[+] Búcsúbuli (12/1 rész)

JaeKyung szemszöge:

Mikor felértem,anyáék pakoltak,először nem értettem,ilyen gyorsan eltelt volna az az egy hét?!

-     - -Máris? –fordultam anyához

- Sajnálom kicsim,de hamarabb kell indulnunk a testvéreid már hiányolnak minket. – jött oda anya és ölelt át.

-Értem! – nem gondoltam volna,hogy ez a nap is eljön majd,hogy egy nap itt hagyom Szöult és Koreát,de muszáj volt.

- Bátorkodtunk apáddal meghívni a barátaidat egy kis búcsú vacsorára és egy buli erejéig.

- Hogy mi? – abban reménykedtem,hogy azért a mindenki alatt,nem azt értik,hogy tényleg mindenkit.

-A telefonodból szedtük ki a neveket! – mondta apa. Magyarán mindenkit,akit nem akartam azt is.

Közelgett az este,lassan a vendégek is megjöttek. Először a BigBang tagjai érkeztek meg,velük pedig JanDi,de JiYong nem jött. Nem is baj az,azt hittem,hogy eljön és kihasználja,hogy eltudott üldözni innen. A NU’EST-ből csak BaekHo jött el,ez érthető volt,hogy ha ezek után a többiek látni sem akartak,bár azon egy cseppet meglepődtem,hogy később a többiek is megérkeztek,természetesen Ren nélkül. A Block B-ből csak ketten értek rá,Zico és P.O,ezt azért sajnáltam,hisz a többieket is nagyon szerettem volna látni. Végül a 2NE1 is megjelent,CL Unnie-nak örültem a legjobban,hogy eljött. Park Bom-al is eléggé közel kerültünk egymáshoz,szimpatikusabb volt nekem. Sandara-t gyerekkorom óta nem találtam szimpatikusnak,vagy csak a viselkedését tartottam gyerekesnek,de úgy gondoltam próbálok közeledni felé és jobban megismerni őt,de ez nem sikerült. Megtudtam,hogy odáig van JiYongért és ő azért utál engem,mert a vőlegényem volt,gondolom most is csak azért jött,mert tudta,hogy elmegyek így szabad utat kap JiYonghoz. Nagyon szomorú voltam,hogy Minzy Unnie nem tudott eljön,de megértettem,hogy most a mamájával van,hátha legközelebb még találkozunk.

Igazából már nem is tartottam olyan rossz ötletnek ,hogy a szüleim meghívták a barátaim,mert legalább jól éreztem magam,egészen addig amíg meg nem érkezett az az öntelt hólyag; JiYong. Mindenki hangulata megváltozott,mindenki olyan más volt,nem is beszélve arról,hogy én hogyan éreztem magam. De nem küldhettem haza,mert a szüleim őt is meghívták,na meg úgy se menne el. A buli ugyan folyt tovább,de mégsem úgy ahogy eddig.

A buli végén JanDi is egy meglepő bejelentést tett:

-Most én jövök,nekem is mondani valóm van,valami nagyon fontos dolgot kell mondanom. -  szólalt fel JanDi és közben YoungBae felé fordult.

 -Úgy döntöttem,hogy … - JanDi arcáról egy könnycsepp hullt egészen a padlóra – JaeKyung-al tartok,haza kell mennem… - mindenkinek leesett az álla,YoungBae a földre rogyott és sírni kezdett,T.O.P segítette fel. Sosem láttam még ilyennek őt,főképp nem sírni. A többiek elmentek csak én,JiYong,JanDi és YoungBae maradtunk. JanDi és YoungBae csak sírtak és közben egymást ölelték,ahogy néztem őket nekem is könny szökött szemembe,JiYong pedig,mint mindig csak ivott.

Végül ők is haza mentek. Egyedül maradtam,kiültem az erkélyre és a csillagokat kémleltem.

- Káprázatosan szépek,igaz? – egy ismerős alak,ismerős hanggal lopózott mögém. Ren hangját hallottam….de mikor megfordultam nem volt mögöttem senki. Jó is lett volna,ha eljön,de tudtam,hogy ez lehetetlen,biztos soha többé nem akar majd már látni.

Mivel holnap indulunk így úgy döntöttem,hogy lefekszem és megpróbálok aludni. Mielőtt elindultam volna még utoljára a város fényeit kezdtem bámulni,hisz lehet többet nem is látom Szöult este. Mikor egy percre lepillantottam egy részeg embert láttam. Nagyon is jól tudtam,hogy ki az. Nem akartam lemenni hozzá,nagyon nem,de mikor elkezdett ordibálni inkább lementem,nem akartam,hogy a szüleim felébredjenek.

Miközben mentem le csak is azon járt az agyam,hogy mit akar ez már megint…Háttal állt nekem,mert a Drága épp kiadta magából,amit megivott. Mielőtt oda léptem hozzá,erőt vettem magamon,majd közelebb mentem,megfogtam vállát és magam felé fordítottam.

-Na ide figyelj JiY.. – nagyon meglepődtem,mert aki előttem állt az nem éppen JiYong volt.

- Mi van?? – szólalt vissza flegmán. Hát igen,aki nem sűrűn  iszik azzal nagyon eltud bánni a pia. Megszólalni alig bírtam – Jól van akkor ne mondj semmit. – mondta

-Gyere! Gyere szépen,Ren most feljössz velem és ezt kihevered nálam;ha tetszik,ha nem! – karoltam át őt,sohasem láttam őt még így. Nagyon nehezen feltudtam őt magammal húzni a 4-re.

Az ajtót csak azután tudtam becsukni miután őt lefektettem a kanapéra,majd mentem is a konyhába főztem teát és vittem neki kenyeret,hogy egye meg,ne csak az ital legyen a gyomrában.

Nagyon megijedtem mikor visszamentem és nem találtam őt a kanapén,majd egy kis idő múlva jött elő,a fürdő felől és közben a száját törölgette.  Kezem a szám elé raktam,de a nevetés így is kitört rajta,utána már nem tudtam abbahagyni,nagyon vicces volt,ahogy eddig viselkedett. Majd amiket az üvegasztalra tettem megitta/megette,leült a kanapéra és nevetve tette hozzá:

-Nem vicces!!

-De,…de igen az!! – mondtam – Vicces téged így látni… - ültem le mellé

Ren kezével végig simította arcom,nagyon jól esett érintése ennyi veszekedés után.

-Tudod mit szerettem meg benned először,hmmm? – kérdezte – A szemed. – közelebb hajolt és nyomott egy puszit szemeimre. – Másodszor a mosolyod varázsolt el teljesen – már azt hittem,hogy a számra is ad csókot,tudtam,hogy nem,de azért valahol reménykedtem benne,Ren  ujjait végig húzta ajkaimon -  Harmadszor pedig már teljesen beléd szerettem! – magához húzott és szorosan ölelt engem,puszit nyomott fejem tetejére,majd felállt és elment. 

Sírva dőltem le a kanapéra,ezek szerint még szeret,de nagyon fájt neki,hogy ezt tettem vele és valahol legmélyen éreztem,hogy elvesztettem őt!! 

Az utolsó együtt töltött hét, és JiYong utolsó húzása (12.rész) [+16 ]

JaeKyung szemszöge:

JiYong még mindig zaklatott,pedig már azt hittem abba hagyja…De ezzel most nem törődtem,hisz ahogy Rennel elterveztük,körbe vezettük a szüleimet a városban,majd a terveink szerint elmentünk a vidámparkba. Azt hittem itt majd „kipihenhetem” magam.  Amire csak lehetett felültünk,nagyon jól szórakoztunk,már kezdtem kicsit fáradt lenni,hisz nekem volt a legtöbb dolgom…én fordítottam a szüleimnek azt,amit Ren mondott és fordítva.

-Én elmegyek veszek üdítőt! –kiáltottam fel,hogy meghallják a nagy hangzavarban – addig valahogy próbáljátok megérteni egymást – felnevettem és elmentem.

Épp mentem volna a büfé felé,mikor valaki megragadta a karom és az egyik sátor mögé húzott magával…Természetesen,hát persze,hogy ez a vadbarom JiYong volt az. Ahogy megfordultam rögtön felpofoztam őt…

-Mit keresel te itt? – vontam kérdőre

-Szórakozom…ahogy minden normális ember egy vidámparkban – sunyin nevetett,annyira imádtam mikor így nevetett,talán még most is,de amit/amiket tett velem,nem felejtettem el,így most undort keltett bennem.De áááá kit akarok becsapni,még mindig imádtam ezt a mosolyt…

-Milyen véletlen,hogy akkor vagy itt mikor én is…

-Nem csak egyedül vagy itt,hanem a családod,és egyem a lelkét,a drága kis Ren is itt van…

-Tudod,ő a barátom. Mit vártál,hogy nem jön velem?! –kínomban nevettem

-Ó igaz,tényleg,ő a barátod! – elkezdte ropogtatni az ujjait. Féltem,nem tudtam mire készülhet – Bár,lehet,hogy nem sokáig! – most már tényleg megijedtem,hogy ezzel mire célozhat.

-Ezt,hogy érted?

-Az legyen csak meglepetés! – húzta végig mutató ujját arcomon,de én el ütöttem arcomtól kezét

-Hozzá ne merj érni! Megértettél? – ragadtam meg karját,és közben szemeibe néztem

-Édesem,jobban jársz,ha egy: elengeded a karom;kettő: ha nem avatkozol bele! Te is megértettél engem? – engedtem el karját,nyeltem egy nagyot és csak utána mertem neki válaszolni

-Miért mit csinálsz,ha bele avatkozom?

-Majd meglátod!! – kacsintott,el akart menni,de én újra megragadtam karját,és visszahúztam. Mély levegőt vettem,le küszködtem torkomon a gombócot,majd oda fordultam hozzá.

-Mit kellene tennem ahhoz,hogy ne…ne bántsd őt!?

-Ha már így fel ajánlottad akkor.. – kaján vigyor ült ki arcára,féltem attól,hogy mit fog kérni,de valahol sejtettem is – tölts el velem egy éjszakát!

-Na azt nem,azt már nem! – hátráltam meg

-Ahogy akarod,akkor szia! – indult el

-Re…rendben! – nagy nehezen kinyögtem,inkább belementem,minthogy Rennek bármi baja essen

-Nem hallom?! Mit mondtál?

-RENDBEN! – ordítottam utána,ő csak ismét nevetni kezdett

-Akkor várlak! Hmmm…mondjuk ma este! – megsimította arcom – Nagyon fog tetszeni,életed legjobb éjszakája lesz! – nevetett

-Azt kötve hiszem. Ne éld bele magad,csak Ren miatt teszem,mert tudod szeretem őt!

-Kit érdekel? Lényeg,ami lényeg..ma este az enyém leszel…ÚJRA! – kacsintott és elment. 

Mikor elment én a földre rogytam és úgy sírtam,hogy mehettem bele ekkora hülyeségbe,ekkor Ren szaladt oda hozzám.

-Mi történt? Szerelmem,jól vagy?Ki bántott?- felsegített,majd szorosan magamhoz öleltem,őt és megszűnt a világ körülöttünk,közben megkaptam a választ előző kérdésemre: Hát persze,hogy érte!

-Itt vagy velem, most már érzem,hogy semmi bajom nem eshet!- biztonságban éreztem magam Ren karjaiban . Majd haza vitt minket,egy ideig ő is ott maradt.

-Biztos ne maradjak?- kérdezte

-Biztos,hisz semmi bajom,csak napszúrást kaphattam,ez lehetett a baj! – Ren nagy nehezen „elhitte” ,majd még egy félórát maradt ,majd elköszönt és elment.

Sokáig csak ültem a szobámban és csak sírtam,hisz nem tudtam másra gondolni csak arra,hogy ma JiYongal kell lennem,pedig ma legszívesebben Rennel lenék…..

Elkezdtem „készülődni”,hisz közelgett az este.

Elköszöntem a szüleimtől és elindultam autóval JiYonghoz. Beosontam a régi lakásunkhoz,nem szerettem volna összefutni YoungBae-vel vagy JanDival,mert akkor aztán magyarázkodhattam volna. Mivel nyitva volt az ajtó,így bementem…

-JiYong! – szóltam halkan – Itt vagy?- ekkor valaki a hátam mögé jött és a nyakam kezdte el puszilgatni.

-Itt vagyok édesem!- szólalt meg JiYong,kirázott a hideg a csókjaitól és az öleléseitől – oh,gondolhattam volna. Tán csak nem jól esnek érintéseim? – szagolt hajamba és átölelt – édes illatod van!

-Nem,nem esnek jól! – kiakartam bújni öleléséből,de ő még jobban magához húzott,közben neki „tolt” a falnak. Már szinte sírni tudtam volna,de erős maradtam,vagyis annak kellett lennem. Ujjait felfelé végig húzta combomon.

-Remélem érzed,hogy akarlak! –hát igen,ki ne érezné azt a „dudort” a nadrágján. Majd nagy nehezen sikerült megfordulnom,így vele szemben voltam. Végig simított arcomon,majd megcsókolt…megpróbáltam elfordítani fejem,de nem engedte. Felkapott a vállára,bevitt a szobába,majd „ledobott” az ágyra,s rögtön rám mászott. Elkezdte kigombolni ingem,erre könnyek kezdtek le folyni arcomon,miközben ő csókolgatta melleim és hasam. JiYong aztán már a nadrágom gombolta ki,majd a sajátját is. Levette fehér neműmet,majd magát is megszabadította a felesleges ruha darabtól. Közben csak sírtam,hisz végig Renre gondoltam. Majd egy mélyről jövő nyögés hagyta el ajkaim,JiYong fűzött is hozzá megjegyzést:

-Na látod,tetszik ez neked,csak még magadnak sem mered bevallani!- nevetett,majd ledőlt mellém…

-JiYong! – szóltam hozzá zokogva – Meddig akarsz még zaklatni engem? Teljesen tönkre akarsz tenni? – meg kellett tőle kérdeznem,muszáj volt. Felült az ágyon,megsimította arcom,s csak utána válaszolt.

-Hmmmm,lássuk csak….amíg vissza nem jössz hozzám…szivi!

-Hát azt várhatod! – felálltam,felöltöztem,majd elindultam ki a szobából

-JaeKyung,mi úgyis együtt leszünk,hisz mi összetartozunk!Ezt te is tudod! – ordította utánam nevetve,majd egy kattanást hallottam a hátam mögött,megfordultam. A vér is megfagyott ereimben,hisz egy pisztollyal találtam szembe magam,halál félelmem volt,ahogy JiYong rám fogta azt – Bumm – utánozta a fegyver hangját – Hmmm,milyen felemelő érzés.

-JiYong tedd azt le,kérlek! – könyörögtem neki,de ő csak nevetett

-Ugye milyen szép? S olyan jól állna ez a golyó Rennek! – fogta két ujja közé a golyót,majd belerakta a pisztolyba.

-JiYong még egyszer mondom tedd azt le szépen!- sírva fakadtam és térde rogytam – Nem hallod? JiYong az nem játék!
-Majd még meg gondolom! – nevetett

-Tedd már le a k*rva életbe már,az nem való egy pscihopata kezébe! – ordítottam rá,de ő továbbra is csak nevetett – JiYong,rendőrt hívok!Tedd már le!

-Ó igen?Rendőrt?- nevetni kezdett – felállt oda jött hozzám,felhúzott magához,majd a kezembe nyomta a telefonját – Tudod mit,tedd azt,hívd csak! – tette maga előtt keresztbe kezét a mellkasán – HÍVD MÁR!NA ,GYERÜNK! – ordított rám,és megfogta karomat – De azzal ugye tisztában vagy,hogy nem egy senkinek fognak hinni!?? – kacsintott – Én csak egy mosolyt villantok nekik,és téged visznek el! – nevetni kezdett

-Rohadj meg Kwon JiYong! Te sosem fogsz megváltozni,mindig is egy tetű maradsz! – löktem el magamtól majd elfutottam,de az ajtóból még lehetett hallani hangos nevetését.

Mikor haza értem,mindent elmondtam a szüleimnek,hogy JiYong szinte terrorban tart engem.

-Anya,haza megyek veletek! – zokogtam,majd anya átölelt

-Remélem jól döntesz! De kicsim,jól gondold meg ezt,úgyis megfogod bánni! – mondta anya

-Tudom,de nem bírom ezt tovább,…átgondoltam,ha-haza megyek! – csuklott el hangom

-Elhiszem. De Renre is gondolnod kéne! Mi lesz vele nélküled?

-Csak rá gondolok….Nem tudom mit mondjak neki,vagy hogy…Anya segíts!

-Kicsim,az őszintét….csak azt mondhatod neki!

-De újra összetöröm a szívét,újra miattam megy tönkre érzelmileg! Mi van,ha már nem tudod majd már másban bízni ezek után…miattam? Mert mindig tönkreteszem őt..érzelmileg! Pedig szeretem őt! – összetörtem,nem tudtam mit csináljak. A lány,aki mindig erős,s tudja mit csináljon. Megtört,nem tudta mit tegyen!

-Tudod mit,most aludj inkább,majd ezeket holnap megbeszéljük,mikor már te is jobban leszel,nem leszel sokk alatt. Rendben?

-Igen!Rendben! – megöleltem anyut,majd mikor kiment, a takaróm alá bújtam,s csak sírtam. Álomba sírtam magam,mint mostanában mindig.

Reggel már mindent tisztábban láttam…most már biztos voltam benne,hogy haza utazom,jobbnak gondoltam,ha haza megyek.

-Anya,apa! Haza megyek veletek! – szaladtam ki a szobából,nagy mosollyal az arcomon – Legalább ennyi idő után újra együtt leszünk! – öleltem magamhoz őket

-És Rennel….vele mi lesz? – tapintott pont a lényegre apa. Ebbe ma még bele sem gondoltam…lehajtottam fejem,s le kellett ülnöm,mert szinte majd elájultam neve hallatán.
-Apa,nem tudom….. – a mosoly,amellyel köszöntöttem őket reggel,eltűnt arcomról

-Most már igazán elmondhatnád neki a JiYongos ügyet…hogy zaklat – egyre halkabban mondta apa,mikor ránéztem – Tudod mit…öhm,nem mondtam semmit!

-Hát persze – álltam fel – Majd oda állok elé,hogy ne akadj ki,de d*gtam JiYongal,csak azért,hogy ne nyírjon ki téged! – oda mentem apuhoz,majd megveregettem a vállát– Hát ez k*rva logikus,igaz?!

-Hát valahogy így,csak egy kicsit,csak egy kicsit szebben mond neki….oké?! – újra mérgesen néztem rá – Jól van megyek már! – indult el – NŐK! – mondta  miközben ment ki

-Hagyd rá,pasiból van. Nem érti meg! – jött oda anya,majd kiment apuhoz. Így egyedül maradtam a konyhában. A gondolataim Ren körül forogtak,nem tudtam,hogy mondjam el neki ezt az egészet.Összeszedtem a gondolataimat és magam is,majd felhívtam Rent. Megbeszéltük,hogy náluk találkozunk,mivel nincs otthon senki,így értem jött majd elmentünk hozzájuk.

Leültünk a kanapéra…

-Ren Oppa…- vettem egy nagy levegőt,majd folytattam – mondanom kell valamit – éreztem,hogy már most könnyek gyűlnek szemembe.

-Mi történt szerelmem?! – fogta meg kezem Ren,s rémület ült ki arcára

-De tudnod kell,hogy én nagyon szeretlek téged,ezt ne felejtsd – simítottam meg arcát,és megpusziltam- és,hogy ami tettem,mindent érted tettem,csakis érted….még ha majd ezt te nem is így gondolod.

-Jól van,én is nagyon szeretlek! De jézusom megijesztesz. Most már nagyon ideges vagyok…Mit tettél,mit csináltál? – kérdezte idegesen Ren

-Tudod volt az a buli,amire együtt mentünk – Ren bólintott – nem mondtam neked,de ott összefutottam JiYongal – ráncolta össze szemöldökét – Ren,én nagyom féltem – fakadtam sírva,nagyon meglepődött

-Mit csinált veled? – kérdezte idegesen,és ökölbe szorult keze

-Ekkor MÉG szerencsére semmit! – nyomtam meg egy kicsit a „még” szót – de nagyon erőszakos volt velem. – a fejem a tenyeremben hajtottam és úgy zokogtam,Ren közelebb jött hozzám,felemelte fejem,mélyen a szemembe nézett  - Ren oppa nagyon féltem…nagyon… - közelebb húzott magához és megölelt,én átkaroltam és nagyon szorosan öleltem őt,hisz lehet,hogy most ölelhetem meg őt utoljára.

-Értem,de mi…mi az,hogy ekkor? Volt folytatása is? – kérdezte,értetlenül állt saját kérdései előtt

-Sajnos volt…a buli után folyamatosan hívogatott és SMS-eket írt nekem…szó szerint terrorban tartott engem!

- De JaeKyung ezt miért nem mondtad el nekem!? Együtt megoldottuk volna! Nem gondolod? – mondta Ren,szavaira figyeltem,hisz sosem beszélt még így…mindig nagyon lüke volt,de most nagyon éretten tudott gondolkodni.

-Ren én elakartam mondani,de…de nem tudtam,hogy hogyan…Sajnálom! – zokogtam – de nem akartalak terhelni vele,azt hittem megoldom egyedül. És belekeverni sem akartalak,de azzal,hogy a barátom vagy,azzal akaratlanul is belekevertelek. – ráncolta össze homlokát Ren

-Mi van? – állt fel Ren – ezt mégis hogy érted? – nagyon ideges lett

-Tudod JiYong volt a vőlegényem,őt nagyon zavarja,hogy mással vagyok együtt. Visszaakar szerezni,és ezért bármit megtenne,és tesz is. Ezért eltalálta,hogy véget vet ennek és…- sírva fakadtam,nem tudtam neki elmondani,hogy mit „tettem”…egyszerűen nem,nem ment,nem tudtam volna újra tönkre tenni őt.

-Mond már! Az Istenért is,rólam van szó! –ordította

- Ren én nem…nem akarom!

Ren szemszöge:

- Mond már el! – ordítottam,majd  közelebb mentem hozzá,megragadtam a két karját és „megráztam” őt , még jobban sírni kezdett. Soha nem voltam még ilyen vele,nem hogy vele,még senkivel sem. 

 –  Most azonnal mond el! – ismét rá ordítottam,már vérben forogtak szemeim az idegességtől.

-De én nem akarom!
-Mert? – elengedtem karját,majd hátrálni kezdtem,az egyik falnak támaszkodtam neki.

 Mély levegőt vettem,majd folytattam,de ezt már higgadtan. – Nem megyünk vele semmire,ha nem mondasz el nekem semmit! – erre felfigyelt rám

-Ren én…én….le-lefeküdtem JiYong-al – sírni kezdett, nagy kikerekedett szemekkel néztem az előttem ülő  lányt. Még fel sem fogtam mit mondott,de hát nem tehette ezt.  Először nem mondtam neki semmit,inkább a fallal szembe fordultam hallgattam és nagyon mélyen elgondolkodtam,nem tudtam,hogy kéne most reagálnom. Semmi mást nem éreztem csak a csalódottságot...ismét.

Sokáig síri csönd volt a lakásban,majd mikor már minden végig futott agyamon akkorát ütöttem öklömmel a falba,hogy az bemélyedt.

-Tudhattam volna,hogy csak egy szép álom vagy számomra! Sőt azt is,hogy előbb utóbb megfektet téged JiYong úgy is,hogy közben velem vagy. Hogy lehetek ekkora balf*sz! – mondtam remegő hanggal,épp egy összeomlás szélén voltam,már megint. – JaeKyung! – törtem meg a csendet,majd megfordultam,de egyszer sem nézetem szemeibe,inkább a plafont bámultam,könnyes szemekkel,de nem hagyhattam,hogy azok lefolyjanak arcomon,hisz mármár azt éreztem,hogy direkt csinálja mindig ezt velem – Valamit  el kell mondanod nekem…!

JaeKyung szemszöge:

-Bármit megteszek neked! – mondtam,majd Ren leguggolt elém. Újra gyönyörű szemeibe nézhettem,bárcsak ne ilyen helyzetben kellett volna kellett volna így látnom őt.

-Miért játszottál velem…- szegezte hozzám kérdését,még nyugodtan – az egész kib*szott kapcsolatunk alatt?!  - ordította,a földet kezdtem el nézni,közben hullottak könnyeim – chh,még a szemembe sem tudsz nézni – kínjában nevetni kezdett

-De Ren oppa…- nem hagyta,hogy befejezzem mondatom,ujját számra rakta.

-Neked csak MinKi,ezek után semmiféleképpen nem Ren,ráadásul nem Oppa!

-MinKi! - soha sem szólítottam még így őt,még mikor csak barátok voltunk akkor sem - Nem érted miért tettem. Semmit nem tudsz erről…

-Erre,hogy megcsalsz valakit nincs ésszerű magyarázat!

-De van! – emeltem fel a hangom

-JaeKyung,megtörtént és kész,ezen változtatni már nem tudsz!

- Hallgass már meg az Istenért! – ordítottam rá,Ren arcára döbbenet ült ki

-Most menj el…. – mutatott az ajtóra

-De Ren!

-Nem,menj el! – „felrángatott” a földről és az ajtó felé kezdett húzni,majd kilökött rajta,és rögtön be is csapta azt. Még sokáig az ajtón dörömböltem,hisz még csak azt sem engedte,hogy megmagyarázzam neki. Rájöttem,hogy hiába teszem,nem fog nekem ajtót nyitni,majd elindultam és egy utolsó mondat hagyta el számat: „Mindent csak érted tettem!”

Ezek után tudtam,hogy már nincs miért maradnom,így már biztos voltam benne,hogy haza megyek…haza Magyarországra,sokkal jobb lesz ott nekem. Nehezen fogok felejteni,mondjuk az igazat megvallva ezeket,amik itt történtek velem a 4 év alatt,ezt nem lehet elfelejteni. De tudtam haza kell mennem…magam mögött hagyni mindent és mindenkit,főleg Koreát. Sosem futamodtam meg még semmi elől,eddig erős voltam,de a falak,amiket magam köré építettem ledőltek,így már bárki tudott támadni,összetörtem. Kell idő míg ezeket a falakat újra felépítem,hogy senki és semmi ne rombolhassa le újra és újra…és ezt Koreától távol kell felépítenem.

Zico szemszöge:

Egy bárba mentünk a fiúkkal a felvétel után,kicsit iszogatni.Mikor mentem a pulthoz,hogy italt kérjek,egy nagyon ismerős lányt pillantottam meg,JaeKyung volt az.

-Noona,elég volt,nem szabad ennyit innod! – ültem le mellé,majd kivettem kezéből a poharat,de ő fogott egy másik poharat és ismét inni kezdett.

-Hát már mért ne szabadna? – kérdezett vissza elég nevetségesen,mivel talán már egy kicsit részeg is lehetett,mosolyra húzódott szám.

-Na,tedd azt le szépen. Tedd csak le,nem áll jól egy lány kezében a tömény! – eleget tett kérésemnek és letette a poharat kezéből.

-Látod,megy ez neked. – mondtam,közben rá mosolyogtam - Gyere szépen,most pedig haza viszlek. – vettem karjaim közé,szóltam a fiúknak,majd elmentem.

-De nem akarok! – nyafogta

-De nem maradhatsz itt! – mondtam,majd elájult és csak az autómban tért magához,immár józanabban.

-„Jó reggelt” álomszuszék! – köszöntöttem

-Neked is! –nevetve köszöntött ő is. 

JaeKyung szemszöge:

 10 percig néma csend volt az autóban,majd megtörve a csendet megszólaltam.  – Zico! – fordultam felé

-Igen!? – figyelt rám

-Köszönöm! – mosolyogtam rá,majd felültem az ülésből és puszit nyomtam arcára,majd nevettem. Zico oda rakta kezét,ahova a puszit kapta tőlem,mosolyra húzódott szája.

-Nincs mit,tudod nem hagyhattam! De ezt miért kaptam?  - utalt a puszira

-Hálám jeléül. Meg hát igazán jól esett puszit adni egyik kedvenc rapperem arcára. – mindketten elpirultunk.

-oh,értem…Szóval ezek szerint nekem megtisztelő,hogy egy rajongómmal találkozhattam,nemde?! – mondta Zico

-Ugyan dehogy! – nevettem fel,majd éreztem magamon,hogy ismét elpirultam.

-Parancsolj,itt vagyunk. Jó volt furikázni téged,jól éreztem magam veled.

-Igen én is! – mosolyodtunk el mindketten,majd elköszönt és elment.