,ekkor Tabi lépett be az ajtón. Halkan (próbált),de mégis hangosan szólalt meg,hisz irtó mély hangja van,nem tud halk lenni,most mégis megpróbálta…na igen,csak próbálta…Ez mosolyra késztetett.

-Szia,csak tudni akartam,hogy vagy – hallatszott a hangján,hogy egy kicsit félt a választól,félt,hogy ezzel a kérdéssel felidegesít,hisz tudja mit élek át….vagyis csak megpróbálja elképzelni – Hoztam neked csokit is,tudtam,hogy szereted…,hogy nagyon szereted… - mosolyodott el egy picit

-Szia Tabi! Hát erre most nem tudok neked válaszolni,hogy hogyan is vagyok. Másrészt nagyon örülök,hogy jöttél – mutattam az ágyra,hogy üljön oda nyugodtan – köszönöm a csokit – meglepődtem rajta,hogy már ennyire ismer… T.O.P úgy is tesz,leül az ágyra a lábam mellé,de alig,hogy leült,magamhoz öleltem,először meglepődött,de visszaölelt,hisz sejtette,hogy most erre van szükségem. Percekig csak öleltem,hisz T.O.P-vel nagyon jóba vagyok…ölelés közben jó mélyen magamba szívtam illatát. Neki  mindig olyan jó,kellemes,férfias illata van,ez volt az egyik ok amiért szerettem ölelgetni…a másik a kedvessége és,hogy ő az…

-Ez most jól esett Tabi…nagyon..! Köszönöm! Na és hol is van az a finom csoki? Nagyon megkívántam,hogy így említetted! – mosolyogtam, Tabi a legjobb barátom a bandából,sőt ha jobban meggondolom mindig is ő volt a legjobb fiú barátom…persze csak Tae Baby után,de Tabit inkább tekintettem legjobb fiú barátomnak,mint bátyámnak,mivel ő a legidősebb,igaz a legidiótább is,de mégis vele szeretek mindent megbeszélni…DaeSung mindig megtud nevettetni, SeungRi-val szeretünk eljárni együtt vásárolni,igaz ez miatt,mivel sokszor láttak minket együtt vásárolni,nagyon sokszor hitték azt,hogy a barátnője vagyok…de aztán egy sajtó tájékoztatón mikor én is ott voltam felhívott engem is maga mellé,és elmondtuk,hogy csak nagyon jó barátok vagyunk…és ennyi,azóta járkálhatunk együtt vásárolgatni,na meg imádunk együtt Koreai sorozatokat nézni. És YoungBae,oh a drága kis Tae Baby,őt mindig is bátyámnak tekintettem,hisz mindentől megóv és ő is szintúgy ,úgy kezelt,mintha a kis húga lennék,mivel neki csak egy idősebb bátya van,így örül,hogy valakit tekinthet kis húgának, JiYong pedig hmm,JiYong ő viszont…ő JiYong…

-oh,te kis kívánós – szólalt meg TOP – itt van tessék,a kedvenced – nevetett ő is

-Na de Tabi,hogy mondhatsz ilyet – nevettünk,közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam „Tudom,hogy az vagyok,de psszt”

T.O.P kibontotta a csokit és enni kezdtük,nagyon sokáig beszélgettünk,már azt is megbeszéltük,hogy hova megyünk,ha kimehetek a kórházból,természetesen Tokióba,hisz szeretünk együtt Japánba menni vásárolni,és szét nézni.

-Elfogyott a csoki – szólaltam meg szomorúan,de röhögve

-Van még,hoztam nyugi,tudtam,hogy gyorsan megesszük. –elővett még egy tábla csokit a zsebéből, és azt is felbontotta

-Héjj el fogunk hízni! – nevettem

-Jajj,na bumm akkor jössz a YG edzőtermébe és edzünk majd a kilók ellen! – nevetett ő is

-Tudod,hogy azt nem szabad…az lenne még szép,ha bemennék a YG-be edzeni… - nevettem rajta,hisz na ja…az nézett volna még ki szépen

-Akkor megyünk edzőterembe,meg oldjuk,ha szedünk fel pár kilót,valahogy úgyis teszünk ellene – karolt át,és beszélgettünk tovább. Ekkor Ren lépett be az ajtón,T.O.P felnézett és ennyit mondott:

-Most már megyek,látom vendéged jött,majd még beszélünk- nyomott egy puszit a homlokomra és kiment  a  kórteremből…

-Sajnálom,nem akartam megzavarni a beszélgetéseteket – szólalt meg Ren

-Jajj,dehogy zavartad,inkább gyere ülj ide. – mosolyogtam,és annyira örültem,hogy bejött hozzám

-Jó téged mosolyogni látni. – említette meg Ren

-Na és csókot nem is kapok?!! Hát szép vagy,ezt megjegyeztem - mondtam neki nevetve,és úgy tettem,mintha duzzognék

-De hát JiYong –nem értette Ren ezt az egészet

-Jajj,hagyd már,fene tudja most is mit csinál és,hogy kivel. De tudod mit majd én – közelebb „rántottam” magamhoz és megcsókoltam.

"Ren meglepődött,emlékek jutottak eszébe és a baleset napja,mikor a parkban „szakítottunk”,mikor azt hittük,hogy végleg vége…erre egy könnycsepp gördül le a szeméből és folyik végig arcán"..Eltolt magától és a szemembe nézett:

-JaeKyung kérlek ne,ne tedd ezt…Ne tépd fel újra a sebeket.

Ren szemszöge:

-Sajnálom Ren,nem akartam,de hiányoztál,és szeretlek. JiYong meg az aki,de te, te más vagy…rólad tudom,hogy milyen vagy,de JiYongról nem tudom mit gondoljak – megöleltem,JaeKyung a mellkasomra hajtotta fejét,az én szememből pedig könnyek hulltak,hisz nem az,hogy újra bele szerettem,de még ki sem szerettem  belőle,ahogy vettem észre JaeKyung sem. Már vártam,hogy újra megcsókolhassam,megölelhessem,de nem gondoltam volna,hogy ez ilyen fájdalmas pillanat lesz. De azt sem tudtam,hogy mit gondoljak ezek után,amik történtek, például JiYong Twitter-re feltöltött videója, a parkban való fájdalmas,nagyon fájdalmas „szakítás” …ezek a „dolgok” összetörték a szívem,nagyon megsérültem ezalatt,a lelkem és mindenem…

-JaeKyung sajnálom,de most megyek,majd még jövök,ha szeretnéd…! – megpusziltam és közben a szívem megszakadt,de el kellett mennem,nem bírtam ezt a nagy nyomást elviselni.

JaeKyung szemszöge:

Újabb 2 hét telt el,még mindig a kórházban voltam. Ez alatt a szüleim,Ren,és T.O.P is többször meglátogattak,és YoungBae és JanDi is jöttek mikor tudtak,olyankor legalább mikor itt volt valaki,akkor egy kicsit élet költözött a kórterembe,de JiYong egyszer sem jött,YoungBae tudta miért nem,de nem mondta el..Egyik nap épp a telefonom nyomkodtam,mikor DaeSung lépett be az ajtón, egy jó nagy tányérral a kezében és közben nevetett.

-Na mit főztem neked/nekünk? – szólalt meg köszönés nélkül

-Jajj,na ne…tán csak nem Kimchit?

-De-de! – nevettünk,mert ha mi együtt ilyet csináltunk DaeSungal annak sosem lett jó vége,hisz végig röhögtünk és hülyéskedtünk a főzés alatt. DaeSung felsegített az ágyról,és gyorsan „megterített” a kórtermi asztalon. A bandából én és DaeSung szeretjük a legjobban a hasunkat,ezt a többiek is észrevették már,….hisz mi mindig eszünk.

DaeSung tele szájjal szólalt meg:

-És amúgy hogy vagy? – nevettem rajta,igazából ha együtt eszünk  mindig így beszél,de most valahogy még viccesebb volt. Már a könnyem hullt a röhögéstől,már innom is kellett.

-Még mindig nagyon hülye vagy D-Lite,de így szeretlek!- nevettem tovább – Köszönöm kérdésed talán napról-napra jobban,és nem sokára ki is engednek. Majd főzhetünk együtt sok-sok kimchit a fiúknak – nevettünk

-És megyünk majd mindig vidámparkba – DaeSung nevetett,de tudtam,hogy ő ezt teljesen komolyan gondolja

-Oh ez természetes,hogy benne vagyok! Csak jó lenne tudni mikor mehetek már haza. – a mosoly az arcomról eltűnt

-Nyugi  még pár nap! azt meg kis huncutkám,aki ugyan olyan,mint én, az már fél lábon állva is kibírja ezt a kis időt. Amúgy meg addig sem mérgezzük legalább a fiúkat kimchivel – próbált vigasztalni DaeSung,közben a vállam simogatta

-És SeungRi-nak,hogy megy a koncertezés Japánban egyedül ? –érdeklődtem egy kicsit felőle is,bár rá még egy kicsit haragudtam,hogy úgy letámadott és kiabált velem,mikor szakítottunk JiYong-al,de azért érdekelt,hogy mi van Pandussal.

-Hát azt mondta hiányzunk neki,meg hogy unatkozik egyedül,ezért mindig ír nekünk! Ja és azt üzeni,hogy sajnálja,hogy nem lehet itt,de amint haza ér bejön és meglátogat…

-Oh,eszem  a szívét de édes. Mond neki majd,ha legközelebb beszéltek vele,hogy most már nekem is írhat nyugodtan,hisz én is nagyon unatkozom egyedül.

-Rendben átadom,de most már megyek. Pár nap múlva találkozunk. – átölelt,meg puszilt,és elment.

Teltek-múltak a napok,elérkezett a nap,amit már nagyon vártam…haza mehettem,senkinek sem szóltam,hisz legyen csak meglepetés nekik…Már javában pakoltam,mikor egy feliratos lufival a kezében belépett az ajtón Seung Ri . Oda szaladt hozzám és megölelt.

-Sziaaaaa! – kiáltottam neki,nagyon örültem,hogy bejött és,hogy meglátogatott…Inkább elfelejtettem,hogy milyen volt velem,mert jó ha az embernek vannak barátai,főleg ilyenek,mint Seung Ri

-Szia JaeKyung! – érkezett a válasz Seung Ri-tól – Látom épp haza készülsz,majd én haza kísérlek. De egy kérdés JiYong hol van,és,hogy miért egyedül mész? Jó hát ez két kérdés lett.. – nevetett,de ezt furának találta ,azt hitte,hogy JiYong visz majd haza,ennek így kellett volna lennie..

-Igen, épp haza megyek végre! Ja és azért egyedül,hogy legyen meglepetés.. – kacsintottam – hmmm JiYong,nem tudom hol lehet,azóta nem láttam mióta…

-Ne is folytasd..tudom.Hmm meglehetősen érdekes. Na de mindegy most már rám vagy utalva csajszi,majd én haza viszlek. Utána meg te is lepakolsz én is és megyünk sorozatokat nézni. Rendben?

-Hát persze,hogy benne vagyok ,már vártam Seung Ri sunbae! – emeltem fel a bőröndöt

-Jajj te butus lány,nehogy azt hidd,hogy ezt te viszed le. Add csak ide! – kivette a kezemből és mentünk le a lépcsőn az autójához

-Na szóval,hölgyem merre is lesz a fuvar? – kérdezte Seung Ri

-Hát nem is tudom…először talán haza!

-Jó és mégis melyik haza? – nevetett Seung Ri – a szüleidhez,JiYonghoz ahol laktatok,vagy Renhez? – nevetett tovább – vagyis ha akarod Magyarországra is haza vihetlek! – mindketten nevetni kezdtünk

-Először talán JiYonghoz,leszeretnék pakolni,meg hát 1-2 dolgot még össze kell szednem…

Az úton még rengeteget beszélgettünk,hogy mik történtek Seung Ri-val Japánban és velem ,ilyesmikről beszélgettünk. Nem sok mindent mondtam el neki,na meg titkot bízni RiRi-re,kész öngyilkosság,mert nagyon pletykás. Amikor bekapcsolta a rádiót épp Ren mondott beszédet. A szívem egyre hevesebben kezdett el verni,hogy hallhattam a hangját..

„Épp egy új albumon dolgozunk,de sajnos késni fog a come back,mivel mostanában rengeteg dolog történt velünk és egy  nagyon szeretett barátnőmmel pedig szörnyű dolog történt,így most mellette kell állnom/állnunk” Ezen a kijelentésén elgondolkoztam,gondol rám Ren,rengeteget,és mellettem szeretne lenni,elmosolyodtam…nagyon jól estek szavai. Ezt RiRi is észrevette,hogy milyen boldog lettem szavaitól. Utána bejelentették,hogy ma hajnalban Seung Ri is haza ért Seoulba ,Japánból… „ Igen itthon vagyok,most meg épp egy kedves barátnőmet fuvarozom haza a kórházból,na ezt adjátok össze,gyors vagyok igaz?”- ordította el magát az autóban. Elmosolyodtam és ránéztem,láttam rajta,hogy örült,hogy itthon lehet,hisz ő nem szeret egyedül menni sehova,ő egy társasági ember, és a Big Bang kicsi Maknae-ja..

-Hölgyem,megérkeztünk!- szólalt meg,kiszállt,oda jött és kinyitotta nekem az ajtót,egy igazi Úri ember lett a kicsi Seung Ri,gondoltam magamba

-Oh,köszönöm…Uram! – kiszálltam és felnéztem,fel az erkélyig,közben szétnéztem. – hát nem változott itt semmi,de nem is baj.

Mikor felértünk az emeletre,egy percre megtorpantan

-Baj van  Noona? – kérdezte Seung Ri

-Nem dehogy csak…csak..gyerünk már – elindultam

Először megálltam YoungBae-ék ajtaja előtt,bekopogtam,bentről csak ennyit hallottam „Megyek már” , az én drága kis barátnőm volt az.Már annyira hiányzott,hogy beszélhessek vele és,hogy együtt csavarogjunk…szóval minden.

-Igen ki a.. – a lélegzete állt el

-Na ki az,ki az szerelmem? – szólt ki a szobából YoungBae,JanDi rögtön a nyakamba ugrott,annyira örült,hogy látott, YoungBae is kijött a nagy „zajra”. Először meglepődött,oda jött hozzám és megölelt,majd nyomott egy puszit az arcomra. 

-Még haza is kell mennem,hisz én csak a kisasszonyt fuvaroztam! – engem megölelt,JanDit megpuszilta,YoungBae-val pedig kezet fogott,és elment

-Héjj Noona,hát szólhattál volna,hogy haza jöhetsz…elmentünk volna érted – szólalt meg YoungBae,JanDi még mindig ölelgetett,és szinte nem tudta elhinni,hogy ott állok előtte,nagyon hiányoztam szintúgy neki is,mint nekem ő,és nagyon sokat is sírt azóta….

-Bepótoljuk ám ezt – mondta és megpuszilt – nem jössz be? – kérdezte

-áh,most nem hiszem,még le kell pakolnom,haza kell mennem…,vagyis oda – mutattam rá az ajtóra…annak a „háznak” az ajtajára,amit már elég rég ismertem,hisz itt laktunk JiYongal.

YoungBae szemszöge:

Nagyon megijedtem , „féltem” attól,hogy ott van Lee Hi vagy JiYong most akarja elmondani ,hogy Lee Hi-vel járt vagy jár. Azon gondolkoztam,hogy átkísérjem-e,mert ha ott van a kis csaj,akkor nagy pofonok fognak el csattani,JaeKyung részéről…

-Tudod mit,segítek átvinni a bőröndöd. – ezt találtam ki hirtelen

-De hát nem nehéz,és itt lakok/laktam 2 lépéssel arrébb.

-őőőőő…Nem baj,nem akarom,hogy megerőltesd magad – mentettem ki magam,hogy elkísérhessem. JanDi értette miért akartam JaeKyung-al menni,hisz elmondtam neki a JiYongos ügyet,így ő is helyeselte,hogy vele mennyek

-Na jó,nem bánom,gyere! – szólalt meg nevetve JaeKyung

JaeKyung szemszöge:

Mikor oda értünk az ajtóhoz nagyon sokáig gondolkoztam,hogy be menjek-e vagy,hogy mit mondjak JiYongnak. Nem bíztam benne,attól is féltem,hogy van nála valaki,vagy már együtt van valakivel,bár még kint volt a nevem  az ajtón,minthogy itt lakom (Mrs. Kwon JaeKyung, Mr.Kwon JiYong)  De mióta elmondták,hogy…azóta nem volt bent nálam,csak az nap. Kinyitottam az ajtót,beléptem,de JiYongot az ajtóból még nem láttam sehol. YoungBae bement a szobába,meg nézte nem e ott van. De nem ott volt,a kanapén ült és egy képet szorongatott a kezében.

-Szia JiYong! – köszöntem neki,JiYong csak nézett,azt hitte,hogy csak a szeme káprázik,egyszer meg is dörzsölte a szemét…de nem káprázott a szeme.

JiYong szemszöge:

-Sz-szi-Szia JaeKyung!? – nagy nehezen megszólaltam én  is. De a  fejemben még mindig a YoungBae-vel történt beszélgetés járkált. Nem tudtam,hogy hogyan mondjam el,vagy egyszerűen el se mondjam,de az nem lehet,akkor már inkább én mondjam el,mint mástól tudja meg…gondoltam .

YoungBae közben elment..úgy volt vele,hogy hagy minket beszélgetni..ugyanis van miről…