"Bocsánatot kérni,vagy megbocsájtani. Változni,vagy változtatni.Elengedni,vagy magunkhoz ölelni;vagy a szerelmet választani. A döntés mindig nehéz. Tagadni az érzéseket lehet,de nem éri meg. Próbálkozni,élni,szeretni és elengedni kell azt;aminek mennie kell.
Talán,ennyi az élet titka!!

2014. augusztus 5., kedd

Miért teszi ezt mindig? (16.rész) [+16]





JaeKyung szemszöge:

El sem hittem,hogy átmentem,hihetetlen érzés volt,sosem gondoltam volna. Igaz,nem az enyém lett a legjobb,de a lényeg,hogy sikerült. Életemben először büszke voltam magamra;büszke és végre önbizalmam is volt. Talán JiYong jelenléte hozta ki belőlem ezt a boldogságot,lehet a vizsga sikere;de boldog voltam...mostanában ez az első alkalom,hogy örültem,hogy itt volt.
-Velem jössz? - nyújtotta felém kezét JiYong,néztem rá nagy szemekkel.
-M-mégis hova? - nyújtottam felé óvatosan kezem,majd a többiekre néztem,mindenki bólogatott.
-Csak gyere. - kacsintott - Jajj,nyugi...nem rabollak el. - mondta - ...max ha ellenkezel. - kétségbe esetem,de ő nyelvét nyújtotta rám.
Elindultunk ki az épületből egyenesen az autóhoz,JiYong kiszállította a sofőrt,majd ő ült a helyére. Végig az utat nézte,egy pillantást se vetett rám,én pedig őt néztem...olyan hihetetlen volt ez az egész;mégis eljött értem....meg késve...de eljött. Újra itt ült mellettem,érezhettem illatát,érinthettem bőrét,hallhattam hangját...felemelő érzés volt. A fél év alatt rengetegszer elképzeltem,hogy egyszer csak felbukkan és,mint mindig magával ragad,magába bolondít....de nem gondoltam volna,hogy valóban meg is történik. Hiányzott,viszont még próbáltam távol tartani magamtól,több kevesebb sikerrel. Szeretetem nem változott felé,hiába is próbáltam magam,oly sokszor becsapni,hogy nem szeretem.
-JiYong! - szólítottam meg. Végre rám nézett,gyönyörű barna szemeivel...ellehet veszni bennük,akár évekre - Nem ismered Magyarországot,akkor mégis hova megyünk? - nevettem,vicces lett volna eltévedni vele,az egyetlen újdonság ami történt volna velünk az 5 év alatt - Nem fogunk eltévedni? - faggattam  tovább 
-Nyugi már,majd én tudom hova megyünk;ne aggódj! - tette combomra kezét.
Végre megérkeztünk,egy gyönyörű,eléggé elegáns étteremnél álltunk meg,hát persze,tipikus JiYong - Most pedig ünnepelni fogunk! - kacsintott. Kiszállt az autóból,kinyitotta nekem az ajtót majd kisegített. Mikor kiszálltam és bementünk még jobban megnézhettem milyen hely is ez....Káprázatosan szép hely,gondolom ezzel együtt jó drága is - Tetszik? - állt oda mellém és derekamra rakta kezét.
-Gyönyörű - mondtam még mindig körbe nézve a teremben - JiYong, - fordultam felé - És a többiekkel mi lesz? - néztem szemeibe,sajnáltam,hogy ott kellett hagyjam őket,elvégre is miattam jöttek.
-Már küldtem értük autót,nem sokára ők is itt lesznek! - mondta,majd elindult egy asztalhoz.
-A-autót? - motyogtam halkan - Minek? - szaladtam utána,már teljesen elszoktam JiYong világától. 
-Hát,ők is ide jönnek! - mondta,meglepett arccal figyelt engem.  - Vagy nem akarsz velük ünnepelni? - kérdezte és állt meg velem szemben.
-De,de igen. - válaszoltam. Kihúzta előttem székem és leültem. - JiYong,minek küldtél értük autót? Nekik is van! - kezdtem kicsit mérges lenni rá. 
-Előkelő helyre,előkelően kell jönniük! - mondta,majd összekulcsolta az asztal felett kezeit,fejét rá rakta és engem kezdett el bámulni.
-Kwon JiYong! - álltam fel - Nem rángathatod bele a világodba a családom;ezt nem teheted! - emeltem fel hangom,már kezdtem elgondolkodni rajta,hogy ott hagyom őt. Miért kell mindig ezt csinálnia? 
-JaeKyung,ezt jegyezd meg: 'Nincs olyan,hogy JaeKyung világa és JiYong világa,csak Te és én,ugyanabban a világban!' - elgondolkodtam rajta,igaza volt,de akkor is ez a puccos élet nem a családomnak való.  - Nemde? 
Fogalmam sem volt,hogy erre mit válaszolhatnék,nem tudtam rá visszavágni.
-Most az egyszer te nyertél JiYong! - nevettem,majd visszaültem  helyemre.Elszoktam már,hogy JiYong minden hülyeségére vissza kellett vágnom,ismét el kell kezdenem ezt megtanulni.
A többiek kicsit később jöttek,mint gondoltam,nem tudtam miért. Rájuk néztem,mindenki egytől-egyig elegánsan volt felöltözve. Az alatt a 4 év alatt sem tudtam rájönni,hogy csinálja ezt. Telefonálgatások,sms-ek nélkül autókat küld értük,elegáns ruhákat ad  nekik,étterembe hoz,de még sem jöttem rá soha;hogyan?
-JiYong,mond,mégis hogy csinálod ezt? - tettem fel a kérdést,ami már évek óta foglalkoztatott
-Még is mit? - vonta fel szemöldökét - Jaaaa,hogy ezt!? - ült ki az arcára egyfajta,büszkeség - Varázslat! - mondta. Gondolhattam volna,hogy hülyeséget mond,mindig ezt csinálja ki tér a válaszadás alól....de egyszer úgyis ki szedem belőle.
Kezdtem szépen lassan rádöbbenni,hogy ez hiányzott az életemből,ez volt az a bizonyos űr,amit éreztem az nap...de ez az űr kezd ismét megtelni. Most már bevallhatom magamnak;hiányzott JiYong és,hogy igaz volt,amit Ren-nek mondtam....Szeretem ezt az idiótát. Szeretem,szeretem,szeretem!!!
Néha,néha oda pillantottam a többiekre,akik egy másik nagyobb asztalnál ültek,hogy ők jól érzik e magukat,hogy jól "mulatnak" e. De biztosítottam magam,hogy igen. JiYongnak ismét sikerült elérnie,hogy minden a legjobban sikerüljön....az ő "varázslatával".
- Muszáj bevallanom neked valamit! - fordítottam komolyra a szót. Felcsillant szeme - Hiányoztál JiYong! - pirultam el,lesütöttem szemeim,nem tudtam,hogy takarjam arcom. Kár volt ezt felhoznom,de nem gondoltam volna,hogy így fogok rá reagálni. Ráadásul saját kijelentésemen - Most ki kell mennem a mosdóba... - mondtam - Ha megbocsájtasz.. - felálltam,illedelmesen meghajoltam,majd távoztam. De jóóóó,ismét hülyét csináltam magamból....miért pont mosdóba,és mi a francért hajoltam meg?? 
-Sziasztok! - léptem "vendégeim" asztalához - Hogy telik az estétek?
-Sose ettem még ilyen puccos helyen,szóval jól! - mondta anya,ha ettünk is korábban a családdal étteremben,az inkább hasonlított vendéglőhöz,mint ehhez.
-Igen,valóban gyönyörű hely! - tettem hozzá
-JiYong elfog rabolni! - súgta fülembe,hátam mögé állva egy ismerős ,mély hang. Nem mertem megfordulni,bevallom kicsit megijedtem,és a többiek arc kifejezése sem tetszett. Majd óvatosan,hogy senki ne lássa az asztalon lévő késért nyúltam.  Megfordultam és rögtön magam elé kaptam azt.
-Nem félek használni! - kiáltottam el magam. Végül kinyitottam először szépen,lassan a bal,majd a jobb szemem. A hátam mögül hangos nevetést hallottam. 
-A bíróságon magadat is védheted,ha véletlen leszúrsz ezzel a késsel engem? - kérdezte SeungHyun
-Jézusom! Hyung.... - ordítottam fel TOP láttán.
-Még mindig hangos vagy! - mondta és füléhez rakta egyik kezét. - Már meg sem öleled a jó öreg SeungHyun bácsit? - nevetett. Kaptam az alkalmon és jó szorosan magamhoz öleltem őt. Nagyon régen láttam/hallottam őt,milyen jó is volt megölelni végre. A legjobb barátom volt és én még mindig annak tekintettem,és reméltem,hogy ezt még ő is így gondolja rólam. Vele mindig mindent megtudtam beszélni,mindig is ő volt az egyetlen,akiben őszintén bízni tudtam....az egyetlen.
-Én...én,annyira Sajnálom! - engedtem el és léptem egy lépést hátra
-Semmi gond! - nyomott puszit arcomra - Csak rossz a lelkiismereted! - öltötte ki rám nyelvét,mellkasára ütöttem egy gyengét.
- JaeKyung,most már mennünk kell....Lassan kezdünk! - jött oda JR 
-Jól éreztük magunkat! - folytatta MinHyun. Végül a többi fiús megjelent mögöttük.
-Persze. Menjetek csak,majd még találkozunk. 
-Mielőtt elmennénk... - nyújtott felém egy nagyon,nagy rózsacsokrot az 5 fiú - ...ez a tiéd! 
-Gratulálunk,így utólag! - adott puszit arcomra Ren

Ren szemszöge:

Mikor beszálltunk az autóba semmi másra nem tudtam gondolni,csak JaeKyung-ra. Hiába beszéltük meg,hogy barátok leszünk,nekem idő kell,hogy elengedjem őt....az első szerelmemet.
-Aron,én elfogom őt engedni és nem fog fájni többet,ha látom! - fordultam csapattársamhoz
-Ren,ez nem lesz olyan egyszerű. - mondta - Tudom,hogy szörnyű érzés....
-Nagyon fájdalmas.... - könnyek gyűltek szemembe - Én még mindig szeretem őt,de fáj ha rá gondolok,fáj ha rá nézek,vagy csak róla beszélek,ezért muszáj elengednem őt.
-De....ennek van egy jó része is. - mondta hátamat simogatta közben,meglepett - Egy nagyon szép pillanat. 
-Mégis mi lehet ebben szép? - néztem rá - Mi lehet abban szép ha valaki elengedi azt akit szeret?
-Ha mondjuk 1 év  vagy fél év múlva összefuttok valahol... - kezdte - ....és a másik szemébe néztek,mosolyogtok....Olyan "még mindig emlékszem rád/ránk" mosoly lesz. - bámult végig maga elé - Majd a másikról a tekintetek a távolba mered,eszetekbe jut minden;minden amin keresztül mentetek jó és rossz,amikor még tökéletes pár voltatok. - gondolkozott el egy pillanatra,majd folytatta - Újra a múltra gondoltok...eszetekbe jut az egymás iránt érzett izzó szerelem és az egymásért folytatott folyamatos küzdelem. - egy pillanatra sem nézett rám - Majd ismét a másikra néztek,köszöntök egymásnak és már mentek is tovább. - nézett végül rám - Mindketten visszanéztek majd a másikra egy másodpercre és átkozni fogjátok a napot,mikor elengedtétek egymás kezét....örökre! 


JaeKyung szemszöge:

Miután ők elmentek lassan a többiek is indultak; későre járt már. SeungHyun és JanDi voltak olyan kedvesek és haza vitték a szüleim. Megköszöntem nekik,majd el is mentek. Végül rájöttem SeungHyun igazat mondott....JiYong tényleg "elrabolt".  Nem gondoltam volna,hogy lehet jobb is ez az este,de Ji úrfi tett róla,hogy legyen.
Egy gyönyörű autó jött értünk az étteremhez,most sofőrünk is lesz,talán olyan helyre megyünk ahol JiYong eltévedne....Vagy így akar romantikus lenni? Esélytelen volt,hogy kérdezősködjem,úgy sem válaszolt volna. Mikor kiszálltunk a lélegzetem állt el,ismét egy meglepetés.
Mindig tud ujjat mutatni!
A Duna parton voltunk...egy stégen csomó gyertya,amik egy gyönyörűen feldíszített asztalt fogtak közre,amin egy még szebb gyertya volt,és mellette behűtve pezsgő. Nagyon szép látvány volt,sosem láttam ennél szebbet....Komolyan,könny fakasztó volt.
-JiYong ez....ez gyönyörű! - mondtam,miközben sétáltunk le egymás mellett a partra. Miután leültünk percekig csak a szellő mozgatta vizet néztem. Milyen békés....
Annyi,de annyi gondolat volt bennem,amit kiakartam mondani,de sose találtam a megfelelő pillanatot. Inkább hagytam,hogy ezen a meghitt,nyugodt helyen finom pezsgőt kortyolgathassam a világ legjobb pasijával.
-Ez a legkevesebb,amit tehettem.....Amit már nagyon rég megérdemeltél a történtek után. - mondta és vizet figyelte. Örültem volna,ha legalább erre a 2 percre a gondolataiba olvashattam volna. Nagyon el volt merülve bennük. - Egyre jobban érzem azt.... - kezdte,felé kaptam tekintetem - ....hogy veled akarok lenni,sőt minél inkább rád gondolok,annál jobban azt érzem,hogy mindig veled akarok lenni! - ez volt az amire nem számítottam - Tudnod kell,bármi is történjen a közel jövőben...küzdeni fogok értünk! - fordult felém;végre. - És soha többé nem foglak elengedni. - fogta meg kezem - Ha meg is tenném,az is csak akkor lenne.... - vett mély levegőt -....ha te kérnél meg rá. - nyomott puszit kéz fejemre - .....És akkor is csak,azért tenném,mert szeretlek téged JaeKyung! - egyszerre lettem a világ legboldogabb nője,de viszont fájt is ez az egész egyszerre - Tudod,azért mert én többet érzek irántad,mint te gondolnád....mert én azt érzem,hogy te Park JaeKyung ,életem nője te vagy!!!! - könnyek folytak végig arcomon. Kérdem én,van nála édesebb/romantikusabb férfi? 
-Kwon JiYong tud romantikus is lenni! - mondtam - Ki tudta ezt eddig? 
-Most már te. Csak ez számít! - állt fel és oda lépett hozzám - Szeretlek! - Megcsókolt. De ez nem egy egyszerű csók volt. Ebbe benne volt minden érzése.....amit irántam érez. - Szeretlek! - ismételte. Újra egésznek érezhettem magam,az űr teljesen eltűnt....újra szerelmes voltam,sőt még szerelmesebb,mint valaha. Köszönöm Kwon JiYong. Köszönöm,megmutattad nekem mi az szeretni.
-JiYong! - szakadtam el tőle és mélyen szemébe néztem,de kezeim még mindig arcán tartottam - Szeretlek! - majd közelebb húztam arcát és megcsókoltam. Az asztalnak támaszkodott előttem,majd apró könnyeket láttam szemében....nem,hogy ő még én sem hittem el,hogy ki mondtam....hogy ki tudtam mondani azt a szót.

JiYong szemszöge:

Mindennél jobban arra törekedtem,hogy a legtökéletesebb,legfelejthetetlenebb estét töltsük együtt. A folyót bámulva csak arra tudtam gondolni,hogy vissza kell őt szereznem,nem hagyhatom ismét ki sétálni az életemből. Ha ezt hagynám,azzal nem csak őt,de magamat is elveszteném;lélekben. Akkor már nem lennék ugyanaz. 
-Szeretlek! - mikor kimondta,olyan gyorsan kezdett el verni a szívem,hogyha nem lennék ilyen fiatal,szívrohamot kaptam volna. A folyó felé vettem az irányt és a korláthoz mentem,próbáltam hideg levegőhöz jutni. Ő is oda jött. Olyan szorosan,mégis gyengéden öleltem magamhoz,most annyira ragaszkodtam hozzá,mint még soha. 
Hátulról átölelve őt álltunk percekig. 
-Kwon JiYong,SZERETLEK! - ordította el.  Hiányzott az életemből ez a lány és a hülyeségei. Ő adott mindig erőt a minden napjaimhoz,de miután elment....semmi kedvem és erőm nem volt  munkába menni,vagy elmenni valahová akár a barátaimmal. Most pedig újra itt van,ölelhetem,csókolhatom,érezhettem azt a kellemes méz édes illatát,beszélhetek hozzá,másra se vágytam jobban.

JaeKyung szemszöge:

-Tudod,ha most nem itt lennénk,hanem mondjuk....a szobámban - bökte ki - ...akkor most nagyon csúnyán magamévá tennélek! - mondta majd a nyakamba csókolt,már csak a gondolat,hogy milyen régen éreztem magam JiYonghoz olyan közel...elég izgató volt. De semmi esélyt nem láttam rá,hogy ma lefekszem vele...Most én fogok játszani vele,és nem leszek naiv. Megfogom mutatni JiYongnak,hogy igenis megváltoztam.....nem ugrok első szavára,nem játszhat velem,legfőképp nem fogok lefeküdni vele csak azért,mert ő nagysága kanos.
-Tudja jól az én drága JiYongom,hogy nem fogok vele lefeküdni! - fordultam vele szembe és nyelvet öltöttem rá
-Pedig kéne! - rántott egész közel magához. Már értem honnan ez a nagy felajánlás....vagyis érzem.
- Nem! - toltam kicsit távolabb magamtól - Most pedig haza akarok menni...Fáradt vagyok! - szakadtam ki karjai szorításából. Tudtam,hogy JiYong nem erre számított,de most már ehhez hozzá kell szoknia.
Elmagyaráztam neki,hogy merre menjen,utána pedig egész végig csöndben ültünk egymás mellett. Nem tudtam neki mit mondani,és ezek szerint ő se nekem. Végül is így belegondolva jól esett volna egy kiadós szeretkezés,a vizsgák után feszültség levezetése képpen,na meg szerelmi bánatom van nekem is,neki is,mint ez tudomásomra jutott.
-Megjöttünk! - mondtam,majd ránéztem. Ismét egy gondolataiba meredő JiYongot láttam,nagyon rossz lehet most neki,először én miattam ment tönkre érzelmileg,majd ezek szerint más is ezt tette vele. Már csak arra voltam kíváncsi,hogy azt a lányt jobban szerette-e,mint engem?!  Fogalmam sem volt mit gondoljak,de azt tudtam,hogy nagyon untam már ezt a folyton depressziós JiYongot. Nekem a régi JiYong kell,az élettel teli,mindig vidám,mosolygós,boldog srác,aki volt.
-JiYong ennek semmi értelme,hogy ezt csinálod! - emeltem fel hangom - Mit akarsz ezzel elérni? - ráztam meg két vállánál a felém forduló fiút. - Mond,mégis ez mire jó? Te nem ilyen vagy,baszki! - lehet,hogy kicsit túlságosan kitörtem,de muszáj valakinek észhez térítenie! 
Egyszerre láttam az arcán meglepettséget,csalódottságot  és talán ez egy kis düh is lett közben.
-A k*rva életbe JaeKyung! - ordította,na most már én is meglepődtem - Mit gondolsz milyen mikor álmaid nője dob téged egy másik fiú miatt,majd kiderül,hogy a lány terhes,majd visszaszerezni és próbálni magam mellett tartani;végül mi történik.....a baba meghal,egy átkozott részeg állat miatt,a menyasszonyod pedig súlyos sérülésekkel fekszik a kórházban és azt sem tudod túl éli-e..... - vett egy mély levegőt,majd folytatta - Mikor végre felébred,az életed adnád azért,hogy ne szenvedjen annyit a szerelmed de nem teheted,mert közben neked is fel kell dolgoznod a történteket. Aztán a lány úgy dönt elhagy,semmi ok,semmi magyarázat,elhagy...és haza utazik egy mérföldekkel arrébb lévő országba. Azt sem tudod látni fogod e még valaha...Magán nyomozót fogadsz fel,de feleslegesen,mert képek és  néha egy-egy hang felvétel miatt nem fogod jobban érezni magad. És tudod,ez még csak a kezdet.... - szemembe egyre több könny gyűlt,ahogy ezeket mondta - Minden napot túl élni az ember első igaz szerelme nélkül,egyenlő azzal,hogy inkább ugranál ki egy autó elé,ami úgy elüt,hogy fel sem kelsz többé,hogy ennek vége szakadjon. De nem fog! - annyira megrémültem,hogy zokogásban törtem ki. Hogy tehettem ezt vele? - És mikor hónapok után találkozol egy másik lánnyal,akiről azt hiszed helyre rak,betapasztja az űrt,sőt viszont szeret majd;ő is csalódást okoz. Végül az a lány is ezt teszi veled;
összetör,majd elhagy. - fejezte be - Szerinted,ezek után....mikor fogok ugyanaz a Kwon JiYong lenni,aki voltam? - nézett rám.  
Nem tudtam rá mit válaszolni...kiszálltam az autóból és felszaladtam a lakásomhoz. Mikor beértem az ajtónak dőlve bőgtem végig szinte az egész éjszakát. 

JiYong szemszöge:

Talán most először törtem ki ennyire egy lánynak,sosem mondtam még ennyire nyíltan,amit éreztem,hogy ki kell mondanom. Nem pont JaeKyung-nak a fejéhez akartam vágni ezeket,de fogjuk rá,hogy ő volt az aki kezdeményezte ezt. Egész úton máson sem járt az eszem,mint hogy van minimum egy napom arra,hogy kibékítsem JaeKyung-ot,vagy még holnap elutazom és hagyom az egészet. A másodiknál döntöttem,hátha így könnyebb lesz tovább lépnem,vagy is remélem....
-Igen? - vettem fel telefonom - SeungHyun?
-Hol vagy már? - kérdezte - Történt valami? - fogalmam sem volt,hogy ezt neki elmondjam e...de hát ki másnak ha nem neki,maximum kinyír engem ezért.
Mikor beértem a Hotel szobánkba rögtön hideg zuhanyt vettem,majd mindent elmondtam TOP-nak. Kár volt....se szó se beszéd nélkül csak felállt és elindult a szobájába.
-Viszont,azt nem tartom jó ötletnek,hogy már holnap haza utazz!! Bocsánat kérés nélkül....- mondta,majd becsapta maga mögött az ajtót.
Azért egy csekély "kis ajándékkal" meglepem majd,vagyis már mindent előkészítettem hozzá. Kár,hogy az arcát nem láthatom mikor közlik vele a (számomra) jó hírt. Mosolygásra késztetett. De a lényeg,hogy utána már többször láthatom,majd azt az édes pofit.
A reggelem elég viccesen indult,feltéve ha az,hogy SeungHyun meztelenül sétálgat a konyhában,másnak is humoros. Az egyik köntössel a kezemben indultam ki a konyhába,majd hozzá vágtam TOP-hoz.
-Vedd fel! - ordítottam nevetve,majd elindultam a mosdó felé - Vár... - fordultam vissza - ...egy kérdés,miért vagy így? - néztem rá,majd kérdésemre választ kapva egy gyönyörű nő sétált ki  a szobájából fehérneműben. - Á,értem. - mosolyogtam. - Egyébként,szép. - tettem hozzá,bár azon azért elgondolkodtam,hogy értették meg egymást mielőtt a szobába kerültek. Gondolom SeungHyun frappánsan ezt is megoldotta.
Egész nap a szobában voltam,vagy aludtam vagy TV-ztem,bár nagyjából semmit nem értettem belőle. Mondjuk azokat,amiket JaeKyung már mondott nekem magyarul azokat értettem. Ilyen volt például az idióta;hülye gyerek,és időnként a szívem vagy a szeretlek. Szép is volt az a boldog 4 év,a többi része miután már az utolsó időszakban történtek kevésbé volt szép,de legalább vele voltam.
Délután SeungHyun is csatlakozott hozzám,miután a kis csaj elment. Végre sikerült olyan adót találnunk,ahol angolul beszéltek,bár nagyon untuk a filmet,de legalább értettük. 
-SeungHyun! - szólítottam meg - Kérdezhetek valamit? - fordultam felé
-Igen. - mondta - De tudnod kell most egy utolsó lúzernek tartalak,barátom. - mondta
-Ummm,azt hiszem ezzel meg is kaptam a választ! - álltam fel,de SeungHyun kezem után kapott.
-Kérdezd akkor....
-Most komolyan....miért szúrom el mindig? 
-Mert idióta vagy. - mondta - Még "fiatal" vagy ehhez,de te már is nagyon tudsz szeretni,nagyon tudsz ragaszkodni ahhoz,akit szeretsz,ez miatt nagyon előre tervezel. Túl előre.... Már egy gyönyörű kertes házon gondolkozol,gyerekeket tervezel,együtt akarsz vele megöregedni. - igaza volt - Én elhiszem,hogy jót akarsz,a legjobbat akarod neki. Én tudom,hogy nagyon szeret téged JaeKyung,de ő még  fiatalabb nálad,hiába gondolkodik nálad sokszor érettebben. - mosolygott - Ő még nem hiszem,hogy ilyen hamar elkötelezné magát. - hmmm,ez elgondolkodtató - Hidd el,elfog jönni az ideje,hogy készen áll majd arra,hogy feleség és majd egyszer anyuka legyen,de még csak most kezdődik az igazi nagy betűs élete. Hagynod kell,had élvezze ki,még nagyon az elején tart ahhoz,hogy máris eldobja az egészet egy fellángolás,esetleg szerelem miatt. - folytatta - Azt is eltudom képzelni róla,hogy ha úgy érzi készen áll és már mindenét beleadta a karrierje sikerességébe;meg fog keresni téged,mert szeret. Neked csak annyi a dolgod,hogy várj rá....
Most ébredtem rá igazán,hogy SeungHyun már tényleg közelebb van a 30-hoz,mint a 20-hoz. Egyre megfontoltabb volt,mindenre jobban oda figyelt,szerintem az életet is máshogy kezdte felfogni. Lassan elérkezik az ő saját Nagy Betűs életéhez. Meg fog házasodni,mindent fel fog adni,hogy megvédje a szerelmét. Mindennél jobban reméltem,hogy ne így legyen,de ő így fog dönteni;tudom. Azt hiszem így lesz helyes és nekünk majd mindenben támogatnunk kell őt. 
De amíg ez nem következik be,addig ő itt lesz nekünk,és továbbra is mellettünk áll majd. 
-Hyung! - nem sűrűn hívtam így,de ez egy ilyen helyzet volt - Köszönöm.... - öleltem magamhoz,ez is elég ritka volt köztünk,de máshogy nem tudtam volna neki ezt megköszönni. - Most megyek! - álltam fel és a kabátomért mentem,közben a kulcsomat felvettem a pultról és már indultam is.

JaeKyung szemszöge:

Reggel különös telefonhívást kaptam a főnökömtől,minél hamarabb be kell mennem. Meglepődtem,hisz nem gondoltam volna,hogy máris dolgoznom kell. Azt hittem,hogy legalább 2-3 napot pihenhetek a vizsgák után. Erre be kell mennem...chh,ennyit a pihenésről.
Ahogy beértem rögtön a főnök irodájába mentem.
-Jó reggelt! - hajoltam meg. Erről még egy fél év alatt sem tudtam leszokni. Mindig,mindenhol meghajoltam....aish,miért?
-Lenne egy kis munkád! - mondta mosolyogva. Pedig nekem jelenleg nagyon nem volt kedvem semmihez. - Sajnálom,hogy még 1 nap sem telt a vizsga óta,de az a sármos úriember azt mondta fontos munkád lesz. - Sármos,úriember? Ez fura,nem ismerek úriembereket és az,hogy főnök így említette,meglepett hiszen ő is férfi.
-Szóval... - kezdtem bele - Mi lesz a munkám? - kérdeztem
-Majd ő mindjárt elmondja. - mutatott az ajtó felé. JiYong lépett be.
-Na neeeee.... - mondtam hangosan.
-Szia édesem. - puszilta meg lágyan homlokom,ahogy felé fordultam.
-De főnök... - fordultam felé - Miért? - teljesen kétségbe voltam esve - Hiszen jó volt a vizsga eredményem! - mondtam,ezt az egészet egy büntetésnek fogtam fel. Másra sem volt jobban szükségem,mint erre a félkegyelműre...Miért büntet engem vele Isten,mit tettem?
A főnök és JiYong felváltva mondták,hogy mi lesz a dolgom,és hogy miért pont engem választottak. Nem tetszett....nagyon nem.
-Aigoooo... - mentem be az irodámba,becsaptam magam mögött az ajtót,majd mindent lesöpörtem az asztalomról mérgemben. - Vége a nyugodt életemnek... - mondtam ki hangosan gondolataim,közben kifelé bámultam az ablakon. - A francba! 
Kopogtak.
- aeKyung,YG-nak szüksége van rád. - jött be JiYong - Nagyon sok minden van most ott,amiben csak te tudsz segíteni. - közelebb jött,mellém állt.
-De ti ezt nem értitek. - ültem le asztalom mögé és az ajtót bámultam. Nagyon mérges voltam. Magamra,JiYongra,YG-ra,egyszóval mindenkire. - Eljöttem onnan,mert elegem lett Koreából,elegem lett mindenkiből,már nem bírtam elviselni YG-t,a rajongóid. Abból,hogy ott nincs nyugodt életem. - gyűltek könnyek szemembe - Mindenki tudja,hogy a barátnőd voltam,hogy megkérted a kezem,hogy voltam olyan hülye,hogy elhagytalak. Mindenről tudnak....és engem utálnak,mert veled voltam,aztán meg azért,mert elhagytalak! - töröltem meg szemeim - Utálom,hogy nem lehetsz egy normális,sima közember. - mondtam. JiYong arcát néztem,szomorúság volt az arcán,lehet ezzel a kijelentéssel messzire mentem,de én...én nem akarok vissza menni Szöulba. 
Sokáig nem szólt hozzám,amit megértettem.
-Szeretsz engem? - kérdezte
-Nem tudom. - válaszoltam - Ha mondjuk egy sima kis közember lennél,mint én,akkor talán...talán igen,megint tudnálak úgy szeretni! - nem szólt semmit.
-Ha közember lennék... - még mindig háttal állt nekem,zsebre tett kézzel - ... akkor nem lenne ilyen irodád,jól menő munkád,autód,lakásod. - mondta,majd a hátam mögé állt - Semmid. - súgta fülembe.
-Azért ez nem így van! - emeltem fel hangom.
-De igen! - támaszkodott neki asztalomnak velem szemben - Nézz csak körül! 
Nem tudtam mit mondani,talán igaza volt,nem tudom. Közelebb hajolt,megakart csókolni de nem hagytam;felálltam.
-JiYong ez annyira bonyolult. Nem tudom mit érzek. - mondtam - Néha hiányzol,és azt szeretném,hogy végre velem legyél,néha csak szükségem van arra,hogy tudjam velem vagy,még ha nem is szólok hozzád,rád sem nézek,de tudjam,hogy szeretsz,hogy velem vagy. Van mikor ellöklek magamtól,mert félek tőled. Olyankor eszembe jut a rossz oldalad,hogy milyen tudsz lenni,hogy milyen voltál velem. Megijeszt! - magyaráztam,ő csak követte,ahogy mondtam és mondtam a dolgokat - Néha úgy érzem,hogy bármit megtennék azért,hogy újra együtt lehessünk. Aztán megint azt érzem,hogy nem szeretem,ha itt vagy,ha velem vagy,ha hozzám beszélsz,mert olyan dolgokat vársz el tőlem,amit nem tudok megtenni. Lehet neked könnyű,de nekem nem!! - kikerekedett szemekkel nézett engem - Viszont a szívem megszakad ha mással látlak téged,mert olyankor eszembe jut,hogy én is veled lehetnék,ha nem taszítanálak el mindig magamtól. - mentem hozzá közelebb - Mikor a tv-t nézem és látlak téged benne,minden emlék eszembe jut;jó és rossz. Aztán rájövök,hogy nem tudok rád haragudni,bárhogy is szeretnék. - mélyen a szemébe néztem,komoly volt az arca - Amikor rád gondolok sírok,néha nevetek,van mikor ordítók,de végül megint oda jutok,hogy mosolyogni kezdek,mert jó ember vagy! - öleltem magamhoz,majd elhúzódtam tőle - Látod,ezért nem egyszerű...egyáltalán nem az! 
Elindult az ajtó felé,se szó,se beszéd.
-Tudod,nem vagyok hajlandó végig nézni azt,hogy valaki más töltse be azt a szerepet az életedben,amit nekem kellene betöltenem. - a kilincsért nyúlt,majd kinyitotta - Mindenesetre,én szeretlek... - mondtam,majd kilépett az ajtón. Faképnél hagyott! 
Komolyan,egyre jobban alakul az életem...JiYongot megbántottam,újra itt kell hagynom mindent és mindenkit,ráadásul semmi kedvem Koreába menni,főleg így,hogy JanDi nem tud velem jönni....ennél rosszabb már nem lehet,vagyis remélem.





















2014. július 12., szombat

Újra otthon (15.rész)


JaeKyung szemszöge:

Meglehetősen jót aludtam a repülőn...rám fért már,hogy kialudjam magam. Mikor felébredtem már Magyarország felett jártunk,már majdhogynem Pesten.
Mikor leszálltam a gépről éles fájdalom nyílalt szívembe,és hirtelen űrt éreztem ott,ahol eddig szerelmet.
-Jól vagy? - jött oda JanDi,még mindig koreaiul beszélt.
-Igen,Igen...jól! - mondtam - Ja,és JanDi,már Mo-n vagyunk;beszélhetsz magyarul is. - indultam el.

Már legalább több,mint fél év telt el,de még mindig hiányoztak a koreai barátaim,az ottani életem,és JiYong.
Semmi új nem történt velem azóta,se fiú téren,se sehogy. Szingli életet éltem,most egyenlőre jobb is. Igaz,voltak egy éjszakás kalandjaim,de ennyi elég is. De szerencsére még mindig tartottam a kapcsolatot a barátaimmal,a BIG BANG tagokkal is egyaránt,Seung Ri már meg is látogatott,örültem neki. Eleinte JiYonggal minden nap beszéltünk telefonon,vagy Skypeon,de már nagyon rég nem keresett. Ren azóta még csak életjelet sem adott magáról,igaz a TV-ben látom még őket...szerencse,hogy végre itt is adják őket,és híres lett itt is Korea. Egy pár banda már lépett is fel. Természetesen minden koncerten ott voltam,és az "ismertségem" révén a Block B tagjai egy Back Stage belépővel is megajándékoztak. Örültem nekik...jó volt átölelni Zico Oppa-t és a többieket,jó volt velük beszélni,bulizni.
JanDival már nagyon rég nem tartjuk a kapcsolatot,de ő akarta így,nem tudom mi lehet vele mostanság...de hiányzik.
De ami nekem most fontos volt,az a karrierem,hisz sikerült bejutnom a Jogi Egyetemre,és mostanság egy bíróságon dolgozom ügyésznek,gyakornokként,legalább is addig leszek "gyakornok",amíg le nem vizsgázom az utolsó tételekből is. Ezzel egy álmom teljesült,ráadásul leköt,így nem gondolok annyit JiYongra.
Épp reggeliztem otthon,mikor megszólalt a telefonom,Aron hívott. Meglepődtem,hisz ő még sose hívott engem telefonon...még akkor sem,mikor közelebb laktunk egymáshoz,de így,hogy ennyire messze...meglepett.
-Igen? - vettem fel
-Szia JaeKyung! Hogy vagy mostanság? - kérdezte,szinte hadarta el mind ezt. Nagyon rég beszéltem már bárkivel is koreaiul,ezért nehezen de megértettem őt.
-Szia. Ummm,jól. Egész jól alakulnak a dolgaim. - válaszoltam - De mi ez a hirtelen érdeklődés,Hyung?
-Csak erre jártam,nincs kedved találkozni? - mondta. Tátott szájjal hallgattam. Hogy "csak erre járt"...mi van? Semmit nem értettem. Még,ha Koreában lennék,akkor még hihető is lenne,hogy csak erre járt,de....de ez MO. 
-Re-rendben. De hol? - kérdeztem vissza.
-Mondjuk itt a házad előtt,épp most? - mondta nevetve,én közben az ablakhoz siettem...tényleg állt egy fiú az épület előtt,de nem gondoltam volna,hogy ő az. A srác integetni kezdett,ahogy meglátott az ablakban, majd zsebre tette a mobilját,amit eddig a fülén tartott. Le szaladtam,mikor leértem nem hittem a szememnek,tényleg ő volt az...oda mentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem őt. 
-Hyung,örülök neked nagyon! - engedtem el - De hogyan,miért és mikor? - tettem fel kérdéseimet. Közben invitáltam be őt a házba.
-Tudod hamarosan itt koncertezünk,és gondoltam/gondoltuk hamarabb jövünk,megkeresünk téged és reménykedtünk benne,hogy leszel számunkra idegenvezető.  - mosolygott rám. Nem is tudtam,még csak nem is hallottam róla,hogy a NU'EST ide jön MO-ra. Bár letudtam annak,hogy nem nagyon fordítottam figyelmet se a TV-nek,se az internetnek a vizsgák miatt. A többiek is itt vannak,hmmmm....nem mertem Ren felől kérdezni őt. De célozgatni,azért megpróbáltam. 
-És a többiek hogy vannak? - vittem cola-t Aronnak,aki a kanapén ült - És ők most hol vannak egyébként? -kérdeztem
-Baek és MinHyun várost látogatnak. JR csak holnap jön,van egy kis dolga még Seoulban,Ren pedig.... - kaptam rögtön tekintetem Aronra,ahogy kimondta nevét - ....ő pedig gondolom még a Hotelben van. - fejezte be.
-Ummm,nem tudom,hogy fel merjem e ajánlani,hogy őt is elhívjuk magunkkal valahova. - biggyesztettem le ajkaim,majd Aron Hyunra néztem.
-Hááát,nem tudom. - mondta - De tehetünk egy próbát ha gondolod. - elővette telefonját,pötyögni kezdett rajta,majd visszarakta zsebébe és rám mosolygott. - Gyere induljunk. - mondta,elindultunk. De az ajtóhoz érve Aron elnevette magát - Tudod,JaeKyung,nagyon sexy vagy így,de szerintem öltözz át! -  utalt ezzel az elég lenge öltözetemre,amiben este aludtam. Basszus,tényleg,még fel sem öltöztem. A szobámba futottam,felvettem egy színes rövidnadrágot,hozzá egy sima fehér pólót,és farmer kabátomért nyúltam,ami a fogason lógott,és egy fekete tornacipőt vettem fel hozzá. 
-Most már indulhatunk. - mondtam,majd az autója felé vettük az irányt,miután leértünk. Különös érzések kavarogtak bennem. Azért jöttem el onnan,hogy minden ottani dologgal,emberrel,és érzelemmel szakítsak....végleg,most meg itt ülök Aron Hyung autójában és épp Renhez tartunk. Igazából még fel sem fogtam mi történik körülöttem,fél évet tudtam csak úgy eltölteni,hogy végre normális életet éljek. Erre lehet,hogy kezdődik minden elölről. 
-Aron Hyung! - szólítottam meg remegő hanggal,nagyon kétségbeesett voltam,azt se tudtam,hogy fiú vagyok e vagy lány,nem hogy azt tudjam mit mondjak majd Rennek. - Azt sem....vagyis,nem tudom mit mondhatnék neki... - bámultam ki az ablakon - Egyáltalán mondjak neki valamit? - teljesen összezavarodtam,kezdtem ideges lenni,hogy mi történik majd,elő törnek e az érzelmeim,vagy Ren,hogy reagál majd,veszekedni fog velem? Még csak sejtésem sem volt,de azt tudtam,hogy oda kell mennem,látnom kell őt. Tudnom kell,hogy szeretem e még,és hogy ő mit érez irántam.
- JaeKyung, a legelső dolog,amit tehetsz,hogy most megnyugszol. - tette combomra kezét,de ez fel sem tűnt. Inkább gondolataimra koncentráltam,amiket próbáltam összeszedni,rendbe rakni. Hogy is nyugodnék meg,ezt pont ne kérje tőlem. - A második pedig,hogy ne az legyen az első,hogy folyton a múltra koncentrálsz,amit éppen most is teszel. - mondta mosolyogva - Maradj a jelenben,s a legfontosabb,hogy csak is a pillanatra és a jelenre koncentrálj. - nyugtatóak voltak szavai. 
-Most komolyan Aron,miért nem pszichológusnak mentél? - mondtam nevetve. 
-Nem tudom...ezen sosem gondolkoztam még! - nevetett ő is.
Mikor kiszálltunk az autóból és az épület felé mentünk,újra nyugtalan lettem. Aron megfogta a kezem és jól esett,hogy mellettem áll.
-Ren,megjöttem! - kiáltott az ajtón bemenet Aron,én meg csak álltam ott az ajtóban és vártam,hogy történjen valami. - Naaa,gyere már. Istenem,olyan vagy,mint egy gyerek. - figyeltem fel Hyung hangjára.
-Én nem megyek innen sehova. Nekem itt tökéletesen jó. - majd megláttam végre a fiút,akihez e hang tartozott. Szó szerint Aron tolta ki a TV elől. Elmosolyodtam,ahogy láttam őket szenvedni,de ahogy Ren rám nézett,majd rögtön el is kapta tekintetét egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcomról. Szúrós tekintetét Aron Hyungra szegezte,ekkor tűnt fel jobban,hogy hajszíne és fazonja,teljesen más lett...fura volt így,de tetszett. A megszokott Szőke Hercegből egy Cassanova lett...nagyon vonzó így. Ahogy Ren ordítozott Aronnal,ő közben válla fölött biztatni kezdett.
-Jó lett a.... - fordult meg Ren - ....a hajad. - nyögtem ki,s mutattam barna,s rövidebb hajára. Az arckifejezés,amivel rám nézett mosolyra késztetett.
-Most meg mi van? Mi ilyen vicces? - jött közelebb
-Semmi,csak....csak az arc,ahogy rám néztél. Vicces volt. - válaszoltam,közben szemeit fürkészve,és egy-egy pillantást vetve új színben pompázó tincseire.
-Vicces. - mondta,kezeit derekára rakta,miközben előttem állt,én is ezt tettem. Mindig megmosolyogtatta,ha ugyanúgy álltam,ahogy ő....bááár ez már régen volt.

Ren szemszöge:

Aron Hyungtól nem is vártam mást,mint hogy valami hülyeséget csinál. A tippem ismét bejött. Nem értem még csak azt sem,hogy hogy jutott eszébe az,hogy egyáltalán meg keresi JaeKyung-ot,erre ide is hozza. Jól esett volna,ha ezért kinyírhattam volna Hyungot. De meglehetősen jó volt újra JaeKyung közelében lenni. Először megpróbáltam minél flegmább lenni vele,hogy megsértődjön és haza menjen. Ez nem jött be,végül is,sose volt ez a megsértődöm/feladom típus. 
Mikor ugyanúgy állt meg előttem,ahogy én,mint mindig mosolyra késztetett,de próbáltam ezt elrejteni. Több,kevesebb sikerrel,végül nem sikerült,elmosolyodtam. Megállt köztünk a levegő,ahogy ő és én,ennyi idő után ismét együtt nevettünk. Majd próbáltam őt úgy megszólítani,mintha csak egy régi ismerős,egy régen látott barát lenne. 
-Nem változtál. - álltam közelebb hozzá,majd feje fölött a kabátomért nyúltam. - Na,akkor megyünk? - néztem hátam mögé,de Hyung már nem volt ott. Fel sem tűnt,hogy el ment,és azt se tudtam mikor. - Hát akkor ketten leszünk. - fogtam meg JaeKyung karját,majd húzni kezdtem magam után,kiértünk a Hotel elé. Ránéztem,épp levegő után kapkodott. - Ha látnád most magad. - nevettem - Na de,mindegy is,úgy se tudod megnézni. Szóval,hova megyünk?  - kérdeztem
-Először is,éhes vagyok. Másodszor,ha lehet legközelebb szólj,mielőtt lerángatsz a negyedikről. Harmadszor ezt még visszakapod... - kacsintott rám,majd nevetett. Tetszett,hogy újra így elvagyunk együtt.
-Rendben. - válaszoltam nevetve

JaeKyung szemszöge:

-Itt a közelben van egy kis büfé. Ott szoktam reggelizni munka vagy suli előtt! - mutattam az egyik utca felé.Mikor oda értünk (ezúttal én rángattam magam után őt),ő csak nagy szemekkel bámult a különféle magyar "ételekre". Vicces volt reakciója. - Igaz én már ettem,de még mindig éhes vagyok. - simítottam végig hasam - Jó reggelt! - mentem oda a lányhoz aki a bódéban állt - Ummm... - néztem szét mit is ehetnénk - Egy...nem is,két omlettet legyen szíves. - Ren rám kapta tekintetét
-Ennyire éhes vagy? - kérdezte teljesen komoly arccal. A lány,aki a bódéban állt Jessica,teljesen ledöbbent arccal bámult minket,eléggé ismeretlen lehetett neki ez a nyelv. 
-Bolond. - ütöttem vállára - A másik a tiéd. - leültünk asztalunkhoz,és vártunk a reggelinkre. Mikor kihozták Ren először csak bámulta,és villájával piszkálta. - Bocsi,de itt nincs pálcika. - mondtam,de ő továbbra is csak maga elé meredt. -Ren ez omlett,ilyet te is szoktál enni...csak ti nem így. - magyaráztam el mire leesett neki. Egész végig néztem,ahogy végül megeszi. Megmosolyogtam,ahogy végig nyalta szája szélét,jelezve ízlett neki.
-Ez finom volt! Kérek még! - jelentette ki,majd a büféhez ment. - Még egy omlettet. - mondta angolul,de szegény lány még így sem értette Rent.
-Egy omlettet,kérlek. - kiáltottam oda
-Köszi! - mondta Ren,majd vissza leült velem szemben - Ha egyedül lettem volna sosem érti meg,hogy mit akarok. Szerintem itt haltam volna éhen. - nevetett
Miután Ren már a második omlettjét is megette elindultunk egy kis városnézésre.
Bő 1 órát sétáltunk a városban,amit ennyi idő alatt meglehet mutatni egy "turistának",azt megmutattam neki.
Az Egyetemre is ellátogattunk,ahol hamarosan lerakom az utolsó vizsgám is,majd a munkahelyemre is elvittem magammal.
-Ez az én kis irodám,itt szinte minden nap meg lehet találni engem. - nyitottam be az irodámba. Igaz még csak gyakornok voltam,de itt már biztos helyem volt,egy kedves titokzatos valaki elintéztem nekem,hogy saját irodám legyen,mire levizsgázom mindenből.
Az ajtóval szemben egy nagy íróasztal volt,amin a névtáblám volt,és a tegnapi ügy (amiben segítek a mentoromnak)  papírjai hevertek szanaszét az asztalon,amiket még nem szedtem össze. Az asztal előtt két szék hevert,az ügyfeleknek,vagy a kollégáknak fenntartva,ha azok bejönnek valamiért hozzám. Ami pedig felejthetetlen,hogy legyen egy irodában,az a bőr kanapé,nekem is sikerült harcolnom egyet. Rengeteg polc van mindenhol,hisz a sok papírnak,még nem,de majd később kelleni fog a hely.
Ren az asztalom mögé ült,körül nézett,egy nagy vonalzót talált az asztalon,majd azzal kezdett hadonászni.
- JaeKyung ,azonnal jöjjön ide és mondjon el mindent,ami majd felhasználható lesz ön ellen. - mondta kissé hangosan. Elnevettem magam;hogy lehet ilyen zagyvaságokat mondani?! 
-Hát ezen még csiszolnod kell egy picit. - mondtam,majd közelebb mentem hozzá,egészen közel,egy egész alakos ablaknak támaszkodtam,ami Ren mögött volt. Kezeim összefontam magam előtt.  - És,mikor mentek haza? - kérdeztem
-Ummm... - gondolkozott - azt hiszem 22-én,azaz pénteken. - mondta,majd megfogta kezem és az ölébe rántott,nagyon közelről nézhettem ismét szemeibe.
-Hiányzol! - mondta. Nagyon meglepődtem,azt hittem sosem nyerem vissza bocsánatát,és bizalmát.
-Te is hiányzol! - mondtam,majd gyengéd puszit adtam homlokára.
-Én....én szeretnék veled még egy éjszakát. - hogy mi? Mire akar ezzel célozni? - Én...melletted szeretnék még egyszer elaludni,és reggelt melletted felébredni. Érezni akarom a szívverésed. Azt akarom,hogy újra a mellkasomon fekve aludj el,és közben a karjaimban akarlak tartani. - fogta át derekam - Én....én csak úgy szeretnék csinálni,csak egy éjszakára,mintha nem basztuk volna el az egészet. - csillogtak szemei - Tudod,mintha még mindig az enyém lennél.... - húzott közelebb magához,szorosan ölelt. Felálltam öléből...karjait lassan rakta le combjaira.
-Ren,én....én - könnyek gyűltek szemembe -....azt hiszem még mindig JiYongot szeretem. - folytak végig arcomon könnyeim - Sajnálom....én szeretlek téged,de....de már nem úgy,mint régen.
-Megértem. - mondta,majd a földet bámulta - 6 hónapja könyörögtem neked a reptéren,hogy maradj...maradj velem. De te nem tetted. Habár,így vissza gondolva,ha megtetted volna,akkor én nem jöttem volna rá,hogy a dolgok lehetnek jobbak is,mint akkor. - nézett fel rám - Tudod,néha még hiányzol nekem,és hiányzik,hogy jókat beszélgessünk. Még mindig szeretlek,de azt hiszem....már nem akarlak. - fájt,hogy ezt mondta,de egyben örültem is neki - Megtörtént...Most már mindketten fellélegezhetünk,nem ártunk többé egymásnak. Bűntudat nélkül lehetünk egymás közelében,bűntudat nélkül tehetünk dolgokat....

Ren szemszöge:

Nagyon jó nap volt a mai,nagyon jól éreztem magam JaeKyung-al. Megmutatott nekem 1-2 jó helyet Pesten,az Egyetemre is elvitt ahol tanult és még a munkahelyét is megmutatta. Igazán sokra vitte; ezt szerette volna csinálni,örültem hogy sikerült neki. Ezt Koreában,akár velem van,akár JiYonggal,akár egyikünkkel se...nem sikerült volna neki elérni. Nagyon stresszesen élt ott kint,itt pedig....nagyon élettel teli,boldog,kiegyensúlyozott és még sorolhatnám.
Még szerettem őt,de talán már nem úgy,mint régen...talán már csak egy Noonaként tekintettem rá,egy nővérként,aki mindig mellettem van,és vigyáz rám.
Azért,amikor azt mondta,hogy JiYongot szereti,egy kicsit mintha szíven ütött volna vele...de tudtam,s tudom,hogy ő mindig is JiYongot szerette és fogja is;mindig.
-Akkor barátok? - nyújtottam felé jobb kezem,nem volt illő,de kezet fogtam vele - Noona! - nehezemre esett kimondani,de úgy éreztem,igaz "nővéremre" találtam benne. Lehet,hogy már az elején is így kellett volna??
-Barátok! - vágta rá - Drága "kicsi" Dongsaengem. - majd megölelt. Fura volt tőle ilyet hallani,de...jól esett.
-Noona! - szólítottam meg - Vissza megyünk a Hotelbe? - kérdeztem,nagyon fáradt voltam már - Tudod,holnap fellépés.

JaeKyung szemszöge:

Visszakísértem Rent a hotelbe,majd rögtön haza is mentem. Holnap nekem is korán kell kelnem,mert vizsgázom...végre az utolsó. Tartottam tőle,hisz ki ne félne a jogi vizsgától,igaz értettem;tudtam mindent,de azért még ez a vizsga kifoghat rajtam. Este még átnéztem a tételeket,felhívtam anyut is,hogy mielőtt kezdődne átmegyek hozzájuk.
Reggel már 6-kor fent voltam,alig tudtam már aludni,pedig még lett volna időm,hisz csak 10-kor kezdődik. Reggeliztem,még egyszer utoljára alaposan átnéztem a tételeket. Felöltöztem elegáns öltözetbe,még bekaptam egy falat pirítóst és a kocsimhoz indultam. Kocsikáztam egy kicsit a városban,majd még 9 előtt anyuékhoz mentem,de ami ott fogadott...valami hihetetlen volt.
-JanDiiiiiii! - szaladtam oda rég nem látott barátnőmhöz.
-Nem gondolod,hogy ma is magadra hagylak!? - ölelt magához jobban - Milyen rég is volt....semmit sem változtál. - öröm könnyeket véltem felfedezni a szemében,pont mint az enyémben - Gyere! - invitált bentebb
Követtem őt,egészen a konyháig,ahol nem várt "élmény" fogadott....vagyis egy újabb.
-A fellépés este lesz. Előtte pedig elkísérünk téged,veled megyünk! - szólalt fel MinHyun
-De hát... - néztem rájuk értetlenül - ...a próbák,az előkészületek? - tudtam minek kéne éppen zajlania a fellépés előtt;de ehelyett ők itt virítottak előttem elegánsan,öltönyben,arra várva,hogy induljunk. Kik ha nem ők azok,akik mindig mellettem állnak?!
-Indulhatunk? - kérdezte BaekHo felém fordulva
-De az én autómba nem férünk be heten! - néztem nagyot,nem értettem,hogy akarnak így velem jönni.
-Én JaeKyung-al megyek! - kiáltotta egyszerre az 5 fiú
-Na szóval....- kezdtem - JanDi biztosan velem jön. - fogtam meg kezét a hátam mögött álló lánynak - Ti pedig;ti döntsétek el,ahogy akarjátok...kő - papír - ollóval,vagy kihúzza a rövidebbet,nekem mindegy,csak döntsétek el valahogy ki jön velem. - magyaráztam - Mi kint várunk az autóban. - fejeztem be,ismét kézen ragadtam barátnőm és elindultunk
-Akik hamarabb érnek az autóhoz... - mondta Ren. Mindenki beleegyezett...a konyhából startoltak. MinHyun,JR és Aron győzött,a másik két fiú majd a szüleimet hozzák utánunk.
Mikor beértünk az Egyetemre,nagyon ideges lettem,ennek muszáj jól sikerülnie. Megkerestük a termet,ahol vizsgázom,majd vártunk. Már vagy fél órája ott álltunk,de még mindig nem én következtem.
-Istenem,ez a várakozás.... - sóhajtottam fel,már egyre jobban untam és ezzel egyre jobban fokozódott idegességem is.

JiYong szemszöge:

Már korán reggel a repülőn ültem,hisz nagy nap volt a mai,számomra is és még fontosabb JaeKyung-nak. Igen,épp Magyarországra tartottam,muszáj ma ott lennem vele,még ha ő nem is akarja.
Alig vártam már,hogy leszálljon a repülő és láthassam őt...fél év sok idő. Nem sűrűn kerestem őt,de ha igen,akkor alig vette fel a telefont,arra pedig,hogy ide jöhessek hozzá YG Papa jó szívének köszönhetem.
-Hyung! Mi van ha látni sem akar,ordítozni fog velem? - kétségbe estem - Elvégre meg lenne rá az oka... - fordultam SeungHyun felé,a legjobb barátom és egyben a bandatársam....kivel ha nem Tabival lehet mindent megbeszélni,és kire ha nem rá lehet számítani...Bááár azért abban érzek némi valós alapot,hogy ő csak azért jött velem,hogy láthassa JaeKyung-ot,akivel a legjobban kijött,szerintem úgy kb eddig élete során.
-JiYong,nyugodj már meg az istenért.... - mondta,továbbra is napszemüvege mögé bújva és elterülve az ülésen 
-Háááát...tanácsra vártam Hyung! 
-Hát akkor ebben az esetben... NE LÉGY TAHÓ! - ordította,majd felém fordult ,és húzta fel napszemüvegét a hajához - Tudod mennyire a szívemen viselem JaeKyung sorsát...Tudod,hogy húgom helyett húgom... - magyarázta,ezt tudtam,nem tudom miért hozza fel mindig - Szóval NE BÁNTSD MEG ÚJRA!!! - áááá,már értem miért...
Miután leszálltunk a repülőről,át másztunk a tömegen a reptéren,majd az autóhoz futottunk,amit nekünk küldtek. Arra kértem a sofőrt,hogy minél hamarabb legyünk az Egyetemnél. Mikor beértünk mindenhol őt kezdtem el keresni,majdnem 20 percbe telt,de megtaláltam. Megindultam felé.
-JiYong! - felsikított,mikor megálltam előtte - M-mit keresel te itt? És....hogyan? - teljesen össze volt zavarodva
-Ezért jöttem...- kezeim közé fogtam arcát,majd szenvedélyesen megcsókoltam őt. Fél év után újra megcsókolni őt...legalább felért egy kiadós szeretkezéssel egy húzós munka nap után. Pedig csak egy ártatlan csók volt - Tudod egész jó kapcsolataim vannak  itt,így könnyen megtaláltalak. - kacsintottam rá
-De én...én elhagytalak téged,JiYong! - Fájt,hogy ezt mondta,de igaza volt.
-Figyelj,tudom,hogy elszúrtam. - fogtam kezeit kezeim közé - Nem fogok mentegetőzni,mert tudom,hogy nagy hibát követtem el.Viszont ezzel ellentétben azt is tudom,hogy nekem csak te kellesz....csak te senki más. Többé nem engedhetem,hogy kisétálj az életemből,többé már nem leszek annyira hülye,hogy ezt hagyjam. - rántottam magamhoz és szorosan öleltem.
-JiYong... - zokogta - Annyi mindent tudnék most mondani neked,hogy már egy jó ideje nem beszéltünk. Eleinte úgy éreztem megfojt a hiányod és az,hogy az,hogy nem kerestél...darabokra tépett és tép szét... - mondta,nem tudtam,hogy mit tudnék rá reagálni - Hiányzott az a kisfiús ravasz mosolyod,a hangod mikor zavarba jössz,a mindent elmondó barna szemeid,a reggelente nyűgös arcod és kócos hajad,a nézésed,ahogyan rám néztél és senki másra így,az összes kimondott szavad,az üzeneteid....és pusztán az,hogy sétáljunk egymás mellett az utcán. Egy szóval...hiányzik/hiányzott minden,ami te vagy! - ekkor döbbentem rá,hogy lehettem olyan hülye,hogy egy ilyen nőt hagytam elmenni. Hülye voltam,beismerem - Te vagy az egyetlen olyan ember az életemben,akit senki de senki nem tud helyettesíteni...azt hiszed nem próbáltam?! De igen..csak hiába. - mondta - Tudod,találkozhatok bárkivel,akárkivel...téged kereslek minden kimondott szavában,tetteiben....Ez alatt a fél év alatt,minden sarkon azt vártam,hogy hátha majd feltűnsz,hátha eljössz értem...de te nem jöttél! - böktem ujjammal a mellkasába - Mikor már kezdtem megszokni,hogy nem vagy velem,erre egyszer csak feltűnsz a semmiből...és hirtelen azt várod tőlem,hogy az mondjam neked "szeretlek"?!  - igaza volt,nem kerestem...minden nap elindultam a reptérre,hogy majd ma el megyek érte,haza hozom....de mindig arra jutottam,hogy ha velem akarna lenni,akkor nem hagyott volna el;így sose jutottam el a repülőtérig - Talán így van,hiszen még mindig te vagy életem legfontosabb embere,de tudod JiYong valami megváltozott bennem...Az érzéseim! -  nyomott egy csókot arcomra,majd hátat fordított,letörölte könnyeit,majd bement a terembe. 
Fájt,hogy így faképnél hagyott...megint,de ezt a napját nem tehetem tönkre.
Eltelt egy óra,de nem jött ki,majd egy újabb....csak vártunk...majd nyílt az ajtó.
-ÁTMENTEM! - ordította,mindenki rögtön körül vette és gratulált neki,én pedig tisztes távolságban álltam és néztem,ahogy sír a boldogságtól.
- Gratulálok! - mentem oda hozzá végül én is.
Már csak a nap további részére gondoltam,hátha a nap folyamán közel enged magához....











2014. július 8., kedd

A haza út (14.rész)




Ren szemszöge:

Épp Baekho Hyunggal beszélgettem,amikor JR jött be a konyhába.
-Úgy hallottam,hogy JaeKyung,ma haza utazik!
-Ezt,hogy érted,hova..hova haza? - figyeltem fel,valahogy nem bírtam nem rákérdezni.
-Hát haza....haza Magyarországra! - mondta JR,nyeltem egy nagyot
-Oh,értem,szóval végleg haza...És azt nem tudod,hogy mikor indul a gépe? - kérdeztem - És egyáltalán ezeket honnan tudod? 
-10-kor,este - vágta rá - HyunA-tól..ők elvileg jóba voltak. - mondta,majd kiment a konyhából
-Ren,ne merj menni hozzá a reptérre! - fogta meg vállam BaekHo
-Jól van! - mondtam,majd felálltam és bementem a szobámba. Leültem az ágyra és kezembe vettem az éjjeliszekrényre rakott képünket,a mellkasomhoz szorítottam,majd BaekHo is bejött a szobába.
A gondolataim csak úgy szaladtak ki a számon:
-Bár a szívem kezd egy kődarabra hasonlítani,azért még fáj. Vele álmodok,vele ébredek! Nem bírom már sokáig,ezt az egészet. Azt megígértem,hogy nem sírok már utána többet és ezt eddig be is tartottam. De azt,hogy ne gondoljak rá....Fel akarom hívni. Hallani a hangját. Látni őt! Csak mégegyszer legalább. - öleltem szorosabban a képet -  Hihetetlen ez az egész. Vajon képes leszek valaha is elfelejteni csak egy napra legalább? Ha már az életben nem kellettem neki,az álmaimban miért van jelen? Mire volt jó ez az egész? Ő most boldog? Gondol néha rám? Szeretett valaha akár egy másodpercig is? Az egész egy hazugság volt tőle? - folyt végig egy könnycsepp arcomon,hagynom kellett lefolyni - Ez csak egy rossz rémálom, ugye? Mikor ébredek fel? És ha mégsem rémálom lenne,véget ér valaha? - végig könnyeztem az utolsó kérdéseim,és mikor arra gondoltam,hogy szeretett-e...nagyon fájt.
-Ne aggódj,hiányzol neki! De ezt ő cseszte el! Ő hibázott. Nem volt elég okos. Ha okos ett volna,rájött volna,hogy nem szabad lemondania rólad. De nem volt az,és elhagyott téged.
Nem hívhatod fel azzal,hogy hiányzik,hiszen nem ő hiányzik neked,hanem az,ami régen volt...Most pedig várnod kell,várnod valakire,aki bebizonyítja neked,hogy nincs rá szükséged. Ígérem neked,hogy ennek a valakinek itt kell lennie egyből,a közeledben,de először el kell engedned őt,és a hülyeségét. - simogatta hátam biztatás képp - Egy nap vissza fog térni....ő lesz az,aki felhív,hogy elmondja,minden este hiányoztál neki. - bárcsak így lenne,de nem így lesz,tudtam,gondoltam - És tudd,még mindig megszokta kérdezni a barátait,hogy mi van veled,és hogy túl léptél e már rajta. - mondta végül.
-De...ááááá.... - dőltem ágyamba,fejjel a párnámba - én szeretem őt még mindig -fordultam a hátamra és plafont bámultam -...hiába mondom,hogy nem,ha tudom,hogy igen...- temettem arcom a tenyerembe,majd hagytam,hogy a könnyek lefollyanak arcomon.
-Hát akkor meg? - néztem rá hirtelen JR-re értetlenül. Fogalmam sem volt mit akar ezzel,és arról sem,hogy hogy került a szobámba - Miért vagy még mindig itt?  - Mi van? Még jobban kezdtem összezavarodni - Jajj,menj már utána te idióta!  - mondta -Na! - ordította 
-Há? - álltam fel,és értetlen arcot vágva JR felé fordultam,majd elgondolkoztam. A szekrényemhez indultam.
-Azt hiszed erre van időd,hogy átöltözz? - nevettek fel
-De így még sem mehetek! - mutattam a göncre,ami rajtam volt
-NEM! Nincs idő - nézett órájára BaekHo - már fél tíz van. - ijedtem meg,hogy ilyen gyorsan ennyi az idő - Majd YoonA Noona,Aron Hyung barátnője elvisz téged autóval.
10 perc múlva már az autóban ültünk Yoona-val és a reptér felé tartottunk.

JaeKyung szemszöge:

Mikor JiYonggal felértünk a lakásomba hirtelen annyi,meg annyi emlék jutott eszembe. A JiYonggal eltöltött 4 év,és Ren. Minden és mindenki nagyon fog hiányozni,de ők ketten a legjobban,mellettük viszont ott van a BigBang és NU'EST is...imádtam őket,és soha nem felejtem el őket. Gondolataimból JiYong hangja "ébresztett fel".
-Na,akkor segítsek vinni valamit? - kérdezte
-Hmmm,igen,köszönöm! - mosolyodtam el egy picit - szerintem JanDi is hamarosan itt lesz. - mikor ezt kimondtam már csöngettek is.
-Szia....sztok! - jött be két nagy bőrönddel a kezében,majd elnevette magát - Hát te? - mutatott JiYongra - Ugye nem vagytok újra együtt? - vonta össze szemöldökét - Tudod nem azért,csak ugye nem kellett feleslegesen összepakolnom és bevallanom mindent YoungBae-nek,és faképnél hagynom? - nevetett. Régen láttam már így nevetni és mosolyogni őt.
-Nem,dehogy. Csak barátok vagyunk! - mondtam - Amúgy,ő csak ki visz minket a reptérre. - magamhoz öleltem JiYongot oldalról. 
-Oh,értem. - törődött bele. Igaz mostanában nem nagyon kedvelte JiYongot,de muszáj volt most neki is elfogadnia őt. Ha meg nem,akkor gyalog megy. - Őőőőő,JiYong! - szólította meg JanDi
-Igen? - figyelt JanDira,aki nem tudta,hogy szólaljon meg - Mond csak,nem harapok! - kacsintott
-Még,hogy nem harapsz! - öklömmel kicsit beleütöttem a fiú vállába,majd nyelvet öltöttem rá. Nevetés tört ki mindkettőnkből. 
-Héjj,azt mondtátok nem vagytok együtt! Akkor most mégis mi van köztetek? - vonta fel szemöldökét JanDi - Azt nem tudjátok bemesélni,hogy semmi! 
-Mit is akartál kérdezni? - terelte a témát JiYong. Jó kis fiú.
-Ja,igaz! - csapott homlokára JanDi  - Nem tudod Youngbae itthon van-e? 
-Hmmm,hát szabadnapunk van,talán itthon van. - válaszolta - Miért?
-Értem. Akkor ha megbocsájtotok.... - lépett el bőröndjeitől - Nem vagyunk éppen nagyon jóba,de elköszönök tőle. - biggyesztette le ajkait
-JanDi! - szólítottam meg az ajtó felé induló lányt - Biztos vagy benne? - semmit nem szólt csak bólintott és kilépett az ajtón.

JanDi szemszöge:

Átmentem YoungBaehez,percekig csak álltam ajtaja előtt,még kopogni sem volt erőm és bátorságom se. Ekkor nyílt az ajtó....még a vér is megállt ereimben,ezzel,hogy ide jöttem nagy hibát követtem el. Nagyon fájt,amit láttam...Youngbae éppen a kabátját adta rá Yuri Noona-ra,ő gyorsan el is sietett. Én és Tae kikerekedett szemekkel figyeltük egymást,én nem hittem el,amit láttam,és nem akartam,hogy bármi is legyen köztük,Tae pedig,csak állt ott és engem bámult.
-Öhm,hát te meg mit akarsz itt? - kérdezte
-Csak szerettem volna elköszönni tőled,akármilyen rosszba vagyunk és annak ellenére,hogy utálsz engem,én úgy éreztem muszáj még utoljára látnom téged. - a földet kezdtem el bámulni - De ezek után belátom,kár volt jönnöm... - indultam volna el,de YoungBae kezem után kapott
-Maradj! - csillant fel szemem - Jobb lesz így....ha elbúcsúzunk egymástól,hátha így könnyebben túl teszed magad rajtam... - fejezte be mondatát 
-Hát igazából,még pár dolgom maradt is itt...azokat most elvinném. - mondtam - Bemehetek értük? 
-Természetesen. - mondta,de láttam rajta,hogy nagyon elgondolkodott valamin. A szoba felé vettem az irányt,de ő még mindig csak állt ott az ajtóban,közben nagyon-nagyon lassan csukta be az ajtót.
-YoungBae,hol vannak a dolgaim? - kiabáltam,ezzel oda is sietett hozzám a napaliba...megállt előttem. Közelebb lépett és végig simított arcomon.
-Még mindig gyönyörű vagy. - mondta,majd magához húzott,nagyon erősen,könnyeim hullani kezdtek szememből. Fájó emlékek törtek fel,olyanok,amiket talán sose tudok majd kiverni a fejemből. Még utoljára szorosan magamhoz öleltem,majd ellöktem magamtól. 
-Inkább küld utánam őket. - elrohantam

JaeKyung szemszöge:

Míg JanDi átment YoungBaehez,én felhívtam Rent telefonon,meglepődtem,hogy fogadta hívásom.
-Igen,ki az? - vette fel. Biztosan törölte a számom;gondoltam.
- Jae-...JaeKyung vagyok,de Ren....légy szíves,ne tedd le! - kérleltem
-Oh igen? És miért ne? - kérdezte elég flegmán
-Beszélnünk kell. Ma haza utazom és még utoljára muszáj volt,hogy halljam a hangod.
-Hogy beszélnünk kell? Oké.Legyen. Beszéljünk.
Beszéljünk arról,hogyan mondtad azt,hogy szeretsz mielőtt kisétáltál az életemből. Vagy arról,hogyan hazudtál a szemembe. Vagy arról,hogyan fordítottál nekem hátat,mikor a legnagyobb szükségem volt rád. Mi történt az "örkkével" JaeKyung? - hadarta el mondani valóját,semmit nem szóltam csak hallgattam,közben könnyeztem - Elegem van abból,hogy így kezeltél,és te még beszélni akarsz??? Nos,lehet én nem! - mart szívembe a fájdalom - Tudod,néha jobb,ha a szavak kimondatlanok maradnak.... - erre letette a telefont,a földre rogytam és csak sírtam,nagyon fájt,hogy így beszélt velem,de igaza van...én ezt tettem vele;akkor ő miért ne tehette volna ezt? Megértettem. Jól tette,hogy ő is az érzelmeimbe taposott,mint én az övébe. 
JiYong lépett be a konyhába.
-Van még vala...Jézusom JaeKyung,mi a baj? - térdelt le hozzám,kétségbeesett arccal nézett le rám
-Semmi...semmi,csak beszélni akartam Rennel,de lehet így jobb is.
-Miért,mit csinált? Kicsinálom esküszöm! - mondta és közben felsegített
-Jajj,JiYong...semmit. Csak...csak kiadta magából,amit érez...ennyi! - szipogtam
-Értem. - mondta - Gondolom neked ez most nagyon fáj! - közelebb hajolt és egy gyengéd puszit lehelt homlokomra. Igazán jól eső puszi volt....
-Köszönöm! - fontam karjaim JiYong dereka köré,ülő helyzetből ez elég félreérhető volt,de jó volt,hogy fejem pont a mellkasához ért és hallhattam gyors szívverését.
JanDi lépett be a konyhába.
-Na,mi volt YoungaBae-vel? - kérdeztem tőle
-Áááá,semmi! - válaszolta,de láttam rajta,hogy van valami amit nem mond el nekem.
-Rendben,te tudod. - mentem oda hozzá és megöleltem - De ha elakarod mondani,csak szólj. - majd mentem el mellette egyik bőröndömmel a kezemben. Ahogy az ajtó felé vettem az irányt,SeungRi toppant be az ajtón. Nagyon megörültem neki,majd mögötte szép sorban a BIG BANG többi tagja,kivéve YoungBaet.
-Jézusom fiúk,de örülök nektek! - öleltem magamhoz egyszerre a 3 fiút.
-Jöttünk segíteni. - fogták meg bőröndjeinket és mindent,amit csak tudtak segítettek - Meg hát,búcsú nélkül nem mehettek el! - mondta DaeSung. Majd elindultunk;nagyon rossz volt kilépni az ajtón,sírni kezdtem,hisz minden és mindenki nagyon fog hiányozni. Tudtam nem örökre szól döntésem,csak hosszabb időre....meg hát látogatóba is fogok én még jönni ide.
- Menjetek csak! - intettem oda a többieknek - Mindjárt megyek én is,csak elköszönök Hyungtól!- mondtam,majd bekopogtam hozzá. Ahogy kinyitotta az ajtót rögtön megöleltem.
-Noona,miért hagyod itt Seoult,és engem;a "bátyádat"? - kérdezte 
-Hmmm,muszáj.... - válaszoltam - De öhm,ha nem gond,hogy megkérdezem...mi van veletek? Mármint veled és JanDi-val? - kérdeztem
-Magam sem tudom....- biggyesztette le ajkait
-Értem! - mondtam - De ha megbocsájtasz nekem most mennem kell. Azért remélem még találkozunk. - öleltem meg,majd puszit nyomtam arcára
-Ebben én is reménykedem! - mondta. - Hwaiting! - ordítottuk egyszerre.
Majd a többiek után futottam. 
( https://www.youtube.com/watch?v=FmuHZa6DQOc)
Mikor kiértünk a reptérre,a szívem összeszorult,s szemembe könnyek gyűltek. Majd elindultunk az ajtók felé...Kézen fogva indultunk el JiYonggal,majd JiYong megtorpant.
-Nekem ez nem megy....Én nem tudom végig nézni,ahogy felszállsz arra gépre. - mondta,s könnyek csíkozták be arcát,ahogy rám nézett.
-JiYong,kérlek...Be kell jönnöd velem. Nekem pedig nélküled nem megy! - mondtam,majd megöleltem őt.
-Elakarlak venni. Gyerekeket akarok. Egy szép házat akarok,és veled akarok megöregedni. 110 évesen akarok meghalni,a  Te karodban. Nekem nem csupán 48 óra kell,hanem egy egész élet. - ölelt szorosabban,majd elvált tőlem és mélyen szemembe nézve folytatta - Látod mi történik,ha ilyeneket mondok,te máris futnál a másik irányba.- mosolygott -  Semmi baj! Megértem...Kezdetben nem,de most már igen. Te csak most vágsz bele, (...) , és én várok,...várok,míg készen nem állsz. - puszit nyomott homlokomra,majd olyan szorosan ölelt magához,ahogy még soha,olyasmi féle,"ragaszkodom hozzád" ölelés volt...Így nehezebben engedem el őt.
- JiYong! - néztem fel rá,gyönyörű szemeibe - azt hiszem szeret...szeretlek! - temettem arcom mellkasába

JiYong szemszöge:

Ahogy kimondta "szeretlek",egyszerre éreztem magam a világ legboldogabb,de egyben legboldogtalanabb emberének.
-Én is! - mondtam - Én is,kedvesem! - szorosabban magamhoz húztam őt,majd puszit nyomta feje tetejére. 
Nem engedhettem volna el őt,de szeretem,így muszáj hagynom,hogy elmenjen. Majd felnézett rám.
-Rád gondolok...mindig,minden helyzetben csak rád tudok gondolni. Ahogy látom,hogy egy barátom boldog valakivel,újra rád gondolok. Szerettelek egyszer...nagyon szerettelek téged. DE....egy baj van csak ezzel,tudod bárki,bármit is mond rólad,vagy ellened (talán),még mindig szeretlek. Nem érdekel,hogy megbántottál,hogy csalódást okoztál,bántottál,elhagytál. - fájó volt,de igaz - Hidd el nekem,ezeket ha tudnám elfelejteném,de csak is azért mert még mindig szeretlek. Az egyetlen egy bajom,hogy nem tudlak elfelejteni...ez ami sose ment,és nem is fog soha....Próbálkozom,próbálkozom,de;nem megy... De egy hely,mindig ott lesz a szívemben....- tette szívére kezét - ...fenntartva Neked! - puszit adtam puha ajkaira,majd utoljára megcsókoltam őt. Megfogtam kezét,összekulcsoltam ujjainkat és így már talán könnyebb volt bemenni azon a bizonyos ajtón;vele.

JaeKyung szemszöge:

Mindenkitől elbúcsúztam,nehezen,hisz nem szerettem volna őket itt hagyni,de muszáj volt.
-JaeKyung - állt meg előttem JiYong - Csak még egyszer utoljára nézz a szemembe...Csak még egyszer! És,ha így is eltudsz menni...- szipogta - ...hát menj...És akkor tudni fogom,hogy sosem szerettél igazán! - mondta könnyezve JiYong.
-Sajnálom... - fordultam meg,és vissza se nézve a lánynak a kezébe adtam az útlevelem,és a jegyem,aki a pult mögött állt,és elindult. Majd a nevemet kiabálta valaki,megálltam.

( https://www.youtube.com/watch?v=gRnjNgoi6_c )

Ren szemszöge:

Az utolsó pillanatban értem őt utol. De sikerült. Örökké hálás leszek YoonA Noona-nak,hogy kihozott a reptérre engem.
-JaeKyung! JaeKyung! JaeKyung,várj! - kiáltottam utána,erre ő megállt,oda szaladtam hozzá.
-Ren,te meg mit keresel itt?? - nézett rám nagy,ki sírt szemeivel.
-Utánad jöttem. Mert rájöttem nem engedhetlek el,nem hagyhatom,hogy csak így kilépj az életemből,hülye lennék,ha ezt hagynám.
-Sajnálom Ren,de ezzel megkéstél egy kicsit. Amúgy is már mennem kéne... - mondta
-Várj,mondanom kell valamit.... - álltam meg szembe vele - Tudod,folyamatosan eltöprengtem rajta,hogy van e értelme...csak gondolkodtam,mást nem tettem,de az a baj mindig oda jutok,hogy szeretlek. Hogy miért? Bárcsak tudnám.... - vallottam be - Eddig mindig jobban akartalak szeretni,mint most. De tudod,most nem akarlak szeretni,és nem csak azért mert nem érdemled meg,hanem azért mert már belepusztulok,hogy már nem tudok másra nézni... - fogtam meg egyik kezét - Hiába nézek rá más lányra,vagy akárkire,NEM látok benne semmit,nem érzem azt,hogy meg kéne szereznem,vagy hogy bármikor is szeretni tudnám... De ha Rád nézek... - érintettem meg arcát - ...akkor meglátok benned mindent,minden rosszat és jót,amiről tudom,hogy egyszerre van szükségem rá,és taszít el tőled. De annyira nem érdemled meg,pedig....annyira,de annyira meg kéne,hogy vesselek,azért amit velem tettél. - gyűltek könnyek szemembe akaratlanul - De közben meg annyira megörülök érted. - rántottam közelebb magamhoz - Még ha megcsaltál is,azt is megbocsájtanám,mert olyan hülye vagyok,hogy még ezek után sem tudok nélküled élni. De,ha tudnék se akarnék...mert mindenhogy szeretlek,bármit teszel,bármit mondasz,én mindenképp oda vagyok érted! - jó volt végre ezt/mindent elmondani neki;megkönnyebbültem.
-Sajnálom...valamit még mondanom kell,de már csak egy pár pillanatom maradt. - kezdte el - Sajnálok mindent;mindent amit nem adhattam meg neked,azt hogy sosem tudtalak olyan őrülten szeretni téged,mint te engem,hogy a szerelmünknek még csak esélye sem volt beteljesedni. Én szerettelek,nagyon szerettelek,de talán sose úgy,mint te engem...én csak...én... - hullani kezdtek könnyei - ...ragaszkodtam hozzád,ahhoz az emberhez,aki segített mindenben amiben tudott,aki mindig felvidított,aki mindig mindenben ott állt mellettem,és aki sose hagyott magamra. Mindig is az az ember voltál,s leszel az életemben,aki bátyám helyett bátyám,aki a barátom és egyben a szerelmem. - adott egy lágy puszit arcomra - Talán egyszer viszonozni tudom mindezt,de addig is,kérlek ne felejts el...El sem tudod képzelni mennyire próbáltalak annyira szeretni téged,mint te engem,de nem ment....Mindig is tudtam,hogy érzek irántad valamit,de nem azt amit te irántam. Te szerelmet érzel irántam,én pedig....én csak hálás voltam neked,hálás mindenért,ez a szeretet,olyan szeretet volt,mint amit az egymás mellett megöregedett emberék éreznek egymás iránt;ragaszkodás,bizalom,hála.... - öleltem magamhoz - És utoljára....Köszönök mindent! Köszönöm,hogy mindig kedves voltál velem,Köszönöm,hogy mindig vadul,őrülten szerettél engem. Köszönöm,hogy e-mellett,mindig büszke lehettem arra,hogy a barátnőd lehetek,hogy veled lehettem. A legfontosabb,hogy te voltál az az ember,aki a hiányzó részem voltál,az életem egy darabja,egy nagy darabja,aki mindig is ott lesz az emlékeimben,a szívemben....a képeink hátuljára írva: "Volt egyszer egy szerelmem.." - adtam szelíd csókot ajkaira - És kérlek,bocsáss meg minden kudarcomért. - még utoljára megölelt engem,majd elment. Egyre csak távolodó alakját néztem a lánynak,akit épp most hagytam ki sétálni az életemből.


JanDi szemszöge:

Miután elbúcsúztam a többiektől elindultam JaeKyung után,ő is nagyon sírt és én is. Majd annyira eltöprengtem mindenen,hogy szinte a szívem megállt mikor valaki  hátulról a vállamra rakta kezét. Először nem mertem megfordulni,mert féltem ki lehet az,és miért. De végül erőt vettem magamon és megfordultam...nagy szemekkel pislogtam az előttem álló fiúra.
- Hát te? - néztem körbe - Miért jöttél? - kérdeztem
-Mert rájöttem,hogy annak ellenére,amit tettél velem;szeretlek! - mondta - JanDi,én nem tudok nélküled élni! - mondta majd letérdelt elém. Ezen nagyon meglepődtem. Bolond ez a fiú,mit csinál?! 
-Én ezt értem...Én is szeretlek,én sem tudom elképzelni mással az életem,de én....én....én egyszerűen nem tudok a szemedbe nézni,egyszerűen nem,nekem ez nem megy. - gyűltek könnyek szemembe,de nem hagytam őket lefolyni - Nekem kell egy kis idő és neked is,nekem meg kell bocsájtanom magamnak,neked pedig,meg kell próbálnod,hogy új életet kezdj,ha nem megy én itt leszek neked,ha viszont sikerül,tudni fogom,hogy boldog vagy...nagyon boldog. - mosolyogtam,közben lefolytak a könnycseppek arcomon. - Ezt meg kell értened. - fogtam meg kezét és "felhúztam" magamhoz.
-Megértem! Vagyis...muszáj megértenem! - nyelt nagyot - De,kérlek ígérd meg,hogy még látni foglak! - fogta arcom két tenyere közé,bólogattam,majd hosszan megcsókolt. 
-Sajnálom....megyek. - megpusziltam arcát,majd elsétáltam. 

JaeKyung szemszöge:

Próbáltam úgy a gép felé menni,hogy még csak véletlen se nézzek vissza,de mikor már túl jutottam a pulton álló lányon,vissza fordultam,még egyszer utoljára. Szinte mindenki sírt,vagy csak könnyes volt a szeme,csak SeungHyun tudta tartani magát,ő csak integetett nekem,majd egy kósza könnycsepp folyt végig gyönyörű arcán. Majd körbe néztem,de már sehol nem láttam JiYongot. Sietve szálltam fel a gépre és kerestem meg helyem,miután leültem tudtam;innen már nincs visszaút. Végül JanDi is leült mellém.
Amíg a gép felszállt,újra láthattam Koreát...felülről. Gyönyörű volt így este,kivilágítva. A könnyek mellett egy halvány mosoly szökött számra,ahogy a régi emlékeim jutottak eszembe,mikor először jöttem ide,hogy az álmaim valóra váltsam. Boldog voltam,de e-mellett szomorú is,hogy sikerült mindent valóra váltani,amit akartam,de sajnáltam,hogy vége lett,az álomnak,amiről azt hittem sose történik meg velem.

JanDi szemszöge:

Beszállás előtt egy levelet nyomott kezembe YoungBae,gondoltam most,hogy már felszálltunk és bármit ír is benne,úgysem tudok már mit tenni,így elolvasom. 

"JanDi,mond merre indulhatnék? Soha nem éreztem magam még ilyen furcsán,nagyon fura és fáj,sosem voltam még így összetörve. Hiányzol. Szeretlek. Nem rég még minden olyan valóságosnak és tökéletesnek tűnt,azt hittem már semmi nem fog rosszul alakulni. Tévedtem. Olyan volt,mint egy véget nem érő álom,amiből nem akarok felébredni...de többé már nem vagy velem,és már semmi sem ugyanolyan,mint régen volt.Csak folyton ülök egymagamban,mozdulni sincs erőm,nem tudom hova menjek,nincs mit csinálnom.De hát mit tudnék csinálni? ....csak a fájdalmat érzem....és a tudat,hogy hagytalak menni,örökké velem lesz!!" 

A sírógörcs tört rám,mikor a végére értem,nem tudtam abbahagyni a sírást,még JaeKyung vigasztalása sem segített sokat.
-Szereted? - kérdezte - Szereted őt igaz? - nézett rám mosolyogva,de közben az ő arcát is könnyek csíkozták be. Magához ölelt.
-Nem! Gyűlölöm! - nézett rám JaeKyung értetlen arccal - Mert olyat tett velem,amit sosem tudok majd megbocsájtani neki. - látszott rajta,hogy még mindig nem érti mire akartam ezzel utalni - Hagyott elmenni,mikor nagyon is jól tudta,hogy szeretem őt. - szipogtam,majd letöröltem könnyeim.
-Én is szeretem JiYongot,ő is engem,épp ezért hagyta,hogy elmenjek,mert ha valakit igazán szeretsz,hagynod kell elmenni... - mondta,vigasztaló volt,hogy ezt mondta,de Tae-től mást vártam....




























2014. május 5., hétfő

JiYong megváltozott? (13.rész) [+18]


JaeKyung szemszöge:

Reggel írtózatos fájdalommal a szívemben ébredtem fel,hisz holnap lesz a "nagy nap",haza utazom,haza Magyarországra. Már most hiány érzetem volt,hisz itt kell hagynom mindent,és mindenkit,és csak egy valamit vihetek haza magammal...az emlékeim.Anya és apa már reggel az első géppel haza utaztak,így én már tegnap elbúcsúztam tőlük. 
Valahogy még mindig érdekelt,hogy vajon mi lett JiYonggal,hisz mikor tegnap utánam futott és kedves volt velem,azon nagyon meglepődtem. S azt hiszem ugyanazt éreztem,mint 4 éve....Gondolatomból telefonom csörgése hozott vissza a jelenbe. A szüleim hívtak,hogy biztonságban megérkeztek Magyarországra és,hogy mennyire várnak haza a testvéreim és az ott élő barátaim. Ó Drágáim,már nekem is nagyon hiányoznak! Szeretném már magamhoz ölelni őket,megpuszilni arcukat,igaz minden nap látom őket,de Skypeon beszélni nem ugyanaz.
Nagy telefonálás közepette jó kis reggelit hoztam össze magamnak. Miután megettem mindent,felöltöztem úgy gondoltam elmegyek kicsit vásárolgatni. Egy kényelmesebb ruhát választottam,elvégre is meleg van....fekete rövidnadrágot vettem fel fehér atlétával és hozzá illő fekete magasszárú  tornacipővel. Igazán jól mutatott,sportos de közben enyhén elegáns is volt. Halvány sminkkel dobtam fel,majd egy kis parfüm,amit még anno JiYongtól kaptam,de nem sűrűn használtam ,mert isteni illata van. 
Majd elindultam,egyedül indultam neki ennek a csodás napnak;vagyis úgy indult,hogy egyedül leszek...2 óra hosszát azzal töltöttem,hogy egyik butikból a másikba mentem,a kis vásárólgatásom jó nagyra sikeredett,hisz majdnem minden boltból nagy szatyrokkal jöttem ki. De amikor az egyik butikban a próbafülke előtt lévő tükörben magamat néztem,hogy a kiválasztott ruha jól áll e rajtam,ismerős hang szólalt meg mögöttem.
-Nagyon jól áll rajtad ez a ruha - néztem fel az illetőre - kiemeli a szép,hosszú combjaid. - folytatta. Most az egyszer örültem,hogy ő volt az,hisz ha valaki ért a divathoz,akkor az nem lehet más,mint JiYong.
-Köszönöm! - mosolyodtam el,közben illedelmesen meghajoltam,közben lestem a mögöttem álló magas férfit,aki tekintetével jól végig mérte alakom. Majd közelebb lépett,egészen közel,kezeit vállamra helyezte,fejét pedig az enyém mellé nyomta,és úgy bámultuk tovább egymást a tükörben.
Majd megtörve a köztünk lévő csendet megszólalt:
-Kit látsz a tükörben? - kérdezte. Elég fura kérdés ezért nem is tudtam rá mit válaszolni - Én egy bombanőt! - molyosgott rám,szinte majd  mind a 32 foga villant,olyan volt mosolya.
-Én pedig egy divat majmot! - nevettem és a hátam mögött állónak dőltem - Na jó,ez nem volt szép tőlem.Sajnálom! -nem akartam elrontani ezt a napot,az utolsó napot amit itt töltök,így illedelmesen bocsánatot kértem tőle. De JiYong alsóajkát lebiggyesztette,és most oly ártatlannak tűnt,kár hogy tudtam milyen mikor megmutatja a másik oldalát - Kiengesztelés képpen gyere,meghívlak ebédelni... - de ő továbbra is csak hallgatott
-Lélegzet elállító vagy ebben a ruhában. - mondta,és ravasz mosoly jelent meg arcán. Éreztem magamon,hogy elpirultam,sőt láttam is a tükörben. 
-Már azt hittem Csendkirályt játszunk. - nevettem ismét hozzá simulva vállához.
Végül szembe fordultam vele és gyönyörű,sötét íriszeivel találtam szembe magam,egész közel....Sokáig bámultam e mély barna szempárt,el is vesztem bennük egy időre,végül JiYong szavaira "ébredtem".
-Indulunk? - kérdezte
-Igen. Csak,ha most megbocsájtasz,elmegyek és ezt kifizetem. - levettem a ruhát,majd visszaöltöztem,végül az eladóhoz mentem. De mikor kiléptem sehol nem láttam JiYongot. Gondoltam biztos dolga akadt,azért elköszönhetett volna. Mikor fizettem volna ki az általam választott ruhát egy férfi kéz nyúlt elém,pénzel és egy másik ruhadarabbal a kezében. Mire feleszméltem gondolataimból,hogy JiYong milyen "udvarias" volt,már a butikból mentünk kifelé.
-Köszönöm! D-de miért? - kérdeztem
-Hát,nem tudom;talán csak kedvezni akartam neked! - mondta és közben zavartan hátulról hajába túrt. Mostanában nem láttam ilyennek,aranyos volt. Miközben sétáltunk egymás mellett néha-néha rá pillantottam szemem sarkából. Más sem hiányzott jobban számomra,mint a sikoltozó rajongói.Nagyon feleslegesnek éreztem magam,tudtam,hogy nem szereti,ha ilyenkor,mikor magánéletet (próbál) élni zavarják;ezért kimentettem.
-Oppa! - ordítottam oda neki,mire minden lány,és ő is rám pillantottak - Mehetünk? 
-Persze! - indult el felém. Láttam a rajongókon,hogy nagyon nem tetszett nekik ez a jelenet. Anno nekem sem tetszett volna,ha a Biasom elrángatták volna az orrom elől. De én felnőttem,és nekik is felkell!!
Egy étteremben ültünk le,egy ideig csak beszélgettünk,most annyi témánk volt....Most még a rossz dolgok sem érdekeltek,amiket tett velem,jó volt Vele beszélgetni....az új JiYonggal,vagyis azzal,akit 4 éve megismertem.Majd rendeltünk,én maradtam a kedvencemnél,Kimchit rendeltem,Ő Vongolét. A múlt jutott eszembe,ezen el is mosolyodtam,hiszen mindig Vongolét "kellett" csinálnom neki,mikor haza ért egy-egy turnéról. Ez már olyasmi ünnepi/fogadtató étel volt nálunk. 

JiYong szemszöge:

Minden olyan jól alakult köztünk,mióta találkoztunk a butikban,aztán megjelentek a rajongók. Imádtam mindenegyes rajongóm,de nem szerettem,ha olyankor zavartak,ha a magánéletemet próbáltam élni. Nagyon hálás voltam,hogy JaeKyung kimentett. Bár elég fura módszert  választott rá,de jó volt újra hallani szájából,hogy "Oppa".
Imádtam a Vongolét,rögtön minden eszembe jutott,mikor még minden olyan rendben volt köztünk,mikor még olyan hevesen szerettem őt,ahogy ő engem. Most meg már csak a kétségbe esett,vissza akarom őt szerezni,mert meghalok nélküle,szerelmet éreztem iránta.
-Mi az? - kérdeztem,láttam rajta,hogy valami megmosolyogtatta őt.
-Áh...csak eszembe jutott valami. - kérdőn néztem rá,hátha velem is megosztja gondolatait - Emlékszel,mindig Vongolét csináltam mikor megjöttél egy turnéról. - hát persze,hogy emlékszem,sosem tudom majd elfeledni. 
-Emlékszem. Nagyon finoman csináltad mindig,ezért is csak az ízlik,amelyiket Te készíted. - megfogtam kezét és puszit leheltem rá. 
-JiYong! - szólított meg
-Igen?! - kaptam fel tekintetem
-Kérdezhetek valamit? - kihúzta kezét kezeim közül,pedig olyan jó volt megérinteni őt.
-Természetesen,igen. Mondd! - válaszoltam neki,minél halkabban.
-Hogy-hogy ilyen....ilyen,vagyis,hogy-hogy megváltoztál? - nyögte ki - Vagyis inkább,hogy-hogy újra ugyan olyan vagy,mint 4 éve?  - ezen még én is elgondolkoztam,közben mélyen szemébe néztem,nyeltem egy nagyot és csak remélni tudtam,hogy elfogadja,amit mondok neki.
-Tudod,én akkor döbbentem rá,hogy szeretlek,sőt még el sem feledtelek téged,pedig őszintén...próbáltam. De ez akkor tört elő belőlem,mikor már hónapokig nem beszéltünk,ekkor én találtam egy képet;egy képet,amin kézen fogva álltunk,mikor még nagyon boldogok voltunk. - sóhajtottam - Akkor döbbentem rá,hogy mi lett belőlem,egy szánalmas ember,aki terrorizálja a szerelmét csak azért,mert az jogosan elhagyta. Az volt az a pillanat,mikor tudtam változnom kell;változnom....Érted,és talán egyszer majd Értünk. - először azt gondoltam,hogy csak próbálok majd valami olyat mondani neki,amit elhisz,de mikor a végére értem mondandómnak,tudtam,hogy amit mondtam azt szívből,őszintén mondtam. Sokáig nem szólalt meg,látszott rajta meg lepődött,hogy tudok én ilyen is lenni.
-JiYong....én....én....- ujjam szájára raktam,tudtam úgyse tudna mit mondani.
-Tudom,nem kell semmit mondanod. - felálltam,pénzt vettem elő a zsebemből az asztal közepére tettem,majd elsétáltam. Semmit nem tett,csak ott ült és banbán nézett tovább maga elé,majd nem sokkal később nevemet ordította és utánam futott.

JaeKyung szemszöge:

-JiYong,állj meg Légy szives! -  tettem kezem egyik vállára a fiúnak,kit nagy nehezen sikerült utolérnem a parkolóban. JiYong egy pillanatra megállt,s csak egy helyben állt ott,ahol "elkaptam" őt. Majd megfordult,de egyszer sem nézett szemembe,talán gondolatai repítették őt oly messzire. Nem tudtam mivel,de valamivel visszakellett őt hoznom a jelenbe. Így hát magam sem tudom miért,de megcsókoltam őt. Jó volt újra megízlelni méz édes ajkait,kezeim nyaka köré fonódtak,ő pedig kezeit derekamra rakta csók közben. 
Komolyan úgy éreztem magam,mint egy kamasz,aki mindent megtesz csak,hogy visszaszerezze a pasiját. Csak mi nem voltunk se kamaszok,sőt nem is volt a pasim,ha már ott tartunk a JiYonggal való kapcsolatom inkább tekinthető már élettársi kapcsolatnak...márha együtt vagyunk. Hosszú lenne elmagyarázni mit éreztem közben,de azt tudtam,hogy ennyi idő után már igazán jól esett. S talán az érzés,amit akkor éreztem az volt,akár 4 éve.....ezernyi pillangót éreztem a mellkasomban. Majd puha ajkaink elváltak egymástól,JiYong száját egy apró nyögés hagyta el,ezzel tudatva,hogy jól esett neki.
-JaeKyung,mond,miért teszed ezt velem? - nézett rám - Újra magadba bolondítasz teljesen,holnap pedig,mintha mi sem történt volna elutazol. S itt hagysz,ki tudja mikor jössz vissza,sőt lehet,hogy vissza sem jössz...Szerinted mi lesz velem?? - folytak le arcán könnyei,becsíkozva a fiú arcát.
-Muszáj holnap elutaznom.... - mondtam neki zokogva. Mire ő megragadta a kezem és "betuszkolt" az autóba,majd becsapta az ajtót és ő is beszállt. 
-De miért,s mi az,hogy muszáj? - nézett rám kérdőn - Tudom én üldöztelek el,én "kényszerítettelek" távozásra azzal,ahogy bántam veled.....de megváltoztam,most már nem kell elmenned. - tört ki zokogásba. Akárhányszor sírni látom egy világ omlik összebennem. Látni,ahogy a könny végig folyik arcán....S az a borzasztó tudat,hogy akinek minden nap mosolyt varázsoltam arcára,most miattam sír.
-Tudom,hogy megváltoztál,de....de...- nem tudtam befejezni mondatom 
-Ne hagyj itt kérlek! Nem mehetsz el! - fogta kezei közé enyém,és csókokkal lepte be azt. - JaeKyung,egyet kérek tőled,az utolsó napot,az utolsó éjszakát had töltsem veled....kérlek! - kitudott volna neki nemet mondani?! 
-Rendben! - töröltem le könnyeit,majd rá mosolyogtam,ezzel őt is mosolyra késztetve. Úgy gondoltam "megérdemlem",hogy azzal töltsem az  utolsó estém,aki miatt ideköltöztem Koreába.
JiYongot az én lakásomhoz vezettem,hogy oda menjünk,hisz egy az ott vannak a dolgaim,amik már becsomagolva várják az indulást,na meg ha oda mennénk,ahol együtt laktunk végképp nem tudnék onnan elszakadni....Így is nehéz lesz.

JiYong szemszöge:

Mikor oda értünk hozzá,rögtön a szoba felé szaladt és már ugrott is az ágyba,látszott rajta nagyon fáradt volt. Felhozattam a kisasszony szatyrait amik tele voltak ruhával és egyéb dolgokkal,majd én is csatlakoztam hozzá. Lefeküdtem mellé,éppen vele szembe,sokáig gyönyörű,kipirult arcát néztem,egészen addig,amíg le nem hunyta szemeit. Majd betakartam őt és tovább néztem,ahogy békésen alszik. 
"Itt fekszel mellettem. Gyönyörű vagy.Szemed lehunyva,nem mozdulsz,csak mellkasod emelkedik minden lélegzetvételednél.Alszol.A végtelenségik eltudnálak így nézni.Ahogy békésen járod álmaid országútját,vétek lenne megzavarni ezt a tökéletes harmóniát.Én mégsem tudom megállni. Végig simítom arcod,és egy apró mosoly szökik szádra,ahogy lassan megfordulsz.Álmosan kinyitod a szemed,s én elveszek annak mélységes tengerében.Lehajolok és egy apró,szelíd csókot lehelek homlokodra.Közelebb bújsz hozzám,egyik lábad átveted combomon,és így ölelve hajtod le a fejed,hogy újra álomba szenderülj."
Minden gondolatot leírtam,amit csak tudtam,hisz fene tudja,mikor történik meg ez újra. Óvatosan felálltam,kimentem a konyhába,hogy igyak egy pohár vizet,közben a levelet a hűtőre ragasztottam egy mágnessel. Minél feltűnőbben,hogy reggel biztosan megtalálja,majd visszabújtam mellé és én is elaludtam.

JaeKyung szemszöge:

Egész este JiYongot szorongatva aludtam,mikor pedig felébredtem gyönyörű ajkait néztem,ahogy szökik be köztük a levegő,minden levegő vételénél. Egy órát aludni sem bírtam,folyton a JiYonggal való beszélgetés járt a fejemben,nem tudtam hova tegyem ezt az egész dolgot.
"...megváltoztam,most már nem kell elmenned.Ne hagyj itt,kérlek!" - semmi másra nem tudtam gondolni csak erre,amit akkor mondott. Teljes mértékben megértettem őt,tényleg nem volt már okom elmenni,de úgy éreztem időre van szükségem és,hogy most mégha meg is változott távol kell lennem tőle egy időre.
-Hogy-hogy már fent vagy? - ült fel mellettem,megdörzsölte szemeit,majd lehajolt és megcsókolt.
-Nem tudtam már aludni. -mondtam neki,de közben még mindig magam elé bámulva a semmibe gondolkoztam. Ő mellettem fekve könyökölt,közben ujjaival arcom simogatta,mikor szembe fordultam vele.
-De látom rajtad valamin nagyon elgondolkodtál,vagy tévednék? - mondta
-Igen,gondolkodtam. Azon,amit az autóban mondtál! - ültem fel az ágyon - Igazad van. - majd ült fel JiYong is - Igazad van,nem muszáj elmennem,de valahogy mégis úgy érzem mennem kell...- fordultam JiYong felé - Talán csak....azért,hogy átgondoljam ezt az egészet. Nem tudom,de...de - JiYong közben csupasz vállam puszilgatta
-Megértem! - ölelt meg - Most még nekem is fura,hogy újra itt vagy mellettem.Sosem gondoltam volna. De most mindennél boldogabb vagyok!! - valotta be. Neki dőltem felsőtestének,ezzel az ágyba taszítva a fiút,a mellkasára feküdtem,közben ujjaim izmos felsőtestén köröztek. Néha egy-egyet még mosolygott is,hisz érzékeny volt hasa,mint mindenkinek,nekem is sokszor mosoly szökött számra,ahogy behúzta hasát minden olyan érintéskor.
-JiYong...-figyelt fel rám - én....én... - nem tudtam befejezni mondatom,felálltam és a fürdőbe szaladtam.Nem akartam őt még jobban összezavarni,azzal,hogy kimondom: "Szeretlek!"
-Mi a baj? - jött oda hozzám és hátulról szorosan magához húzott. Kezem kezére raktam,jól esett újra és újra magamon érezni érintéseit.
-Szeretlek! - csúszott ki számon végül. Kezem gyorsan szám elé kaptam,s csak reméltem,hogy nem mondtam olyan hangosan. - Sajnálom,nem akartalak ezzel is terhelni....
-Semmi gond. - mondta,de hallottam hangjában a fájdalmat,amit érzett - Én is Szeretlek...- szembe fordított magával,megfogta a nyakam,majd megcsókolt.
Felültem a mögöttem lévő kis szekrényre,közben lábam JiYong derekára,kezeim pedig nyaka köré fonódtak. Vadul csókolt,mint mindig,közben hajába túrtam. Majd számtól egyre lentebb haladt,nyakamnál és kulcscsontomnál elidőzött kicsit,hisz tudta a legérzékenyebb pontjaim,amiket valaha "kitapintott". Fejem hátra szegtem és hátam teljesen megfeszült,ahogy melleim lepte be gyengéd csókokkal,egyik kezével combom simogatta másikkal pedig hátam tartotta. Majd a combomat eddig simogató keze elindult egyre fentebb és szép lassan húzta fel az atlétát,amit reggel vettem fel,hogy most már kezeivel is "bepillantást" nyerjen mellemhez.Lábaim szinte erőtlenek lettek,s elengedték JiYong derekát,de szabad kezével rögtön bal lábam után kapott és már ő tartotta azt.Ajkaival a fülem kezdte el kényeztetni,felemelő érzés volt hallani,ahogy belenyög fülembe egy-egy érintésem miatt. Egyik kezem mellkasán pihent meg,majd simogatni kezdtem,ami miatt többször is apró nyögések hagyták el ajkait. Egyik kezét fehérneműmbe csúsztatta és immár ott folytatta "kényeztetésem". Ahogy egyre jobban eljátszadozott ujjaival,egyre jobban látszott rajta,hogy már nem sokáig bírja már visszafogni magát. Kezét kivette fehérneműmből,majd a falatnyi kis ruhadarabot okosan lejátszotta rólam,hogy kezeit feltudja váltani valamivel,ami már a nadrágját nyomta. Végül én is megszabadítottam őt a feleslegessé vált ruhadarabjától,majd belém vezette magát. Kezeim háta közepén álltak meg,ahogy egyre többször és gyorsabban hatolt belém,körmeim úgy karmolták hátát,míg egy olyan nagyot nem lökött rajtam,hogy körmeim teljesen hátába vájtam,s vért folyt végig JiYong hátán.De ez egy cseppet sem hatott meg se engem se őt,csak egy apró szisszenés hagyta el száját,jelezve nem volt elég kellemes,de nem érdekelte különösebben. Kezeim végül derekán álltak meg,JiYong egy utolsó lökéssel kihúzódott belőlem. Csókolni kezdtem ajkait,majd nyelvemmel bebocsájtást nyerve,nyelveink őrült táncot jártak. Közben kezembe vettem az irányítást,szó szerint...Férfiasságát kezembe vettem,majd kezem le-fel húzogattam rajta. JiYong nem egyszer belenyögött csókunkba,végül egy hangosabb nyögés hagyta el ajkait,ekkor értük el mindketten a gyönyört.
Fejem JiYong vállának támasztottam,ahogy ott állt előttem,kezeit az alattam lévő bútornak támasztotta. Percekig így voltunk,s próbáltuk magunkat összeszedni. JiYong se szó,se beszéd nélkül belebújt egy köntösbe,elindult ki a fürdőből,majd ki ment a teraszra;és rágyújtott. Később én is kitántorogtam a szobába,felvettem JiYong pólóját és kimentem hozzá,majd leültem mellé.Még mindig egy szót sem szólt,csak a panorámában gyönyörködött.

JiYong szemszöge:

-Itt tudnád/tudod hagyni ezt a gyönyörű várost és a barátaidat?  - néztem rá,rágyújtottam a második cigarettámra,majd újra a város fényeit bámultam . Nagyon elgondolkozhatott kérdésemen,hisz ő is a várost figyelte,ami alattunk terül el...valóban gyönyörű. Egy kósza könnycsepp folyt le arcán,de kezével rögtön le is törölte azt.
-JiYong....nem szívesen hagyom itt Szöult,de úgy érzem muszáj mennem...-felé fordultam és kezei után kaptam
-Eltudnál egy dolgot magyarázni? - nézett rám nagy,kikerekedett szemekkel - Hogy csináltad? Hogy tudtál tovább lépni? Hogy tudtál mindent elfelejteni,ami a miénk volt? Hogy törölted ki az összes emléket a fejedből? Hogy tudtad elengedni a szerelmünket? - addig nem engedhettem elmenni,amíg ezeket nem tisztáztam vele - De a legfontosabb,hogy akarhattad? Kérlek magyarázd el,mert ezt még mindig nem tudom,és mondjuk őszintén szólva lehet nem is akarom....- még szinte levegőt is elfelejtettem venni,ahogy ezeket a kérdéseket feltettem neki.
-JiYong a válasz egyszerű pedig. - kezdett bele - Soha nem felejtettem el,hogy milyen volt veled lenni. Az illatod,a hangod,a mosolyod,a szemeid emléke mind végig velem voltak. Jobban meggondolva soha nem is tudtam tovább lépni. - állt fel-  És,hogy tudd soha nem is engedtem el a szerelmünket,hisz legbelül én talán mindvégig szerettelek! -ahogy indult be,kezei után nyúltam.
-Ne utazz el kérlek! 
-Sajnálom! - húzta ki kezeit kezeim közül,ismét rágyújtottam és a várost kémleltem tovább...egymagamban.
Közben legalább ő felöltözött,csőnadrág,ujjatlan póló és egy szandál,meleg volt ma is,tetszett ez a laza stílusa,viszont ha kellett nagyon elegáns is tudott lenni. A konyha felé vettem az irányt,az illatokat követtem. Egy szót sem tudtam szólni hozzá,egy az nem tudtam volna mit mondani,kettő annyira éhes voltam,hogy örültem,hogy ehettem.
-És mi a terved mára? - szólaltam meg végül
-Hmmmm,ezen még nem is gondolkodtam. Végül is tegnap voltam vásárolni,kikapcsolódtam,szóval talán egész nap itthon leszek....pihenek. - kortyolt bele kávéjába
-Értem! - mondtam - Nem jössz el velem a YG-ba? - tettem fel gyorsan kérdésem - Klippet forgatok,jó lenne ha elkísérnél,ha gondolod tanácsokat is adhatsz közben. - mosolyogtam rá biztatóan 
-Oh,hát az remek lenne...-mondta közben a konyha felé vette az irányt a tányérokkal
-Akkor készülődj,csajszi - csaptam fenekére, ahogy elhaladt mellettem. 

JaeKyung szemszöge:

Nekem fél órába telt,hogy elkészültem,JiYong kevesebb,mint 20 perc alatt kész lett,és mégis úgy nézett ki,mintha egy modell újságból lépett volna elő. Igaz mindig ilyen volt,már hozzá szoktam most mégis úgy éreztem magam mellette,mintha egy kis utolsó valami lennék .Még ebben a miniszoknyában,ujjatlan pólóban,csinos magas talpú szandálban is rosszul éreztem magam mellette...pedig én mindent megtettem.
Mikor oda értünk szememmel gyorsan végig futottam az épületen...rég voltam már itt. Nagyon meglepődtem,mert mikor beértünk mindenki,még a gyakornokok is név szerint köszöntöttek engem....Rögtön JiYongra néztem,de ő csak vigyorgott,erre gúnyolódva nyelvet öltöttem rá és elfordultam.
Egy nagy teremhez értünk,mindenhol díszletek,elég hátborzongató díszletek....ekkor lett igazán kíváncsi milyen klipről lehet szó,ráadásul fogalmam sem volt róla,hogy JiYong,vagyis GD új dalt írt. Miután beértünk GD el is tűnt a sminkesek,stylistok és egyéb dolgok közt,én inkább csendesen voltam,leültem és vártam,hátha felbukkan. Fél óra múlva bukkant csak elő,ordibált,nagyon mérges volt valamire vagy valakire.De nem lettem volna annak a helyében akivel így beszélt.Ezen kuncogni kezdtem.Majd csak arra eszméltem fel,hogy JiYong guggolt előttem és a térdemen támasztotta meg magát. 
Már nem volt mérges,mosolygott.Zavarba jöttem.
-Hát te itt? - néztem mindenfelé csak GD szemébe nem,hisz az is lehet,hogy látta és most hülyének nézett,hogy itt nevetgéltem egymagamban. -öhm...az előbb...miért voltál olyan mérges? - tereltem a szót
-Ha majd végre rám nézel...elmondom. - mosolygott
Nagy nehezen sikerült teljesítenem kérését,de még mindig pirult arcom,ahogy nézett.
-Na látod,így már jobb is! - mondta,és a szemembe lógó tincseket is fülem mögé rakta. - Csak az történt,hogy akit felkértem lányt,történetesen Mina Kwont,hogy legyen a "főszereplő" lány a klipben,lemondta pont ma,mikor forgatnánk. - újra kicsit idegesebb lett mire mondata végére ért,de újra lenyugodott - Most pedig van 2 percem,hogy kerítsek egy hosszú,barna hajú lányt,aki épphogy egy fél fejjel alacsonyabb nálam... - komiszul kezdett mosolyra húzódni szája.majd egy kicsit oldalra döntötte fejét
-Na neeeem - esett le,hogy rám gondolt -...azt már nem...Én biztos nem! - mondtam neki,hogy még csak véletlen se tudjon belerángatni ebbe a hülyeségbe.
10 perc múlva már forgattunk is...Igen sikerült bele rángatnia,szó szerint. Már vagy 3 órája forgattunk,de GD így sem volt megelégedve a klippel,ami utólag kiderült számomra is,hogy a "She's Gone"-hoz készült. Végül géppel "pofoztak"(pofoztak,na igen,amit valószínűleg GD-vel is tettek volna,ha tovább hisztizik) egy kicsit a klipen és így már talán neki is tetszett.
Mielőtt leléptünk volna,még leültünk egy kávét meginni. A 2NE1 épp a mellettünk lévő asztalnál ült,gondolom ők épp egy táncpróbáról léptek le,mert nagyon ziháltak és látszott rajtuk örültek,hogy végre ülhetnek.
-JaeKyung Dongsaeng! - jött oda CL és megölelt
-Szia,Unni! - üdvözöltem én is őt
-Hát te...hogy-hogy ezzel vagy itt? - suttogott fülembe,de közben hüvelykujjával az éppen kávéját szürcsölgető fiúra mutatott. CL is tudta mi történt köztünk JiYongal,ahogy szinte mindenki,hisz nagy port kavart ez az egész még itt bent is a YG-ban. - úgy tudtam,hogy ti...ti már nem...
-Igen,így van,nem vagyunk együtt. Csak barátok vagyunk. -néztem JiYongra,aki éppen akkor kezdett fuldokolni kávéjától,amit félre nyelt. - "Barátság extrákkal" - köhögte,lábon rúgtam az asztal alatt,amitől kicsit "felkiáltott",reméltem senki más nem hallotta,amit mondott.
-Na mindegy,a ti dolgotok. -mosolygott. Gyönyörű nő,gyönyörű mosollyal. -De ha már így alakult,akkor már bemutatom neked a többieket is. -állt fel a többi lány is. Istenem,nem kell őket bemutatni,hisz nálam jobban senki nem ismeri őket,mindent tudok róluk,még azt is milyen a kosár méretük...mindent. IMÁDOM ŐKET! Öröm könnyek gyűltek szemembe,hogy ilyen közel lehetek hozzájuk,nem is értettem,hisz egyszer már találkoztam velük,de ez...ez most olyan más volt.
-Bemutatom MinzY-t! - jött oda MinzY
-Gong MinJi vagyok! - fogott velem kezet,fura volt,nem igen fogtam még kezet lányokkal,max még fiatalabb koromban,amikor még boxoltam,de hát akkor ez volt a "divat" a boxolók közt,hogy kezet ráztunk - De hívj csak nyugodtan MinzY-nek. - mosolygott rám
-Ő pedig itt...
-Bom - válaszoltam helyette,mindenki nagy szemekkel bámult rám.
-Igen,Bom....Park Bom! - hajolt meg őt is - De mint látom,te ezt már tudod! - nevetett
-Óóóóó,igen...nagyon is. - most biztos úgy tűntem,mint egy kis rajongó picsa,de hátha az örök példaképem állt épp előttem,akkor milyennek kéne lennem? - Mond csak hívhatlak....Bommi Unnie-nak? - csillogni kezdtek szemeim
-Természetesen! 
-És...szab-...szabad? - nyújtottam felé kezeim,erre ő válasz nélkül magához rántott és megölelt. Még álmomban sem gondoltam volna,hogy ilyen közel leszek hozzá...megnyugtató.
-Mi van JaeKyung,már lány idolokkal is kezdesz,hogy minél nagyobb hírnévre tegyél szert? Nem volt elég JiYong oppa és Ren? - erre elengedtem Bommie-t
 és Sandarahoz léptem. Kb Azóta rivalizált velem,mióta együtt voltam JiYonggal,szóval olyan 5 éve lassan. Magasabb voltam nála így csak,hogy nem fel kellett rám néznie.
-Na ide figyelj! - kezdtem - Ki vagy te,hogy bíráld az életet,amit élek? Tudom,hogy nem vagyok tökéletes,és nem is leszek,de nem is azért élek,hogy azzá váljak. De mielőtt mutogatni kezdenél - nyúltam keze után,de ő rögtön elkapta azt - győződj meg róla kicsi szivem,hogy a te kezeid teljesen tiszták! - rákacsintottam. Még magamon is meglepődtem,hogy nem húztam fel magam és végig higgadt maradtam. CL és a többiek kikerekedett szemmel figyelték az eseményeket,Sandara nagyon sebesen elviharzott onnan.
-Hagyd rá,ő ilyen! - mondta Bom - De most...ha megbocsájtasz,inkább utána megyünk. - simogatta meg vállam.
-Örülünk,hogy megismerhettünk jobban. - mondta MinzY,majd mindhárman Dara után szaladtak.
Majd visszaültem JiYong mellé.

JiYong szemszöge:

-Hmmm. - néztem rá - Most,hogy-hogy ilyen higgadt maradtál? - kérdeztem kuncogva,az előbbiekre gondolva és Dara meglepett arcára.
-Magam sem tudom! - nevetett.
Amikor megittuk kávénkat kimentünk és beültünk az autóba. Talán az utolsó alkalmam,hogy marasztalni tudjam őt,így hát megpróbáltam...Tudtam,hogy reménytelen,de muszáj tennem valamit.
-De JaeKyung,nem értem,hogy tudsz így elmenni. - bámultam ki az autóból ,az utat néztem,de még csak véletlen sem azon járt az eszem - Hisz gondolom sok minden fog hiányozni.Nem?-mondtam-Például a 4 év,azért szép volt....
-Igen,tonnányi dolog lesz,ami hiányozni fog az együtt eltöltött időből,de lesz egy dolog ami nem...Az összes kétség!Az összes éjszaka,mikor ébren feküdtem,és azon agyaltam,hogy vajon még mindig én vagyok-e az,amit akarsz. És tudod mit talán hülye vagyok,mert annyi rosszat tettél velem és mindezt megbocsájtottam,amit mai napig nem értek miért. De egy valamit tudok,hogy van szívem.  Talán egy nap mikor te is visszagondolsz arra miket tettél,rá fogsz jönni,hogy voltam én,aki tényleg szeretet téged,de te elbasztad. - szerintem kb mindent belesűrített ebbe,amit akart,nem maradt ki semmi,és....Igaza volt....megint! - Most már boldogan hagyom itt Koreát! - mondta,majd kiszállt az autóból,mielőtt bármit is mondani tudtam volna mondani neki eltűnt a házban.
Mi mást tehettem volna,szeretem őt...muszáj ezt neki bebizonyítanom,utána mentem....