Korea,megyek! (17.rész) [+16]

JaeKyung szemszöge:

Egész este nem tudtam aludni,ideges voltam és mérges. Reggel pedig kialvatlanul ébredtem,talán ha 2 órát tudtam aludni,de nem érdekelt különösebben,mert legalább biztosan végig tudtam gondolni mindent. Talán szeretem JiYongot még mindig,de az ő kedvéért nem tettem volna meg,hogy visszamegyek Koreába. De akármennyire is nem kedveltem anno YG-t,azért mert ahogy bánt velem meg JiYonggal,hogy szinte megtiltott nekünk mindent,most szüksége van rám...segítenem kell neki/nekik.

Nagy nehezen erőt vettem magamon és kiszálltam az ágyból. Vasárnaponként,ha tehetném az ágyban feküdnék,de sok elintézni valóm van,és még takarítanom is kell. A konyhába mentem,reggeliztem,megittam a reggeli kávém,így már indulhat is a nap. A nappaliban csörögni kezdett telefonom,el sem tudtam képzelni ki lehet ilyenkor.

-Igen? - vettem fel - omo,JanDi. - nagyon meglepett de örültem neki.

-El nem hiszed,amit mondani fogok,még én sem hiszem el.... - mesélte boldogan,nagyon kíváncsivá tett.

-Mesélj... - mondtam - De ha nem telefon téma,akkor gyere át. - ajánlottam fel.

-Igazad van,nem telefon téma... - egyre boldogabb volt,ahogy hallottam hangján,és ennek örültem,ráfért már egy kis boldogság. - 20 perc és ott vagyok. - mondta és le is tette.

Felöltöztem és már csak vártam,hogy megérkezzen. Izgatott voltam,hiszen régen láttam és ami azt illeti,nem tartottuk nagyon a kapcsolatot.

Kopogtak. Ahogy kinyitottam az ajtót megölelt.

-Nagyon  csinos vagy... - néztem végig rajta - És kicsattansz a boldogságtól. - állapítottam meg.

-Áááá. - tapogatta meg egyre jobban piruló arcát - Üljünk le gyorsan. - mondta és már szinte a kanapén ült.

-Öhm,mesélj. - ültem le mellé,nem hervadt le a mosoly egy pillanatra sem az arcáról,olyan volt,mintha oda ragasztották volna.

-El sem hiszed... - kezdte - Találkoztam egy fiúval,nagyon szimpatikus nekem....ráadásul ázsiai,mint én. - tette hozzá

-Ez jól hangzik JanDi. - mondtam - De....honnan ismered és mióta? - kérdeztem rá.

-Hát persze,hogy jól hangzik. - nevetett - Tudod,a ruhaüzletem,egy unalmas nap sétált be. Rögtön egy hullámhosszon voltunk. - egyre jobban pirult arca - Meglepte,hogy koreai vagyok és itt élek Magyarországon. Elhívott kávézni. - mesélte - De már haza ment Szöulba. Már 2 hónapja nem láttam. Akkor is csak pár napot volt itt.- biggyesztette le ajkait.

-Ezek szerint tényleg nagyon egymásra találtatok. - mondtam - De gondolom tartjátok a kapcsolatot. 

-Hát persze,mikor tudjuk...Nagyon elfoglalt ember,ez biztos,de nem mondja meg,hogy mi a munkája. - láttam a kíváncsiságot arcán.

-Értem...

-Valamelyik nap nagyon meglepett... - nem értettem mi lehet ennyire meglepő,hogy ilyen boldog tőle. - Azt mondta már szeretne látni...és....hogy miért nem költözök hozzá. - ez még engem is meglepett. Örültem JanDi boldogságának,de bátor lány,ha 2 hónap után oda költözik. Bár ha nem jön neki össze,akkor oda költözik az apjához.

-Nagyon szerencsés lány vagy! - öleltem magamhoz - De mi lesz az üzleteddel? - álltam fel és a konyhába mentem.

-Igen,erről is beszélni szerettem volna veled. - kezdte - Nem tudom kire tudnám bízni,akinél biztos jó kezekben lenne. - mondta hangosabban,mivel ő még a nappaliban volt - Ezért rád gondoltam. - jött be ő is a konyhába. 

-Nem fog menni... - fordultam felé. Nem jó szívvel mondtam,de igaz volt. - Tudod,most vizsgáztam,és már most jó állást kaptam. Bár nagyon nincs kedvem hozzá,de ezt mindjárt el is mesélem. - a kezébe adtam a poharát,amibe narancslevet öntöttem neki. 

Mindent elmondtam neki,a munka ajánlatról,Koreáról,és hogy JiYong kért meg. Nagyon meglepetten figyelt végig,majd ahogy láttam rajta,szóhoz sem jutott. Hát nem csodálom...

-De hát ez...ez nagyszerű! - mondta végül. 

Bolond ez a lány,ő örömködik,hogy megyek én pedig....nekem olyan hangulatom volt ettől,mintha minimum kivégezni vinnének holnap.

-Miért lenne ez nagyszerű? - ültem le vele szembe az asztalhoz. - Nem,nem az. JiYong nem fog addig békén hagyni,amíg legalább egy napot nem töltök el vele,vagy nem fekszem le vele. - mondtam idegesen.  - Én dolgozni megyek,nem pedig ő nagysága szórakoztatására,de ezt ő nem fogja fel.

-Jól van,megértem az álláspontod. - értett egyet velem - De ne foglalkozz vele,ne nézz rá,ne szólj hozzá,egyszóval hagyd figyelmen kívül. Akkor talán békén hagy. - mondta

-Tudod milyen JiYong. - álltam fel - Te is ismered,ő aztán biztos nem adja fel. - mondtam félmosollyal az arcomon. Ez az egy becsülendő benne;kitartó. - Te mikor utazol? - tereltem a témát.

-Ummm.... - gondolkodott. - Még fel kell hívnom apát,hogy megyek,még beszélnem kell anyával is,bár neki azt mondom,hogy csak apához megyek. - magyarázta - Szerintem jövő héten. - mondta.

-Én a héten. - törődtem bele,hogy hamarosan utaznom kell. - Csak kíváncsi voltam mennyit kell várnom rád. - mosolyogtam rá.

-Értem. Azonnal szólok,ha indulok. - simogatta meg vállam - De én most már megyek,még sok elintézni valóm van. - elköszönt és már ment is.

Jó volt kicsit kibeszélgetni magam,erre már szükségem volt. Már csak annyi dolgom van,hogy összeírjam azokat,amiket vinni akarok magammal,a többire amire még szükségem lesz,megveszem ott. Takarítanom is kell mielőtt elutazom,muszáj rendben itt hagynom a lakást. Ma még JiYongot is fel kell hívnom,amit a hátam közepére nem kívántam,de beszélnem kell vele erről az utazásról.

Felhívtam,de mielőtt bármit is mondhattam volna a telefonba,annyit mondott 10 perc és itt van. JiYong gondolat olvasó lett? Honnan tudta,hogy beszélnem kell vele és,hogy miért hívom? 

Ahogy mondta,betartva "ígértét" itt is állt az ajtóm előtt.

-Megjöttem! - ölelt szorosan magához. Egy virágcsokrot tartott elém,nagyon szép volt bár nem tudtam miért kapom. - Mivel régen találkoztunk. - mondta. Meglepett vele,előtte sose vett nekem virágot,még akkor sem mikor együtt voltunk.

-Köszönöm!  - két puszit adtam arcára. Elvettem tőle és a konyhában már vázába is tettem. Ő már a kanapén ült,ott várt engem.

-Nagyon csinos vagy! - mondta. Én csinos? Hiszen csak egy sima rövid nadrág van rajtam egy sima  fekete atlétával. Valamiben nagyon mesterkedik,nagyon udvarlós kedvében van,de rám ezzel már nem hat.

-JiYong! - szólítottam meg.

-Jó,jó,befejeztem. - nevetett - Szóval,hogy döntöttél? Jössz? - kérdezte.

-Igen,de... - be sem bírtam fejezni,amit mondani akartam,felállt oda jött hozzám megölelt és arcon csókolt. - Kwon JiYong! - rögtön el is engedett,ahogy teljes nevét mondtam. - De csak,azért megyek,mert YG-nak segítek. Nem pedig azért,hogy veled foglalkozzak. - magyaráztam neki - Jobb,ha ezt már most elkönyveled magadban. -kacsintottam rá.

-Megértem és elfogadom. Egy feltétellel. - aish,tudhattam volna,hogy nem tudja egyszerűen csak megérteni és elfogadni. Neki muszáj,hogy valami alkut kössön. Nem bírja ki!!! 

-Muszáj vagyok meghallgatni a feltételed,igaz? - néztem rá.

-Azt hiszem igen. - nevetett ismét.

-Szóval?...

-Szóval,bele kell törődnöd,hogy minden alkalommal,mikor be kell jönnöd a YGe-be,én viszlek be autóval. - eddig ez tűrhető volt,de tudom nem fogja beérni ennyivel. - És köteles vagy néha velem ebédelni! - kacsintott. Na erre nem számítottam,ráadásul miért lennék köteles? Nagyon bolond,ha azt hiszi,hogy ezt elfogja érni,bár sose volt normális.

-Miért vagyok köteles? - néztem rá kikerekedett szemekkel,majd felálltam - Mert,ha nem ebédelek veled mit csinálsz? Haza küldesz,vagy nem szólsz hozzám többé,mert akkor ezt a kockázatot vállalom. - nevettem,majd rá kacsintottam.

-Nem. Elrabollak. - ez az,amire nem gondoltam,de valahogy kinézem belőle,hogy megtenné.

-De hát... -próbáltam tiltakozni,de vele szemben? Esélytelen. - Lényegtelen,de erre még visszatérünk. - ültem le vissza mellé.  - Nem erről akartam beszélni veled,vagyis részben igen.

-Akkor miről? - döntött hanyatt a kanapén és fölém mászott. Nagyon közel voltak ajkai enyémhez és olyan kívánatosak voltak,de észhez kellett térnem,ha most megcsókol és hagyom magam azzal JiYong elérné a célját. Így lelöktem magamról és a földön landolt a kanapé mellett.

A könnyeim kicsordultak,ahogy nevettem rajta,ő felült,majd magára rántott. Olyan hirtelen,hogy még a lélegzetem is elállt egy pillanatra,ahogy ajkaink összeértek. Nem tudom azt mondani,hogy nem volt jó érzés,hogy újra megízlelhettem puha ajkait. Az az érzés fogott el,hogy úgy éreztem feltöltődtem általa. Nem akartam,hogy megtörténjen ,hisz nem akarok ugyanúgy felesleg és az a naiv lány lenni,aki voltam mellette. 

JiYong szemszöge:

SeungHyun már tegnap haza utazott,mert már ma a forgatáson kellett lennie. Sajnálta,hogy nem tudott elköszönni JaeKyung-tól,de megígértem,hogy azonnal átadom neki és,hogy mindent elkövetek,hogy rábeszéljem jöjjön Koreába. Miután Hyunt elvitte a sofőr a reptérre,kávézni indultam,majd JaeKyung-hoz mentem. Muszáj őt látnom...

Mintha megérezné,ha rá gondolok,már a kocsimban ültem,hogy oda menjek hozzá,mikor felhívott.Igaz még mindig az irodában való beszélgetésünk járt az eszemben,megbántott,de ha egyszerűen akarom megfogalmazni,már megszoktam,hogy mindig bántjuk egymást. Én nem tudok rá haragudni és ő se rám,ez .

Mikor megérkeztem már tudtam,hogy muszáj valamit csinálnom,hogy legalább egy kicsit közelebb legyek hozzá.Még csak ha megérinthetem már az is elég lenne,arról nem is beszélve mennyire örülnék,ha megcsókolhatnám. Mindent megbeszéltünk,legalább azt,ami neki fontos volt,ami nekem volt fontos azt nem mertem megemlíteni. Biztos nagyon mérges lett volna ami számomra nem lett volna előnyös,ezért óvatosan,de közeledtem.

Arról meg,hogy megcsókoltam csak ő tehet. Újra megcsókolhattam őt,oly sok idő után,még az sem zavart,hogy "véletlen" volt. Jól esett és kész,talán még neki is,hiszen nem lökött el magától,nem pofozott fel,és hagyta.Nem ezért jöttem,de nem bántam,hogy így alakult,de ha jobban belegondolok,akkor de....de egyrészt ezért is jöttem.Bár a sex szóba sem jöhetett,ezért nem is próbálkoztam,nem erőltettem.

-Itt akarok aludni.- mondtam

-Ha itt a padlón neked jó,egyedül a sötétben,akkor csak egész nyugodtan. - nevetett,majd felült csípőmre. Ez az,amit nem kellett volna megtennie....

-Így jobb. - rántottam vissza magamra. - Azt mondod,hogy nem akarsz velem lefeküdni,akkor legközelebb ne csinálj ilyet. - böktem meg orrát. - Vagy előtte legalább szólj,hogy húzni akarod az agyam,mert akkor feltudok rá készülni,hogy visszafogjam magam. Ha meg nem tudom,akkor így jártál. - húztam közelebb magamhoz és megcsókoltam homlokát.

-De nekem ez így nem kényelmes. - állt fel megfogta kezem,felhúzott magához és,ahogy leült  a kanapéra magával rántott és megcsókolt. Ezek után nem merje nekem azt mondani,hogy ne akar tőlem semmit. 

Hevesen csókolt,közben hátul hajamba túrt és ez tetszett;a pár év alatta,amit együtt töltöttünk,rájött a gyenge pontjaimra. Csípőm egyre jobban az övéhez nyomtam,hogy érezze kívánom őt.

Hirtelen ellökött magától.

-És most menj vissza a szállodádba. Pénteken találkozunk. - mondta nevetve,majd érzékien végig nyalt ajkain.

-De JaeKyung,ezt ugye nem gondolod komolyan,hogy csak így elmegyek és itt hagylak... - felhúztam szemöldököm,és reméltem,hogy csak húzza az agyam. - ....ráadásul,így hogy megyek utcára? - mutattam a dudort a nadrágomon. Nem teheti ezt,hogy felizgat aztán csak úgy dönt,hogy menjek haza.

-De komolyan gondolom. - kacsintott rám - ....azt pedig,ummm,takard el! - az ajtóhoz ment és kinyitotta - És most menj,gyerünk. - Felálltam oda mentem hozzá,elég közel álltam meg előtte.

-Ezt még megbosszulom,csak várd ki. - komoly volt arcom,de kiöltöttem rá nyelvem.

-Egyszer levágom,majd azt a nagy nyelved. Most pedig riszáld szépen azt a formás popsid... - csapott fenekemre,ahogy elmentem előtte - ...keress egy prostit,majd ő csillapítja az éhséged a hancúrozásra...- mondta végig mosollyal az arcán,majd becsapta az ajtót.

Ezt nem ússza meg ilyen könnyen legközelebb,esküszöm ugyanezt teszem majd vele,de ő könyörögni fog nekem a vágytól,hogy feküdjek le vele. Most pedig arra kell koncentrálnom,hogy senki ne lásson meg így,míg ki érek az autómig,vicces lenne,de nem hiszem,hogy nevetnék rajta. Igaza volt JaeKyung-nak,találnom kell valakit,aki könnyít rajtam. Bár akkor úgy érezném megcsalom őt,pedig nem is vagyunk együtt. De akkor is szeretem őt és az már majdnem ugyanaz....vagy legalább is azt érezném,hogy megcsalom a szerelmem,aki magasról tesz rám.

Régen teljesen más volt,akár koncertek után is bárokban összeismerkedtem lányokkal és az ágyban kötöttünk ki,pedig egy éjszakás kalandok voltak,de nekem akkor pont elég volt. Most pedig,mióta jelen van az életemben,nem tudok másra nézni,másra gondolni,ha meg is nézek lányokat nem állok le velük flörtölni és nem viszem őket az ágyamba. Mikor fél évre lépett ki az életemből,volt mikor tényleg mással bújtam ágyba,de férfi vagyok és egy férfi még akarattal sem tudja meg vonni magától,azt hogy huzamosabb ideig ne  lefeküdjön le senkivel.

-Azt mondta,hogy elvállalja. Sikerült rá beszélnem,hogy "segítsen" nekünk. - hívtam fel YG-t

-Ennek örülök. - válaszolta - Bár azt nem tudom,hogy ezzel történetesen Bomnak és a YG-nak segítek vagy éppen a te kedvedre tettem ezzel. - mondta. Mindig a lényegre tudott tapintani,mintha tanulta volna. Tudta,hogy JaeKyung-al nagyon sokáig együtt voltunk és,hogy a lánykérésig is eljutottunk,egyszóval mindent tudott rólunk,meg volt rá az oka,hogy ezt feltételezze. De még magam sem tudom,hogy ezzel valóban egy jó munkát "találtam" neki,vagy azért,hogy a közelemben tudjam őt.

-Ugyan már. - mondtam  - Már rég nem vagyunk együtt,amúgy is mindketten új életet kezdtünk. - magyaráztam. Remélem elhiszi és nem lát nagyon a dolgok mögé.

Még megbeszéltünk egy pár dolgot,majd letettem a telefont.

Az ágyon feküdtem és nem tudtam másra gondolni csak arra csókra. Olyan perzselő volt és vad,JaeKyung egy vadmacska,mint az ágyban és nekem erre volt szükségem,hogy vadul szeretkezhessek vele. Ahogy rá gondoltam a szívem gyorsan és még gyorsabban kezdett el verni,ugyanezt érzem mikor a közelében vagyok,olyankor nem én vagyok és attól félek,hogyha még egyszer ezt csinálja nem bírom visszafogni magam. Ha akarja,ha nem az ágyba fogunk kerülni...

-Nyugodj le JiYong,nyugi! - tettem szívemre a kezem és nyugtattam magam. Nem szabad rá gondolnom,mert ő számomra olyan,mint a drog,tönkre teszi az egészségem és a józan eszem,mindezt akaratán kívül.

JaeKyung szemszöge:

Még tegnap elköszöntem mindenkitől,hiszen ma nem tudtam volna,mert reggel korán indul a gép. Anya már nem aggódott annyira,mint mikor először Koreába mentem,vagy legalább is ezt mondta. De előttem semmit nem tud titkolni,láttam rajta,hogy most talán még jobban aggódik. JanDival megbeszéltük,hogy hív,ha már ő is Koreában lesz,legalább ha úgy vesszük,nem leszek egyedül. Tegnap este JiYong is felhívott,hogy szóljak neki,ha indulok,majd értem küld valakit,aki kivisz a reptérre,de nem éltem a lehetőséggel;taxit hívtam.

Mielőtt kiléptem az ajtón alaposan körbe jártam lakásom,tegnap pedig irodám is. Sok emlékem van itt is,ott is,amik hiányozni fognak,de nem először hagyok a hátam mögött mindent,így ez már valamivel könnyebb volt. Azért reméltem,hogy minél hamarabb haza jöhetek majd,de a YG-ban mindig történik valami,amit el kell simítani. Ezért nem lesz egyszerű. Mindig támadják őket...Arról nem is beszélve,hogy a híres-neves G-Dragon úgy is kitalál valamit,hogy maradnom kelljen.

JiYonggal csak a reptér előtt futottam össze,nem volt valami jó kedvében. Rögtön a torkomnak ugrott,hogy miért nem hívtam fel,hogy menjen értem valaki. Csak a szemem forgattam. Szerintem már az  agyára megy,hogy mindenhova pingvineknek öltözött emberekkel vitette magát,hát én ebből nem kérek. Végig emelt hangnemben beszélt velem,először csak szemet forgatva hallgattam,végül meguntam.

-JiYong,befejezted? - először nyugodtan szóltam hozzá,de ő tovább beszélt. - JIYONG! - ordítottam el magam. Rögtön befejezte és nagy kikerekedett szemekkel  nézett rám. Majd kétségbeesetten körbe nézett,mindenki minket figyelt.

-Normális vagy? - nagyon kiakadt,de én csak néztem rá és nevettem. - Egyszer az életben akarok úgy végig menni egy repülőtéren,hogy ne vegyenek körül,erre ordibálsz. - mondta.

 -Nem hagytál más választást. - mosolyogtam rá.

-Aish. - nyögte. Megfogta csuklóm és elkezdett húzni maga után az épületbe. Egyáltalán nem zavart,hogy ezt csinálta,igazából már hozzá szoktam,mindig ezt csinálja/csinálta,nem hiába ő a leader a bandában is.

-Engedj el! Megyek magamtól is! - húztam ki kezem szorításából. Erre megállt előttem,kezei közé fogta arcom és egyre csak közeledett....még levegőt is elfelejtettem venni. Nem tudtam mire készül,csak annyit,hogy amit ő akar,azt én nem. A tegnapi pedig talán csak egy gyenge pillanatomban történt,ami nem fog megtörténni többé,ha rajtam múlik. Felemeltem egyik térdem,azt gondoltam,hogy ha még közelebb jön megteszem és azt nem fogja megköszönni;végül is nem akar gyereket. Kuncogtam. Észrevette mire készülök ezért hátrálni kezdett,kezeit nadrágja elé rakta. "Védekező pózban" volt és ezen csak nevetni tudtam.

- Ezt ugye nem akartad tényleg megtenni? - szemei villámokat szórtak felém. De rég is láttam ezt a tekintetet. Egy percre elgondolkodtam,magam sem tudom,hogy valóban ennyire kiszúrtam e volna vele,bár azért akkor egy pillanatra végig futott agyamon a gondolat,hogy igen.

-Nem tudom. Talán. - kacsintottam rá,majd elindultam,de kezem után kapott,visszarántott magához és váratlanul megcsókolt. A picsába,még csak fel sem tudtam rá készülni. - JiYong! - szakadtam el tőle - Ennek nagy híre megy,ha ezt valaki látta! - mondtam. Láttam rajta,hogy erre nem nagyon gondolt,szerintem azt gondolta,hogy mivel nem Koreában itt tehet bármit,de azt nem,hogy itt is ugyanannyi rajongója van,akik figyelik őt. 

Aggódóan körbe nézett,majd nagyot sóhajtva felém fordult újra.

-Nem látok olyat,aki figyelne minket! - mondta meg könnyebbülve - Ezért tehetek most bármit. De aranyos,hogy így aggódsz! - húzott magához és megölelt.

Szinte egész úton nem beszéltünk egymással,JiYong elaludt,amit megértettem,hiszen ráfért. Mindig nagyon nyúzott volt és fáradt. Én tudom,hogy fontos neki a munkája,de az egészségének fontosabbnak kéne lennie. Aggódtam érte.Végül én is pihentem egy kicsit,nem aludtam,mert nem tudtam,de lehunytam szemeim. Mielőtt lecsuktam volna szemeim JiYongra néztem,hátra dőlve békésen aludt,de később vállamra hajtotta fejét. Ráhajtottam fejem az övére,ami vállamon pihent és így már én is tudtam szunyókálni valamennyit.Annak ellenére,hogy ma is kiabált velem,nem tudok rá haragudni,pedig néha úgy szeretnék,de nem tudok.

Egy autó jött értünk a reptérre,nem volt kedvem másokhoz JiYongon kívül,de most annak azért örültem,hogy még az autóba volt időnk ébredezni. JiYong lakásánál szálltunk ki.

-Egyenlőre be kell érned azzal,hogy nálam alszol. Legalább ma... -  ásított nagyot,közben elővette kulcsait és kinyitotta az ajtót. Ha nem lettem volna ennyire fáradt biztosan tiltakoztam volna ellene,de jelenleg annak örültem a legjobban,hogy egyáltalán letudok feküdni valahol aludni. 

Míg a fürdőben voltam hallottam,hogy beszélget valakivel,már végeztem de inkább nem mentem ki,mert nem akartam senkivel se találkozni. Ehelyett inkább fogat mostam. Bár,amit találtam arra egy cseppet sem voltam kíváncsi. Egy csinos fehérnemű és egy alsónadrág lógott ott,ahol a törölközőnek kellett volna. Még jó,hogy hoztam be magammal saját törölközőt,mert akkor hamarabb veszem észre és magamat ismerve azonnal szállodába mentem volna. Tudom,hogy nem szabhatom meg JiYongnak,hogy ne feküdjön le senkivel,de először nagyon rosszul esett. Ráadásul nem akartam olyan ágyban sem aludni,ahol előtte ki tudja kivel fetrengett.

-JiYong,találtam valamit,ami a tiéd és talán egy ártatlan lányé,akit felszedtél egy éjszakára. - emeltem fel a ruhadarabokat,amiket találtam,miközben jöttem ki a fürdőből. Rögtön kikapta őket a kezemből. 

-Tudod,hogy nem hozok fel akárkiket a lakásomba,ráadásul nem egy éjszakás kalandokat. - mondta - Mindig szállodába megyek velük,vagy felmegyek hozzájuk. - biztosan felidegesítettem őt.

-Akkor ez ide repült. - vontam fel vállam és az ajtókeretnek támaszkodtam. Választ vártam,nem tartozott rám és még csak elszámolással sem tartozott nekem,de érdekelt.

-Semmi közöd hozzá! - ordított rám. Nem gondoltam,hogy ez így fel fogja hergelni őt. Tudtam mire képes,ütött már meg és most megint féltem tőle. Most éreztem úgy először,hogy ebben a pillanatban nem akarok egy lakásban tartózkodni vele.

-JiYong te nem vagy normális,elképesztően hülye vagy! - mondtam idegesen én is kicsit felemeltem rá hangom. Nem akartam már most összeveszni vele,de ha ő ezt csinálja,akkor én is.

-Óóóó....Igazad van én vagyok a hülye. Már rég elfelejthettelek volna... - kezdte - De nem,nem ment! Minden nap meg kellett,hogy nézzem a fényképed mert borzasztóan hiányzott a mosolyod. Minden este rád gondoltam,mert hiányoztál,átkozottul hiányoztál. - jött közelebb - Miután elmentél;elhagytál engem,nem egyszer álmodtam veled és másnap könnyes szemekkel ébredtem.  El tudod te képzelni,hogy milyen így élni? - fogta meg két karom és megrángatott,végül elengedett - Minden nap mikor tudtam és eszembe jutottál elmentem arra a helyre,ahol először találkoztunk,hogy enyhítsem a fájdalmam. Ez adott erőt a napjaimhoz... - gyorsan kezdett el verni a szívem,ahogy ezeket hallottam. De ez nem az a fajta gyorsan dobogó szív,mikor újra látod a szerelmed,hanem az,amikor egy olyan embert látsz összetörten,aki a világot jelenti neked,miközben tudod,hogy miattad van. - Aztán jött valaki,akiben láttam valami különlegeset,ami megfogott;megszerettem de mégsem tudtam annyira,mint téged. Később már benne is téged láttalak. Ezt már nem tudtam elviselni... - minta könnyeket láttam volna szemeiben. - Most,hogy látlak....azt hittem jobb lesz;de nem. - mondta. Fájt érte a szívem,de már nem tudtam volna mit mondani neki. - Ha rád  nézek folyton csak arra gondolok,hogy soha többé nem leszel már az enyém. Mindezt azért,mert elszúrtam! - talán igaza van,mert soha nem felejtem el neki,hogy hogyan bánt velem;egy nővel nem lehet olyat tenni,amit ő tett velem.  Viszont ezzel ellentétben,mégis szeretem őt,de nem mutattam ki neki,mert féltem tőle és a saját érzéseimtől. Nem akarok újra egy senki lenni mellette,nem akarok mindig otthon ülni és rá várni,hogy haza jön-e,vagy valaki mással múlatja az időt.

A kételyek....Nem,nekem ez nem biztos,hogy menne újra. - Valóban hülye vagyok....hülye,mert szeretlek téged. - ezzel elviharzott és még csak annyit se tudtam neki mondani,hogy "Sajnálom"...

Miért teszi ezt mindig? (16.rész) [+16]

JaeKyung szemszöge:

El sem hittem,hogy átmentem,hihetetlen érzés volt,sosem gondoltam volna. Igaz,nem az enyém lett a legjobb,de a lényeg,hogy sikerült. Életemben először büszke voltam magamra;büszke és végre önbizalmam is volt. Talán JiYong jelenléte hozta ki belőlem ezt a boldogságot,lehet a vizsga sikere;de boldog voltam...mostanában ez az első alkalom,hogy örültem,hogy itt volt.

-Velem jössz? - nyújtotta felém kezét JiYong,néztem rá nagy szemekkel.

-M-mégis hova? - nyújtottam felé óvatosan kezem,majd a többiekre néztem,mindenki bólogatott.

-Csak gyere. - kacsintott - Jajj,nyugi...nem rabollak el. - mondta - ...max ha ellenkezel. - kétségbe esetem,de ő nyelvét nyújtotta rám.

Elindultunk ki az épületből egyenesen az autóhoz,JiYong kiszállította a sofőrt,majd ő ült a helyére. Végig az utat nézte,egy pillantást se vetett rám,én pedig őt néztem...olyan hihetetlen volt ez az egész;mégis eljött értem....meg késve...de eljött. Újra itt ült mellettem,érezhettem illatát,érinthettem bőrét,hallhattam hangját...felemelő érzés volt. A fél év alatt rengetegszer elképzeltem,hogy egyszer csak felbukkan és,mint mindig magával ragad,magába bolondít....de nem gondoltam volna,hogy valóban meg is történik. Hiányzott,viszont még próbáltam távol tartani magamtól,több kevesebb sikerrel. Szeretetem nem változott felé,hiába is próbáltam magam,oly sokszor becsapni,hogy nem szeretem.

-JiYong! - szólítottam meg. Végre rám nézett,gyönyörű barna szemeivel...ellehet veszni bennük,akár évekre - Nem ismered Magyarországot,akkor mégis hova megyünk? - nevettem,vicces lett volna eltévedni vele,az egyetlen újdonság ami történt volna velünk az 5 év alatt - Nem fogunk eltévedni? - faggattam  tovább 

-Nyugi már,majd én tudom hova megyünk;ne aggódj! - tette combomra kezét.

Végre megérkeztünk,egy gyönyörű,eléggé elegáns étteremnél álltunk meg,hát persze,tipikus JiYong - Most pedig ünnepelni fogunk! - kacsintott. Kiszállt az autóból,kinyitotta nekem az ajtót majd kisegített. Mikor kiszálltam és bementünk még jobban megnézhettem milyen hely is ez....Káprázatosan szép hely,gondolom ezzel együtt jó drága is - Tetszik? - állt oda mellém és derekamra rakta kezét.

-Gyönyörű - mondtam még mindig körbe nézve a teremben - JiYong, - fordultam felé - És a többiekkel mi lesz? - néztem szemeibe,sajnáltam,hogy ott kellett hagyjam őket,elvégre is miattam jöttek.

-Már küldtem értük autót,nem sokára ők is itt lesznek! - mondta,majd elindult egy asztalhoz.

-A-autót? - motyogtam halkan - Minek? - szaladtam utána,már teljesen elszoktam JiYong világától. 

-Hát,ők is ide jönnek! - mondta,meglepett arccal figyelt engem.  - Vagy nem akarsz velük ünnepelni? - kérdezte és állt meg velem szemben.

-De,de igen. - válaszoltam. Kihúzta előttem székem és leültem. - JiYong,minek küldtél értük autót? Nekik is van! - kezdtem kicsit mérges lenni rá. 

-Előkelő helyre,előkelően kell jönniük! - mondta,majd összekulcsolta az asztal felett kezeit,fejét rá rakta és engem kezdett el bámulni.

-Kwon JiYong! - álltam fel - Nem rángathatod bele a világodba a családom;ezt nem teheted! - emeltem fel hangom,már kezdtem elgondolkodni rajta,hogy ott hagyom őt. Miért kell mindig ezt csinálnia? 

-JaeKyung,ezt jegyezd meg: 'Nincs olyan,hogy JaeKyung világa és JiYong világa,csak Te és én,ugyanabban a világban!' - elgondolkodtam rajta,igaza volt,de akkor is ez a puccos élet nem a családomnak való.  - Nemde? 

Fogalmam sem volt,hogy erre mit válaszolhatnék,nem tudtam rá visszavágni.

-Most az egyszer te nyertél JiYong! - nevettem,majd visszaültem  helyemre.Elszoktam már,hogy JiYong minden hülyeségére vissza kellett vágnom,ismét el kell kezdenem ezt megtanulni.

A többiek kicsit később jöttek,mint gondoltam,nem tudtam miért. Rájuk néztem,mindenki egytől-egyig elegánsan volt felöltözve. Az alatt a 4 év alatt sem tudtam rájönni,hogy csinálja ezt. Telefonálgatások,sms-ek nélkül autókat küld értük,elegáns ruhákat ad  nekik,étterembe hoz,de még sem jöttem rá soha;hogyan?

-JiYong,mond,mégis hogy csinálod ezt? - tettem fel a kérdést,ami már évek óta foglalkoztatott

-Még is mit? - vonta fel szemöldökét - Jaaaa,hogy ezt!? - ült ki az arcára egyfajta,büszkeség - Varázslat! - mondta. Gondolhattam volna,hogy hülyeséget mond,mindig ezt csinálja ki tér a válaszadás alól....de egyszer úgyis ki szedem belőle.

Kezdtem szépen lassan rádöbbenni,hogy ez hiányzott az életemből,ez volt az a bizonyos űr,amit éreztem az nap...de ez az űr kezd ismét megtelni. Most már bevallhatom magamnak;hiányzott JiYong és,hogy igaz volt,amit Ren-nek mondtam....Szeretem ezt az idiótát. Szeretem,szeretem,szeretem!!!

Néha,néha oda pillantottam a többiekre,akik egy másik nagyobb asztalnál ültek,hogy ők jól érzik e magukat,hogy jól "mulatnak" e. De biztosítottam magam,hogy igen. JiYongnak ismét sikerült elérnie,hogy minden a legjobban sikerüljön....az ő "varázslatával".

- Muszáj bevallanom neked valamit! - fordítottam komolyra a szót. Felcsillant szeme - Hiányoztál JiYong! - pirultam el,lesütöttem szemeim,nem tudtam,hogy takarjam arcom. Kár volt ezt felhoznom,de nem gondoltam volna,hogy így fogok rá reagálni. Ráadásul saját kijelentésemen - Most ki kell mennem a mosdóba... - mondtam - Ha megbocsájtasz.. - felálltam,illedelmesen meghajoltam,majd távoztam. De jóóóó,ismét hülyét csináltam magamból....miért pont mosdóba,és mi a francért hajoltam meg?? 

-Sziasztok! - léptem "vendégeim" asztalához - Hogy telik az estétek?

-Sose ettem még ilyen puccos helyen,szóval jól! - mondta anya,ha ettünk is korábban a családdal étteremben,az inkább hasonlított vendéglőhöz,mint ehhez.

-Igen,valóban gyönyörű hely! - tettem hozzá

-JiYong elfog rabolni! - súgta fülembe,hátam mögé állva egy ismerős ,mély hang. Nem mertem megfordulni,bevallom kicsit megijedtem,és a többiek arc kifejezése sem tetszett. Majd óvatosan,hogy senki ne lássa az asztalon lévő késért nyúltam.  Megfordultam és rögtön magam elé kaptam azt.

-Nem félek használni! - kiáltottam el magam. Végül kinyitottam először szépen,lassan a bal,majd a jobb szemem. A hátam mögül hangos nevetést hallottam. 

-A bíróságon magadat is védheted,ha véletlen leszúrsz ezzel a késsel engem? - kérdezte SeungHyun

-Jézusom! Hyung.... - ordítottam fel TOP láttán.

-Még mindig hangos vagy! - mondta és füléhez rakta egyik kezét. - Már meg sem öleled a jó öreg SeungHyun bácsit? - nevetett. Kaptam az alkalmon és jó szorosan magamhoz öleltem őt. Nagyon régen láttam/hallottam őt,milyen jó is volt megölelni végre. A legjobb barátom volt és én még mindig annak tekintettem,és reméltem,hogy ezt még ő is így gondolja rólam. Vele mindig mindent megtudtam beszélni,mindig is ő volt az egyetlen,akiben őszintén bízni tudtam....az egyetlen.

-Én...én,annyira Sajnálom! - engedtem el és léptem egy lépést hátra

-Semmi gond! - nyomott puszit arcomra - Csak rossz a lelkiismereted! - öltötte ki rám nyelvét,mellkasára ütöttem egy gyengét.

- JaeKyung,most már mennünk kell....Lassan kezdünk! - jött oda JR 

-Jól éreztük magunkat! - folytatta MinHyun. Végül a többi fiús megjelent mögöttük.

-Persze. Menjetek csak,majd még találkozunk. 

-Mielőtt elmennénk... - nyújtott felém egy nagyon,nagy rózsacsokrot az 5 fiú - ...ez a tiéd! 

-Gratulálunk,így utólag! - adott puszit arcomra Ren

Ren szemszöge:

Mikor beszálltunk az autóba semmi másra nem tudtam gondolni,csak JaeKyung-ra. Hiába beszéltük meg,hogy barátok leszünk,nekem idő kell,hogy elengedjem őt....az első szerelmemet.

-Aron,én elfogom őt engedni és nem fog fájni többet,ha látom! - fordultam csapattársamhoz

-Ren,ez nem lesz olyan egyszerű. - mondta - Tudom,hogy szörnyű érzés....

-Nagyon fájdalmas.... - könnyek gyűltek szemembe - Én még mindig szeretem őt,de fáj ha rá gondolok,fáj ha rá nézek,vagy csak róla beszélek,ezért muszáj elengednem őt.

-De....ennek van egy jó része is. - mondta hátamat simogatta közben,meglepett - Egy nagyon szép pillanat. 

-Mégis mi lehet ebben szép? - néztem rá - Mi lehet abban szép ha valaki elengedi azt akit szeret?

-Ha mondjuk 1 év  vagy fél év múlva összefuttok valahol... - kezdte - ....és a másik szemébe néztek,mosolyogtok....Olyan "még mindig emlékszem rád/ránk" mosoly lesz. - bámult végig maga elé - Majd a másikról a tekintetek a távolba mered,eszetekbe jut minden;minden amin keresztül mentetek jó és rossz,amikor még tökéletes pár voltatok. - gondolkozott el egy pillanatra,majd folytatta - Újra a múltra gondoltok...eszetekbe jut az egymás iránt érzett izzó szerelem és az egymásért folytatott folyamatos küzdelem. - egy pillanatra sem nézett rám - Majd ismét a másikra néztek,köszöntök egymásnak és már mentek is tovább. - nézett végül rám - Mindketten visszanéztek majd a másikra egy másodpercre és átkozni fogjátok a napot,mikor elengedtétek egymás kezét....örökre! 

JaeKyung szemszöge:

Miután ők elmentek lassan a többiek is indultak; későre járt már. SeungHyun és JanDi voltak olyan kedvesek és haza vitték a szüleim. Megköszöntem nekik,majd el is mentek. Végül rájöttem SeungHyun igazat mondott....JiYong tényleg "elrabolt".  Nem gondoltam volna,hogy lehet jobb is ez az este,de Ji úrfi tett róla,hogy legyen.

Egy gyönyörű autó jött értünk az étteremhez,most sofőrünk is lesz,talán olyan helyre megyünk ahol JiYong eltévedne....Vagy így akar romantikus lenni? Esélytelen volt,hogy kérdezősködjem,úgy sem válaszolt volna. Mikor kiszálltunk a lélegzetem állt el,ismét egy meglepetés.

Mindig tud ujjat mutatni!

A Duna parton voltunk...egy stégen csomó gyertya,amik egy gyönyörűen feldíszített asztalt fogtak közre,amin egy még szebb gyertya volt,és mellette behűtve pezsgő. Nagyon szép látvány volt,sosem láttam ennél szebbet....Komolyan,könny fakasztó volt.

-JiYong ez....ez gyönyörű! - mondtam,miközben sétáltunk le egymás mellett a partra. Miután leültünk percekig csak a szellő mozgatta vizet néztem. Milyen békés....

Annyi,de annyi gondolat volt bennem,amit kiakartam mondani,de sose találtam a megfelelő pillanatot. Inkább hagytam,hogy ezen a meghitt,nyugodt helyen finom pezsgőt kortyolgathassam a világ legjobb pasijával.

-Ez a legkevesebb,amit tehettem.....Amit már nagyon rég megérdemeltél a történtek után. - mondta és vizet figyelte. Örültem volna,ha legalább erre a 2 percre a gondolataiba olvashattam volna. Nagyon el volt merülve bennük. - Egyre jobban érzem azt.... - kezdte,felé kaptam tekintetem - ....hogy veled akarok lenni,sőt minél inkább rád gondolok,annál jobban azt érzem,hogy mindig veled akarok lenni! - ez volt az amire nem számítottam - Tudnod kell,bármi is történjen a közel jövőben...küzdeni fogok értünk! - fordult felém;végre. - És soha többé nem foglak elengedni. - fogta meg kezem - Ha meg is tenném,az is csak akkor lenne.... - vett mély levegőt -....ha te kérnél meg rá. - nyomott puszit kéz fejemre - .....És akkor is csak,azért tenném,mert szeretlek téged JaeKyung! - egyszerre lettem a világ legboldogabb nője,de viszont fájt is ez az egész egyszerre - Tudod,azért mert én többet érzek irántad,mint te gondolnád....mert én azt érzem,hogy te Park JaeKyung ,életem nője te vagy!!!! - könnyek folytak végig arcomon. Kérdem én,van nála édesebb/romantikusabb férfi? 

-Kwon JiYong tud romantikus is lenni! - mondtam - Ki tudta ezt eddig? 

-Most már te. Csak ez számít! - állt fel és oda lépett hozzám - Szeretlek! - Megcsókolt. De ez nem egy egyszerű csók volt. Ebbe benne volt minden érzése.....amit irántam érez. - Szeretlek! - ismételte. Újra egésznek érezhettem magam,az űr teljesen eltűnt....újra szerelmes voltam,sőt még szerelmesebb,mint valaha. Köszönöm Kwon JiYong. Köszönöm,megmutattad nekem mi az szeretni.

-JiYong! - szakadtam el tőle és mélyen szemébe néztem,de kezeim még mindig arcán tartottam - Szeretlek! - majd közelebb húztam arcát és megcsókoltam. Az asztalnak támaszkodott előttem,majd apró könnyeket láttam szemében....nem,hogy ő még én sem hittem el,hogy ki mondtam....hogy ki tudtam mondani azt a szót.

JiYong szemszöge:

Mindennél jobban arra törekedtem,hogy a legtökéletesebb,legfelejthetetlenebb estét töltsük együtt. A folyót bámulva csak arra tudtam gondolni,hogy vissza kell őt szereznem,nem hagyhatom ismét ki sétálni az életemből. Ha ezt hagynám,azzal nem csak őt,de magamat is elveszteném;lélekben. Akkor már nem lennék ugyanaz. 

-Szeretlek! - mikor kimondta,olyan gyorsan kezdett el verni a szívem,hogyha nem lennék ilyen fiatal,szívrohamot kaptam volna. A folyó felé vettem az irányt és a korláthoz mentem,próbáltam hideg levegőhöz jutni. Ő is oda jött. Olyan szorosan,mégis gyengéden öleltem magamhoz,most annyira ragaszkodtam hozzá,mint még soha. 

Hátulról átölelve őt álltunk percekig. 

-Kwon JiYong,SZERETLEK! - ordította el.  Hiányzott az életemből ez a lány és a hülyeségei. Ő adott mindig erőt a minden napjaimhoz,de miután elment....semmi kedvem és erőm nem volt  munkába menni,vagy elmenni valahová akár a barátaimmal. Most pedig újra itt van,ölelhetem,csókolhatom,érezhettem azt a kellemes méz édes illatát,beszélhetek hozzá,másra se vágytam jobban.

JaeKyung szemszöge:

-Tudod,ha most nem itt lennénk,hanem mondjuk....a szobámban - bökte ki - ...akkor most nagyon csúnyán magamévá tennélek! - mondta majd a nyakamba csókolt,már csak a gondolat,hogy milyen régen éreztem magam JiYonghoz olyan közel...elég izgató volt. De semmi esélyt nem láttam rá,hogy ma lefekszem vele...Most én fogok játszani vele,és nem leszek naiv. Megfogom mutatni JiYongnak,hogy igenis megváltoztam.....nem ugrok első szavára,nem játszhat velem,legfőképp nem fogok lefeküdni vele csak azért,mert ő nagysága kanos.

-Tudja jól az én drága JiYongom,hogy nem fogok vele lefeküdni! - fordultam vele szembe és nyelvet öltöttem rá

-Pedig kéne! - rántott egész közel magához. Már értem honnan ez a nagy felajánlás....vagyis érzem.

- Nem! - toltam kicsit távolabb magamtól - Most pedig haza akarok menni...Fáradt vagyok! - szakadtam ki karjai szorításából. Tudtam,hogy JiYong nem erre számított,de most már ehhez hozzá kell szoknia.

Elmagyaráztam neki,hogy merre menjen,utána pedig egész végig csöndben ültünk egymás mellett. Nem tudtam neki mit mondani,és ezek szerint ő se nekem. Végül is így belegondolva jól esett volna egy kiadós szeretkezés,a vizsgák után feszültség levezetése képpen,na meg szerelmi bánatom van nekem is,neki is,mint ez tudomásomra jutott.

-Megjöttünk! - mondtam,majd ránéztem. Ismét egy gondolataiba meredő JiYongot láttam,nagyon rossz lehet most neki,először én miattam ment tönkre érzelmileg,majd ezek szerint más is ezt tette vele. Már csak arra voltam kíváncsi,hogy azt a lányt jobban szerette-e,mint engem?!  Fogalmam sem volt mit gondoljak,de azt tudtam,hogy nagyon untam már ezt a folyton depressziós JiYongot. Nekem a régi JiYong kell,az élettel teli,mindig vidám,mosolygós,boldog srác,aki volt.

(https://www.youtube.com/watch?v=WMnLXBupQM0 )

-JiYong ennek semmi értelme,hogy ezt csinálod! - emeltem fel hangom - Mit akarsz ezzel elérni? - ráztam meg két vállánál a felém forduló fiút. - Mond,mégis ez mire jó? Te nem ilyen vagy,baszki! - lehet,hogy kicsit túlságosan kitörtem,de muszáj valakinek észhez térítenie! 

Egyszerre láttam az arcán meglepettséget,csalódottságot  és talán ez egy kis düh is lett közben.

-A k*rva életbe JaeKyung! - ordította,na most már én is meglepődtem - Mit gondolsz milyen mikor álmaid nője dob téged egy másik fiú miatt,majd kiderül,hogy a lány terhes,majd visszaszerezni és próbálni magam mellett tartani;végül mi történik.....a baba meghal,egy átkozott részeg állat miatt,a menyasszonyod pedig súlyos sérülésekkel fekszik a kórházban és azt sem tudod túl éli-e..... - vett egy mély levegőt,majd folytatta - Mikor végre felébred,az életed adnád azért,hogy ne szenvedjen annyit a szerelmed de nem teheted,mert közben neked is fel kell dolgoznod a történteket. Aztán a lány úgy dönt elhagy,semmi ok,semmi magyarázat,elhagy...és haza utazik egy mérföldekkel arrébb lévő országba. Azt sem tudod látni fogod e még valaha...Magán nyomozót fogadsz fel,de feleslegesen,mert képek és  néha egy-egy hang felvétel miatt nem fogod jobban érezni magad. És tudod,ez még csak a kezdet.... - szemembe egyre több könny gyűlt,ahogy ezeket mondta - Minden napot túl élni az ember első igaz szerelme nélkül,egyenlő azzal,hogy inkább ugranál ki egy autó elé,ami úgy elüt,hogy fel sem kelsz többé,hogy ennek vége szakadjon. De nem fog! - annyira megrémültem,hogy zokogásban törtem ki. Hogy tehettem ezt vele? - És mikor hónapok után találkozol egy másik lánnyal,akiről azt hiszed helyre rak,betapasztja az űrt,sőt viszont szeret majd;ő is csalódást okoz. Végül az a lány is ezt teszi veled;

összetör,majd elhagy. - fejezte be - Szerinted,ezek után....mikor fogok ugyanaz a Kwon JiYong lenni,aki voltam? - nézett rám.  

Nem tudtam rá mit válaszolni...kiszálltam az autóból és felszaladtam a lakásomhoz. Mikor beértem az ajtónak dőlve bőgtem végig szinte az egész éjszakát. 

JiYong szemszöge:

Talán most először törtem ki ennyire egy lánynak,sosem mondtam még ennyire nyíltan,amit éreztem,hogy ki kell mondanom. Nem pont JaeKyung-nak a fejéhez akartam vágni ezeket,de fogjuk rá,hogy ő volt az aki kezdeményezte ezt. Egész úton máson sem járt az eszem,mint hogy van minimum egy napom arra,hogy kibékítsem JaeKyung-ot,vagy még holnap elutazom és hagyom az egészet. A másodiknál döntöttem,hátha így könnyebb lesz tovább lépnem,vagy is remélem....

-Igen? - vettem fel telefonom - SeungHyun?

-Hol vagy már? - kérdezte - Történt valami? - fogalmam sem volt,hogy ezt neki elmondjam e...de hát ki másnak ha nem neki,maximum kinyír engem ezért.

Mikor beértem a Hotel szobánkba rögtön hideg zuhanyt vettem,majd mindent elmondtam TOP-nak. Kár volt....se szó se beszéd nélkül csak felállt és elindult a szobájába.

-Viszont,azt nem tartom jó ötletnek,hogy már holnap haza utazz!! Bocsánat kérés nélkül....- mondta,majd becsapta maga mögött az ajtót.

Azért egy csekély "kis ajándékkal" meglepem majd,vagyis már mindent előkészítettem hozzá. Kár,hogy az arcát nem láthatom mikor közlik vele a (számomra) jó hírt. Mosolygásra késztetett. De a lényeg,hogy utána már többször láthatom,majd azt az édes pofit.

A reggelem elég viccesen indult,feltéve ha az,hogy SeungHyun meztelenül sétálgat a konyhában,másnak is humoros. Az egyik köntössel a kezemben indultam ki a konyhába,majd hozzá vágtam TOP-hoz.

-Vedd fel! - ordítottam nevetve,majd elindultam a mosdó felé - Vár... - fordultam vissza - ...egy kérdés,miért vagy így? - néztem rá,majd kérdésemre választ kapva egy gyönyörű nő sétált ki  a szobájából fehérneműben. - Á,értem. - mosolyogtam. - Egyébként,szép. - tettem hozzá,bár azon azért elgondolkodtam,hogy értették meg egymást mielőtt a szobába kerültek. Gondolom SeungHyun frappánsan ezt is megoldotta.

Egész nap a szobában voltam,vagy aludtam vagy TV-ztem,bár nagyjából semmit nem értettem belőle. Mondjuk azokat,amiket JaeKyung már mondott nekem magyarul azokat értettem. Ilyen volt például az idióta;hülye gyerek,és időnként a szívem vagy a szeretlek. Szép is volt az a boldog 4 év,a többi része miután már az utolsó időszakban történtek kevésbé volt szép,de legalább vele voltam.

Délután SeungHyun is csatlakozott hozzám,miután a kis csaj elment. Végre sikerült olyan adót találnunk,ahol angolul beszéltek,bár nagyon untuk a filmet,de legalább értettük. 

-SeungHyun! - szólítottam meg - Kérdezhetek valamit? - fordultam felé

-Igen. - mondta - De tudnod kell most egy utolsó lúzernek tartalak,barátom. - mondta

-Ummm,azt hiszem ezzel meg is kaptam a választ! - álltam fel,de SeungHyun kezem után kapott.

-Kérdezd akkor....

-Most komolyan....miért szúrom el mindig? 

-Mert idióta vagy. - mondta - Még "fiatal" vagy ehhez,de te már is nagyon tudsz szeretni,nagyon tudsz ragaszkodni ahhoz,akit szeretsz,ez miatt nagyon előre tervezel. Túl előre.... Már egy gyönyörű kertes házon gondolkozol,gyerekeket tervezel,együtt akarsz vele megöregedni. - igaza volt - Én elhiszem,hogy jót akarsz,a legjobbat akarod neki. Én tudom,hogy nagyon szeret téged JaeKyung,de ő még  fiatalabb nálad,hiába gondolkodik nálad sokszor érettebben. - mosolygott - Ő még nem hiszem,hogy ilyen hamar elkötelezné magát. - hmmm,ez elgondolkodtató - Hidd el,elfog jönni az ideje,hogy készen áll majd arra,hogy feleség és majd egyszer anyuka legyen,de még csak most kezdődik az igazi nagy betűs élete. Hagynod kell,had élvezze ki,még nagyon az elején tart ahhoz,hogy máris eldobja az egészet egy fellángolás,esetleg szerelem miatt. - folytatta - Azt is eltudom képzelni róla,hogy ha úgy érzi készen áll és már mindenét beleadta a karrierje sikerességébe;meg fog keresni téged,mert szeret. Neked csak annyi a dolgod,hogy várj rá....

Most ébredtem rá igazán,hogy SeungHyun már tényleg közelebb van a 30-hoz,mint a 20-hoz. Egyre megfontoltabb volt,mindenre jobban oda figyelt,szerintem az életet is máshogy kezdte felfogni. Lassan elérkezik az ő saját Nagy Betűs életéhez. Meg fog házasodni,mindent fel fog adni,hogy megvédje a szerelmét. Mindennél jobban reméltem,hogy ne így legyen,de ő így fog dönteni;tudom. Azt hiszem így lesz helyes és nekünk majd mindenben támogatnunk kell őt. 

De amíg ez nem következik be,addig ő itt lesz nekünk,és továbbra is mellettünk áll majd. 

-Hyung! - nem sűrűn hívtam így,de ez egy ilyen helyzet volt - Köszönöm.... - öleltem magamhoz,ez is elég ritka volt köztünk,de máshogy nem tudtam volna neki ezt megköszönni. - Most megyek! - álltam fel és a kabátomért mentem,közben a kulcsomat felvettem a pultról és már indultam is.

JaeKyung szemszöge:

Reggel különös telefonhívást kaptam a főnökömtől,minél hamarabb be kell mennem. Meglepődtem,hisz nem gondoltam volna,hogy máris dolgoznom kell. Azt hittem,hogy legalább 2-3 napot pihenhetek a vizsgák után. Erre be kell mennem...chh,ennyit a pihenésről.

Ahogy beértem rögtön a főnök irodájába mentem.

-Jó reggelt! - hajoltam meg. Erről még egy fél év alatt sem tudtam leszokni. Mindig,mindenhol meghajoltam....aish,miért?

-Lenne egy kis munkád! - mondta mosolyogva. Pedig nekem jelenleg nagyon nem volt kedvem semmihez. - Sajnálom,hogy még 1 nap sem telt a vizsga óta,de az a sármos úriember azt mondta fontos munkád lesz. - Sármos,úriember? Ez fura,nem ismerek úriembereket és az,hogy főnök így említette,meglepett hiszen ő is férfi.

-Szóval... - kezdtem bele - Mi lesz a munkám? - kérdeztem

-Majd ő mindjárt elmondja. - mutatott az ajtó felé. JiYong lépett be.

-Na neeeee.... - mondtam hangosan.

-Szia édesem. - puszilta meg lágyan homlokom,ahogy felé fordultam.

-De főnök... - fordultam felé - Miért? - teljesen kétségbe voltam esve - Hiszen jó volt a vizsga eredményem! - mondtam,ezt az egészet egy büntetésnek fogtam fel. Másra sem volt jobban szükségem,mint erre a félkegyelműre...Miért büntet engem vele Isten,mit tettem?

A főnök és JiYong felváltva mondták,hogy mi lesz a dolgom,és hogy miért pont engem választottak. Nem tetszett....nagyon nem.

-Aigoooo... - mentem be az irodámba,becsaptam magam mögött az ajtót,majd mindent lesöpörtem az asztalomról mérgemben. - Vége a nyugodt életemnek... - mondtam ki hangosan gondolataim,közben kifelé bámultam az ablakon. - A francba! 

Kopogtak.

- aeKyung,YG-nak szüksége van rád. - jött be JiYong - Nagyon sok minden van most ott,amiben csak te tudsz segíteni. - közelebb jött,mellém állt.

-De ti ezt nem értitek. - ültem le asztalom mögé és az ajtót bámultam. Nagyon mérges voltam. Magamra,JiYongra,YG-ra,egyszóval mindenkire. - Eljöttem onnan,mert elegem lett Koreából,elegem lett mindenkiből,már nem bírtam elviselni YG-t,a rajongóid. Abból,hogy ott nincs nyugodt életem. - gyűltek könnyek szemembe - Mindenki tudja,hogy a barátnőd voltam,hogy megkérted a kezem,hogy voltam olyan hülye,hogy elhagytalak. Mindenről tudnak....és engem utálnak,mert veled voltam,aztán meg azért,mert elhagytalak! - töröltem meg szemeim - Utálom,hogy nem lehetsz egy normális,sima közember. - mondtam. JiYong arcát néztem,szomorúság volt az arcán,lehet ezzel a kijelentéssel messzire mentem,de én...én nem akarok vissza menni Szöulba. 

Sokáig nem szólt hozzám,amit megértettem.

-Szeretsz engem? - kérdezte

-Nem tudom. - válaszoltam - Ha mondjuk egy sima kis közember lennél,mint én,akkor talán...talán igen,megint tudnálak úgy szeretni! - nem szólt semmit.

-Ha közember lennék... - még mindig háttal állt nekem,zsebre tett kézzel - ... akkor nem lenne ilyen irodád,jól menő munkád,autód,lakásod. - mondta,majd a hátam mögé állt - Semmid. - súgta fülembe.

-Azért ez nem így van! - emeltem fel hangom.

-De igen! - támaszkodott neki asztalomnak velem szemben - Nézz csak körül! 

Nem tudtam mit mondani,talán igaza volt,nem tudom. Közelebb hajolt,megakart csókolni de nem hagytam;felálltam.

-JiYong ez annyira bonyolult. Nem tudom mit érzek. - mondtam - Néha hiányzol,és azt szeretném,hogy végre velem legyél,néha csak szükségem van arra,hogy tudjam velem vagy,még ha nem is szólok hozzád,rád sem nézek,de tudjam,hogy szeretsz,hogy velem vagy. Van mikor ellöklek magamtól,mert félek tőled. Olyankor eszembe jut a rossz oldalad,hogy milyen tudsz lenni,hogy milyen voltál velem. Megijeszt! - magyaráztam,ő csak követte,ahogy mondtam és mondtam a dolgokat - Néha úgy érzem,hogy bármit megtennék azért,hogy újra együtt lehessünk. Aztán megint azt érzem,hogy nem szeretem,ha itt vagy,ha velem vagy,ha hozzám beszélsz,mert olyan dolgokat vársz el tőlem,amit nem tudok megtenni. Lehet neked könnyű,de nekem nem!! - kikerekedett szemekkel nézett engem - Viszont a szívem megszakad ha mással látlak téged,mert olyankor eszembe jut,hogy én is veled lehetnék,ha nem taszítanálak el mindig magamtól. - mentem hozzá közelebb - Mikor a tv-t nézem és látlak téged benne,minden emlék eszembe jut;jó és rossz. Aztán rájövök,hogy nem tudok rád haragudni,bárhogy is szeretnék. - mélyen a szemébe néztem,komoly volt az arca - Amikor rád gondolok sírok,néha nevetek,van mikor ordítók,de végül megint oda jutok,hogy mosolyogni kezdek,mert jó ember vagy! - öleltem magamhoz,majd elhúzódtam tőle - Látod,ezért nem egyszerű...egyáltalán nem az! 

Elindult az ajtó felé,se szó,se beszéd.

-Tudod,nem vagyok hajlandó végig nézni azt,hogy valaki más töltse be azt a szerepet az életedben,amit nekem kellene betöltenem. - a kilincsért nyúlt,majd kinyitotta - Mindenesetre,én szeretlek... - mondtam,majd kilépett az ajtón. Faképnél hagyott! 

Komolyan,egyre jobban alakul az életem...JiYongot megbántottam,újra itt kell hagynom mindent és mindenkit,ráadásul semmi kedvem Koreába menni,főleg így,hogy JanDi nem tud velem jönni....ennél rosszabb már nem lehet,vagyis remélem.

Újra otthon (15.rész)

JaeKyung szemszöge:

Meglehetősen jót aludtam a repülőn...rám fért már,hogy kialudjam magam. Mikor felébredtem már Magyarország felett jártunk,már majdhogynem Pesten.
Mikor leszálltam a gépről éles fájdalom nyílalt szívembe,és hirtelen űrt éreztem ott,ahol eddig szerelmet.
-Jól vagy? - jött oda JanDi,még mindig koreaiul beszélt.
-Igen,Igen...jól! - mondtam - Ja,és JanDi,már Mo-n vagyunk;beszélhetsz magyarul is. - indultam el.

Már legalább több,mint fél év telt el,de még mindig hiányoztak a koreai barátaim,az ottani életem,és JiYong.
Semmi új nem történt velem azóta,se fiú téren,se sehogy. Szingli életet éltem,most egyenlőre jobb is. Igaz,voltak egy éjszakás kalandjaim,de ennyi elég is. De szerencsére még mindig tartottam a kapcsolatot a barátaimmal,a BIG BANG tagokkal is egyaránt,Seung Ri már meg is látogatott,örültem neki. Eleinte JiYonggal minden nap beszéltünk telefonon,vagy Skypeon,de már nagyon rég nem keresett. Ren azóta még csak életjelet sem adott magáról,igaz a TV-ben látom még őket...szerencse,hogy végre itt is adják őket,és híres lett itt is Korea. Egy pár banda már lépett is fel. Természetesen minden koncerten ott voltam,és az "ismertségem" révén a Block B tagjai egy Back Stage belépővel is megajándékoztak. Örültem nekik...jó volt átölelni Zico Oppa-t és a többieket,jó volt velük beszélni,bulizni.
JanDival már nagyon rég nem tartjuk a kapcsolatot,de ő akarta így,nem tudom mi lehet vele mostanság...de hiányzik.
De ami nekem most fontos volt,az a karrierem,hisz sikerült bejutnom a Jogi Egyetemre,és mostanság egy bíróságon dolgozom ügyésznek,gyakornokként,legalább is addig leszek "gyakornok",amíg le nem vizsgázom az utolsó tételekből is. Ezzel egy álmom teljesült,ráadásul leköt,így nem gondolok annyit JiYongra.
Épp reggeliztem otthon,mikor megszólalt a telefonom,Aron hívott. Meglepődtem,hisz ő még sose hívott engem telefonon...még akkor sem,mikor közelebb laktunk egymáshoz,de így,hogy ennyire messze...meglepett.
-Igen? - vettem fel
-Szia JaeKyung! Hogy vagy mostanság? - kérdezte,szinte hadarta el mind ezt. Nagyon rég beszéltem már bárkivel is koreaiul,ezért nehezen de megértettem őt.
-Szia. Ummm,jól. Egész jól alakulnak a dolgaim. - válaszoltam - De mi ez a hirtelen érdeklődés,Hyung?
-Csak erre jártam,nincs kedved találkozni? - mondta. Tátott szájjal hallgattam. Hogy "csak erre járt"...mi van? Semmit nem értettem. Még,ha Koreában lennék,akkor még hihető is lenne,hogy csak erre járt,de....de ez MO. 
-Re-rendben. De hol? - kérdeztem vissza.
-Mondjuk itt a házad előtt,épp most? - mondta nevetve,én közben az ablakhoz siettem...tényleg állt egy fiú az épület előtt,de nem gondoltam volna,hogy ő az. A srác integetni kezdett,ahogy meglátott az ablakban, majd zsebre tette a mobilját,amit eddig a fülén tartott. Le szaladtam,mikor leértem nem hittem a szememnek,tényleg ő volt az...oda mentem hozzá és szorosan magamhoz öleltem őt. 
-Hyung,örülök neked nagyon! - engedtem el - De hogyan,miért és mikor? - tettem fel kérdéseimet. Közben invitáltam be őt a házba.
-Tudod hamarosan itt koncertezünk,és gondoltam/gondoltuk hamarabb jövünk,megkeresünk téged és reménykedtünk benne,hogy leszel számunkra idegenvezető.  - mosolygott rám. Nem is tudtam,még csak nem is hallottam róla,hogy a NU'EST ide jön MO-ra. Bár letudtam annak,hogy nem nagyon fordítottam figyelmet se a TV-nek,se az internetnek a vizsgák miatt. A többiek is itt vannak,hmmmm....nem mertem Ren felől kérdezni őt. De célozgatni,azért megpróbáltam. 
-És a többiek hogy vannak? - vittem cola-t Aronnak,aki a kanapén ült - És ők most hol vannak egyébként? -kérdeztem
-Baek és MinHyun várost látogatnak. JR csak holnap jön,van egy kis dolga még Seoulban,Ren pedig.... - kaptam rögtön tekintetem Aronra,ahogy kimondta nevét - ....ő pedig gondolom még a Hotelben van. - fejezte be.
-Ummm,nem tudom,hogy fel merjem e ajánlani,hogy őt is elhívjuk magunkkal valahova. - biggyesztettem le ajkaim,majd Aron Hyunra néztem.
-Hááát,nem tudom. - mondta - De tehetünk egy próbát ha gondolod. - elővette telefonját,pötyögni kezdett rajta,majd visszarakta zsebébe és rám mosolygott. - Gyere induljunk. - mondta,elindultunk. De az ajtóhoz érve Aron elnevette magát - Tudod,JaeKyung,nagyon sexy vagy így,de szerintem öltözz át! -  utalt ezzel az elég lenge öltözetemre,amiben este aludtam. Basszus,tényleg,még fel sem öltöztem. A szobámba futottam,felvettem egy színes rövidnadrágot,hozzá egy sima fehér pólót,és farmer kabátomért nyúltam,ami a fogason lógott,és egy fekete tornacipőt vettem fel hozzá. 
-Most már indulhatunk. - mondtam,majd az autója felé vettük az irányt,miután leértünk. Különös érzések kavarogtak bennem. Azért jöttem el onnan,hogy minden ottani dologgal,emberrel,és érzelemmel szakítsak....végleg,most meg itt ülök Aron Hyung autójában és épp Renhez tartunk. Igazából még fel sem fogtam mi történik körülöttem,fél évet tudtam csak úgy eltölteni,hogy végre normális életet éljek. Erre lehet,hogy kezdődik minden elölről. 
-Aron Hyung! - szólítottam meg remegő hanggal,nagyon kétségbeesett voltam,azt se tudtam,hogy fiú vagyok e vagy lány,nem hogy azt tudjam mit mondjak majd Rennek. - Azt sem....vagyis,nem tudom mit mondhatnék neki... - bámultam ki az ablakon - Egyáltalán mondjak neki valamit? - teljesen összezavarodtam,kezdtem ideges lenni,hogy mi történik majd,elő törnek e az érzelmeim,vagy Ren,hogy reagál majd,veszekedni fog velem? Még csak sejtésem sem volt,de azt tudtam,hogy oda kell mennem,látnom kell őt. Tudnom kell,hogy szeretem e még,és hogy ő mit érez irántam.
- JaeKyung, a legelső dolog,amit tehetsz,hogy most megnyugszol. - tette combomra kezét,de ez fel sem tűnt. Inkább gondolataimra koncentráltam,amiket próbáltam összeszedni,rendbe rakni. Hogy is nyugodnék meg,ezt pont ne kérje tőlem. - A második pedig,hogy ne az legyen az első,hogy folyton a múltra koncentrálsz,amit éppen most is teszel. - mondta mosolyogva - Maradj a jelenben,s a legfontosabb,hogy csak is a pillanatra és a jelenre koncentrálj. - nyugtatóak voltak szavai. 
-Most komolyan Aron,miért nem pszichológusnak mentél? - mondtam nevetve. 
-Nem tudom...ezen sosem gondolkoztam még! - nevetett ő is.
Mikor kiszálltunk az autóból és az épület felé mentünk,újra nyugtalan lettem. Aron megfogta a kezem és jól esett,hogy mellettem áll.
-Ren,megjöttem! - kiáltott az ajtón bemenet Aron,én meg csak álltam ott az ajtóban és vártam,hogy történjen valami. - Naaa,gyere már. Istenem,olyan vagy,mint egy gyerek. - figyeltem fel Hyung hangjára.
-Én nem megyek innen sehova. Nekem itt tökéletesen jó. - majd megláttam végre a fiút,akihez e hang tartozott. Szó szerint Aron tolta ki a TV elől. Elmosolyodtam,ahogy láttam őket szenvedni,de ahogy Ren rám nézett,majd rögtön el is kapta tekintetét egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcomról. Szúrós tekintetét Aron Hyungra szegezte,ekkor tűnt fel jobban,hogy hajszíne és fazonja,teljesen más lett...fura volt így,de tetszett. A megszokott Szőke Hercegből egy Cassanova lett...nagyon vonzó így. Ahogy Ren ordítozott Aronnal,ő közben válla fölött biztatni kezdett.
-Jó lett a.... - fordult meg Ren - ....a hajad. - nyögtem ki,s mutattam barna,s rövidebb hajára. Az arckifejezés,amivel rám nézett mosolyra késztetett.
-Most meg mi van? Mi ilyen vicces? - jött közelebb
-Semmi,csak....csak az arc,ahogy rám néztél. Vicces volt. - válaszoltam,közben szemeit fürkészve,és egy-egy pillantást vetve új színben pompázó tincseire.
-Vicces. - mondta,kezeit derekára rakta,miközben előttem állt,én is ezt tettem. Mindig megmosolyogtatta,ha ugyanúgy álltam,ahogy ő....bááár ez már régen volt.

Ren szemszöge:

Aron Hyungtól nem is vártam mást,mint hogy valami hülyeséget csinál. A tippem ismét bejött. Nem értem még csak azt sem,hogy hogy jutott eszébe az,hogy egyáltalán meg keresi JaeKyung-ot,erre ide is hozza. Jól esett volna,ha ezért kinyírhattam volna Hyungot. De meglehetősen jó volt újra JaeKyung közelében lenni. Először megpróbáltam minél flegmább lenni vele,hogy megsértődjön és haza menjen. Ez nem jött be,végül is,sose volt ez a megsértődöm/feladom típus. 
Mikor ugyanúgy állt meg előttem,ahogy én,mint mindig mosolyra késztetett,de próbáltam ezt elrejteni. Több,kevesebb sikerrel,végül nem sikerült,elmosolyodtam. Megállt köztünk a levegő,ahogy ő és én,ennyi idő után ismét együtt nevettünk. Majd próbáltam őt úgy megszólítani,mintha csak egy régi ismerős,egy régen látott barát lenne. 
-Nem változtál. - álltam közelebb hozzá,majd feje fölött a kabátomért nyúltam. - Na,akkor megyünk? - néztem hátam mögé,de Hyung már nem volt ott. Fel sem tűnt,hogy el ment,és azt se tudtam mikor. - Hát akkor ketten leszünk. - fogtam meg JaeKyung karját,majd húzni kezdtem magam után,kiértünk a Hotel elé. Ránéztem,épp levegő után kapkodott. - Ha látnád most magad. - nevettem - Na de,mindegy is,úgy se tudod megnézni. Szóval,hova megyünk?  - kérdeztem
-Először is,éhes vagyok. Másodszor,ha lehet legközelebb szólj,mielőtt lerángatsz a negyedikről. Harmadszor ezt még visszakapod... - kacsintott rám,majd nevetett. Tetszett,hogy újra így elvagyunk együtt.
-Rendben. - válaszoltam nevetve

JaeKyung szemszöge:

-Itt a közelben van egy kis büfé. Ott szoktam reggelizni munka vagy suli előtt! - mutattam az egyik utca felé.Mikor oda értünk (ezúttal én rángattam magam után őt),ő csak nagy szemekkel bámult a különféle magyar "ételekre". Vicces volt reakciója. - Igaz én már ettem,de még mindig éhes vagyok. - simítottam végig hasam - Jó reggelt! - mentem oda a lányhoz aki a bódéban állt - Ummm... - néztem szét mit is ehetnénk - Egy...nem is,két omlettet legyen szíves. - Ren rám kapta tekintetét
-Ennyire éhes vagy? - kérdezte teljesen komoly arccal. A lány,aki a bódéban állt Jessica,teljesen ledöbbent arccal bámult minket,eléggé ismeretlen lehetett neki ez a nyelv. 
-Bolond. - ütöttem vállára - A másik a tiéd. - leültünk asztalunkhoz,és vártunk a reggelinkre. Mikor kihozták Ren először csak bámulta,és villájával piszkálta. - Bocsi,de itt nincs pálcika. - mondtam,de ő továbbra is csak maga elé meredt. -Ren ez omlett,ilyet te is szoktál enni...csak ti nem így. - magyaráztam el mire leesett neki. Egész végig néztem,ahogy végül megeszi. Megmosolyogtam,ahogy végig nyalta szája szélét,jelezve ízlett neki.
-Ez finom volt! Kérek még! - jelentette ki,majd a büféhez ment. - Még egy omlettet. - mondta angolul,de szegény lány még így sem értette Rent.
-Egy omlettet,kérlek. - kiáltottam oda
-Köszi! - mondta Ren,majd vissza leült velem szemben - Ha egyedül lettem volna sosem érti meg,hogy mit akarok. Szerintem itt haltam volna éhen. - nevetett
Miután Ren már a második omlettjét is megette elindultunk egy kis városnézésre.
Bő 1 órát sétáltunk a városban,amit ennyi idő alatt meglehet mutatni egy "turistának",azt megmutattam neki.
Az Egyetemre is ellátogattunk,ahol hamarosan lerakom az utolsó vizsgám is,majd a munkahelyemre is elvittem magammal.
-Ez az én kis irodám,itt szinte minden nap meg lehet találni engem. - nyitottam be az irodámba. Igaz még csak gyakornok voltam,de itt már biztos helyem volt,egy kedves titokzatos valaki elintéztem nekem,hogy saját irodám legyen,mire levizsgázom mindenből.
Az ajtóval szemben egy nagy íróasztal volt,amin a névtáblám volt,és a tegnapi ügy (amiben segítek a mentoromnak)  papírjai hevertek szanaszét az asztalon,amiket még nem szedtem össze. Az asztal előtt két szék hevert,az ügyfeleknek,vagy a kollégáknak fenntartva,ha azok bejönnek valamiért hozzám. Ami pedig felejthetetlen,hogy legyen egy irodában,az a bőr kanapé,nekem is sikerült harcolnom egyet. Rengeteg polc van mindenhol,hisz a sok papírnak,még nem,de majd később kelleni fog a hely.
Ren az asztalom mögé ült,körül nézett,egy nagy vonalzót talált az asztalon,majd azzal kezdett hadonászni.
- JaeKyung ,azonnal jöjjön ide és mondjon el mindent,ami majd felhasználható lesz ön ellen. - mondta kissé hangosan. Elnevettem magam;hogy lehet ilyen zagyvaságokat mondani?! 
-Hát ezen még csiszolnod kell egy picit. - mondtam,majd közelebb mentem hozzá,egészen közel,egy egész alakos ablaknak támaszkodtam,ami Ren mögött volt. Kezeim összefontam magam előtt.  - És,mikor mentek haza? - kérdeztem
-Ummm... - gondolkozott - azt hiszem 22-én,azaz pénteken. - mondta,majd megfogta kezem és az ölébe rántott,nagyon közelről nézhettem ismét szemeibe.
-Hiányzol! - mondta. Nagyon meglepődtem,azt hittem sosem nyerem vissza bocsánatát,és bizalmát.
-Te is hiányzol! - mondtam,majd gyengéd puszit adtam homlokára.
-Én....én szeretnék veled még egy éjszakát. - hogy mi? Mire akar ezzel célozni? - Én...melletted szeretnék még egyszer elaludni,és reggelt melletted felébredni. Érezni akarom a szívverésed. Azt akarom,hogy újra a mellkasomon fekve aludj el,és közben a karjaimban akarlak tartani. - fogta át derekam - Én....én csak úgy szeretnék csinálni,csak egy éjszakára,mintha nem basztuk volna el az egészet. - csillogtak szemei - Tudod,mintha még mindig az enyém lennél.... - húzott közelebb magához,szorosan ölelt. Felálltam öléből...karjait lassan rakta le combjaira.
-Ren,én....én - könnyek gyűltek szemembe -....azt hiszem még mindig JiYongot szeretem. - folytak végig arcomon könnyeim - Sajnálom....én szeretlek téged,de....de már nem úgy,mint régen.
-Megértem. - mondta,majd a földet bámulta - 6 hónapja könyörögtem neked a reptéren,hogy maradj...maradj velem. De te nem tetted. Habár,így vissza gondolva,ha megtetted volna,akkor én nem jöttem volna rá,hogy a dolgok lehetnek jobbak is,mint akkor. - nézett fel rám - Tudod,néha még hiányzol nekem,és hiányzik,hogy jókat beszélgessünk. Még mindig szeretlek,de azt hiszem....már nem akarlak. - fájt,hogy ezt mondta,de egyben örültem is neki - Megtörtént...Most már mindketten fellélegezhetünk,nem ártunk többé egymásnak. Bűntudat nélkül lehetünk egymás közelében,bűntudat nélkül tehetünk dolgokat....

Ren szemszöge:

Nagyon jó nap volt a mai,nagyon jól éreztem magam JaeKyung-al. Megmutatott nekem 1-2 jó helyet Pesten,az Egyetemre is elvitt ahol tanult és még a munkahelyét is megmutatta. Igazán sokra vitte; ezt szerette volna csinálni,örültem hogy sikerült neki. Ezt Koreában,akár velem van,akár JiYonggal,akár egyikünkkel se...nem sikerült volna neki elérni. Nagyon stresszesen élt ott kint,itt pedig....nagyon élettel teli,boldog,kiegyensúlyozott és még sorolhatnám.
Még szerettem őt,de talán már nem úgy,mint régen...talán már csak egy Noonaként tekintettem rá,egy nővérként,aki mindig mellettem van,és vigyáz rám.
Azért,amikor azt mondta,hogy JiYongot szereti,egy kicsit mintha szíven ütött volna vele...de tudtam,s tudom,hogy ő mindig is JiYongot szerette és fogja is;mindig.
-Akkor barátok? - nyújtottam felé jobb kezem,nem volt illő,de kezet fogtam vele - Noona! - nehezemre esett kimondani,de úgy éreztem,igaz "nővéremre" találtam benne. Lehet,hogy már az elején is így kellett volna??
-Barátok! - vágta rá - Drága "kicsi" Dongsaengem. - majd megölelt. Fura volt tőle ilyet hallani,de...jól esett.
-Noona! - szólítottam meg - Vissza megyünk a Hotelbe? - kérdeztem,nagyon fáradt voltam már - Tudod,holnap fellépés.

JaeKyung szemszöge:

Visszakísértem Rent a hotelbe,majd rögtön haza is mentem. Holnap nekem is korán kell kelnem,mert vizsgázom...végre az utolsó. Tartottam tőle,hisz ki ne félne a jogi vizsgától,igaz értettem;tudtam mindent,de azért még ez a vizsga kifoghat rajtam. Este még átnéztem a tételeket,felhívtam anyut is,hogy mielőtt kezdődne átmegyek hozzájuk.
Reggel már 6-kor fent voltam,alig tudtam már aludni,pedig még lett volna időm,hisz csak 10-kor kezdődik. Reggeliztem,még egyszer utoljára alaposan átnéztem a tételeket. Felöltöztem elegáns öltözetbe,még bekaptam egy falat pirítóst és a kocsimhoz indultam. Kocsikáztam egy kicsit a városban,majd még 9 előtt anyuékhoz mentem,de ami ott fogadott...valami hihetetlen volt.
-JanDiiiiiii! - szaladtam oda rég nem látott barátnőmhöz.
-Nem gondolod,hogy ma is magadra hagylak!? - ölelt magához jobban - Milyen rég is volt....semmit sem változtál. - öröm könnyeket véltem felfedezni a szemében,pont mint az enyémben - Gyere! - invitált bentebb
Követtem őt,egészen a konyháig,ahol nem várt "élmény" fogadott....vagyis egy újabb.
-A fellépés este lesz. Előtte pedig elkísérünk téged,veled megyünk! - szólalt fel MinHyun
-De hát... - néztem rájuk értetlenül - ...a próbák,az előkészületek? - tudtam minek kéne éppen zajlania a fellépés előtt;de ehelyett ők itt virítottak előttem elegánsan,öltönyben,arra várva,hogy induljunk. Kik ha nem ők azok,akik mindig mellettem állnak?!
-Indulhatunk? - kérdezte BaekHo felém fordulva
-De az én autómba nem férünk be heten! - néztem nagyot,nem értettem,hogy akarnak így velem jönni.
-Én JaeKyung-al megyek! - kiáltotta egyszerre az 5 fiú
-Na szóval....- kezdtem - JanDi biztosan velem jön. - fogtam meg kezét a hátam mögött álló lánynak - Ti pedig;ti döntsétek el,ahogy akarjátok...kő - papír - ollóval,vagy kihúzza a rövidebbet,nekem mindegy,csak döntsétek el valahogy ki jön velem. - magyaráztam - Mi kint várunk az autóban. - fejeztem be,ismét kézen ragadtam barátnőm és elindultunk
-Akik hamarabb érnek az autóhoz... - mondta Ren. Mindenki beleegyezett...a konyhából startoltak. MinHyun,JR és Aron győzött,a másik két fiú majd a szüleimet hozzák utánunk.
Mikor beértünk az Egyetemre,nagyon ideges lettem,ennek muszáj jól sikerülnie. Megkerestük a termet,ahol vizsgázom,majd vártunk. Már vagy fél órája ott álltunk,de még mindig nem én következtem.
-Istenem,ez a várakozás.... - sóhajtottam fel,már egyre jobban untam és ezzel egyre jobban fokozódott idegességem is.

JiYong szemszöge:

Már korán reggel a repülőn ültem,hisz nagy nap volt a mai,számomra is és még fontosabb JaeKyung-nak. Igen,épp Magyarországra tartottam,muszáj ma ott lennem vele,még ha ő nem is akarja.
Alig vártam már,hogy leszálljon a repülő és láthassam őt...fél év sok idő. Nem sűrűn kerestem őt,de ha igen,akkor alig vette fel a telefont,arra pedig,hogy ide jöhessek hozzá YG Papa jó szívének köszönhetem.
-Hyung! Mi van ha látni sem akar,ordítozni fog velem? - kétségbe estem - Elvégre meg lenne rá az oka... - fordultam SeungHyun felé,a legjobb barátom és egyben a bandatársam....kivel ha nem Tabival lehet mindent megbeszélni,és kire ha nem rá lehet számítani...Bááár azért abban érzek némi valós alapot,hogy ő csak azért jött velem,hogy láthassa JaeKyung-ot,akivel a legjobban kijött,szerintem úgy kb eddig élete során.
-JiYong,nyugodj már meg az istenért.... - mondta,továbbra is napszemüvege mögé bújva és elterülve az ülésen 
-Háááát...tanácsra vártam Hyung! 
-Hát akkor ebben az esetben... NE LÉGY TAHÓ! - ordította,majd felém fordult ,és húzta fel napszemüvegét a hajához - Tudod mennyire a szívemen viselem JaeKyung sorsát...Tudod,hogy húgom helyett húgom... - magyarázta,ezt tudtam,nem tudom miért hozza fel mindig - Szóval NE BÁNTSD MEG ÚJRA!!! - áááá,már értem miért...
Miután leszálltunk a repülőről,át másztunk a tömegen a reptéren,majd az autóhoz futottunk,amit nekünk küldtek. Arra kértem a sofőrt,hogy minél hamarabb legyünk az Egyetemnél. Mikor beértünk mindenhol őt kezdtem el keresni,majdnem 20 percbe telt,de megtaláltam. Megindultam felé.
-JiYong! - felsikított,mikor megálltam előtte - M-mit keresel te itt? És....hogyan? - teljesen össze volt zavarodva
-Ezért jöttem...- kezeim közé fogtam arcát,majd szenvedélyesen megcsókoltam őt. Fél év után újra megcsókolni őt...legalább felért egy kiadós szeretkezéssel egy húzós munka nap után. Pedig csak egy ártatlan csók volt - Tudod egész jó kapcsolataim vannak  itt,így könnyen megtaláltalak. - kacsintottam rá
-De én...én elhagytalak téged,JiYong! - Fájt,hogy ezt mondta,de igaza volt.
-Figyelj,tudom,hogy elszúrtam. - fogtam kezeit kezeim közé - Nem fogok mentegetőzni,mert tudom,hogy nagy hibát követtem el.Viszont ezzel ellentétben azt is tudom,hogy nekem csak te kellesz....csak te senki más. Többé nem engedhetem,hogy kisétálj az életemből,többé már nem leszek annyira hülye,hogy ezt hagyjam. - rántottam magamhoz és szorosan öleltem.
-JiYong... - zokogta - Annyi mindent tudnék most mondani neked,hogy már egy jó ideje nem beszéltünk. Eleinte úgy éreztem megfojt a hiányod és az,hogy az,hogy nem kerestél...darabokra tépett és tép szét... - mondta,nem tudtam,hogy mit tudnék rá reagálni - Hiányzott az a kisfiús ravasz mosolyod,a hangod mikor zavarba jössz,a mindent elmondó barna szemeid,a reggelente nyűgös arcod és kócos hajad,a nézésed,ahogyan rám néztél és senki másra így,az összes kimondott szavad,az üzeneteid....és pusztán az,hogy sétáljunk egymás mellett az utcán. Egy szóval...hiányzik/hiányzott minden,ami te vagy! - ekkor döbbentem rá,hogy lehettem olyan hülye,hogy egy ilyen nőt hagytam elmenni. Hülye voltam,beismerem - Te vagy az egyetlen olyan ember az életemben,akit senki de senki nem tud helyettesíteni...azt hiszed nem próbáltam?! De igen..csak hiába. - mondta - Tudod,találkozhatok bárkivel,akárkivel...téged kereslek minden kimondott szavában,tetteiben....Ez alatt a fél év alatt,minden sarkon azt vártam,hogy hátha majd feltűnsz,hátha eljössz értem...de te nem jöttél! - böktem ujjammal a mellkasába - Mikor már kezdtem megszokni,hogy nem vagy velem,erre egyszer csak feltűnsz a semmiből...és hirtelen azt várod tőlem,hogy az mondjam neked "szeretlek"?!  - igaza volt,nem kerestem...minden nap elindultam a reptérre,hogy majd ma el megyek érte,haza hozom....de mindig arra jutottam,hogy ha velem akarna lenni,akkor nem hagyott volna el;így sose jutottam el a repülőtérig - Talán így van,hiszen még mindig te vagy életem legfontosabb embere,de tudod JiYong valami megváltozott bennem...Az érzéseim! -  nyomott egy csókot arcomra,majd hátat fordított,letörölte könnyeit,majd bement a terembe. 
Fájt,hogy így faképnél hagyott...megint,de ezt a napját nem tehetem tönkre.
Eltelt egy óra,de nem jött ki,majd egy újabb....csak vártunk...majd nyílt az ajtó.
-ÁTMENTEM! - ordította,mindenki rögtön körül vette és gratulált neki,én pedig tisztes távolságban álltam és néztem,ahogy sír a boldogságtól.
- Gratulálok! - mentem oda hozzá végül én is.
Már csak a nap további részére gondoltam,hátha a nap folyamán közel enged magához....

A haza út (14.rész)

Ren szemszöge:

Épp Baekho Hyunggal beszélgettem,amikor JR jött be a konyhába.
-Úgy hallottam,hogy JaeKyung,ma haza utazik!
-Ezt,hogy érted,hova..hova haza? - figyeltem fel,valahogy nem bírtam nem rákérdezni.
-Hát haza....haza Magyarországra! - mondta JR,nyeltem egy nagyot
-Oh,értem,szóval végleg haza...És azt nem tudod,hogy mikor indul a gépe? - kérdeztem - És egyáltalán ezeket honnan tudod? 
-10-kor,este - vágta rá - HyunA-tól..ők elvileg jóba voltak. - mondta,majd kiment a konyhából
-Ren,ne merj menni hozzá a reptérre! - fogta meg vállam BaekHo
-Jól van! - mondtam,majd felálltam és bementem a szobámba. Leültem az ágyra és kezembe vettem az éjjeliszekrényre rakott képünket,a mellkasomhoz szorítottam,majd BaekHo is bejött a szobába.
A gondolataim csak úgy szaladtak ki a számon:
-Bár a szívem kezd egy kődarabra hasonlítani,azért még fáj. Vele álmodok,vele ébredek! Nem bírom már sokáig,ezt az egészet. Azt megígértem,hogy nem sírok már utána többet és ezt eddig be is tartottam. De azt,hogy ne gondoljak rá....Fel akarom hívni. Hallani a hangját. Látni őt! Csak mégegyszer legalább. - öleltem szorosabban a képet -  Hihetetlen ez az egész. Vajon képes leszek valaha is elfelejteni csak egy napra legalább? Ha már az életben nem kellettem neki,az álmaimban miért van jelen? Mire volt jó ez az egész? Ő most boldog? Gondol néha rám? Szeretett valaha akár egy másodpercig is? Az egész egy hazugság volt tőle? - folyt végig egy könnycsepp arcomon,hagynom kellett lefolyni - Ez csak egy rossz rémálom, ugye? Mikor ébredek fel? És ha mégsem rémálom lenne,véget ér valaha? - végig könnyeztem az utolsó kérdéseim,és mikor arra gondoltam,hogy szeretett-e...nagyon fájt.
-Ne aggódj,hiányzol neki! De ezt ő cseszte el! Ő hibázott. Nem volt elég okos. Ha okos ett volna,rájött volna,hogy nem szabad lemondania rólad. De nem volt az,és elhagyott téged.
Nem hívhatod fel azzal,hogy hiányzik,hiszen nem ő hiányzik neked,hanem az,ami régen volt...Most pedig várnod kell,várnod valakire,aki bebizonyítja neked,hogy nincs rá szükséged. Ígérem neked,hogy ennek a valakinek itt kell lennie egyből,a közeledben,de először el kell engedned őt,és a hülyeségét. - simogatta hátam biztatás képp - Egy nap vissza fog térni....ő lesz az,aki felhív,hogy elmondja,minden este hiányoztál neki. - bárcsak így lenne,de nem így lesz,tudtam,gondoltam - És tudd,még mindig megszokta kérdezni a barátait,hogy mi van veled,és hogy túl léptél e már rajta. - mondta végül.
-De...ááááá.... - dőltem ágyamba,fejjel a párnámba - én szeretem őt még mindig -fordultam a hátamra és plafont bámultam -...hiába mondom,hogy nem,ha tudom,hogy igen...- temettem arcom a tenyerembe,majd hagytam,hogy a könnyek lefollyanak arcomon.
-Hát akkor meg? - néztem rá hirtelen JR-re értetlenül. Fogalmam sem volt mit akar ezzel,és arról sem,hogy hogy került a szobámba - Miért vagy még mindig itt?  - Mi van? Még jobban kezdtem összezavarodni - Jajj,menj már utána te idióta!  - mondta -Na! - ordította 
-Há? - álltam fel,és értetlen arcot vágva JR felé fordultam,majd elgondolkoztam. A szekrényemhez indultam.
-Azt hiszed erre van időd,hogy átöltözz? - nevettek fel
-De így még sem mehetek! - mutattam a göncre,ami rajtam volt
-NEM! Nincs idő - nézett órájára BaekHo - már fél tíz van. - ijedtem meg,hogy ilyen gyorsan ennyi az idő - Majd YoonA Noona,Aron Hyung barátnője elvisz téged autóval.
10 perc múlva már az autóban ültünk Yoona-val és a reptér felé tartottunk.

JaeKyung szemszöge:

Mikor JiYonggal felértünk a lakásomba hirtelen annyi,meg annyi emlék jutott eszembe. A JiYonggal eltöltött 4 év,és Ren. Minden és mindenki nagyon fog hiányozni,de ők ketten a legjobban,mellettük viszont ott van a BigBang és NU'EST is...imádtam őket,és soha nem felejtem el őket. Gondolataimból JiYong hangja "ébresztett fel".
-Na,akkor segítsek vinni valamit? - kérdezte
-Hmmm,igen,köszönöm! - mosolyodtam el egy picit - szerintem JanDi is hamarosan itt lesz. - mikor ezt kimondtam már csöngettek is.
-Szia....sztok! - jött be két nagy bőrönddel a kezében,majd elnevette magát - Hát te? - mutatott JiYongra - Ugye nem vagytok újra együtt? - vonta össze szemöldökét - Tudod nem azért,csak ugye nem kellett feleslegesen összepakolnom és bevallanom mindent YoungBae-nek,és faképnél hagynom? - nevetett. Régen láttam már így nevetni és mosolyogni őt.
-Nem,dehogy. Csak barátok vagyunk! - mondtam - Amúgy,ő csak ki visz minket a reptérre. - magamhoz öleltem JiYongot oldalról. 
-Oh,értem. - törődött bele. Igaz mostanában nem nagyon kedvelte JiYongot,de muszáj volt most neki is elfogadnia őt. Ha meg nem,akkor gyalog megy. - Őőőőő,JiYong! - szólította meg JanDi
-Igen? - figyelt JanDira,aki nem tudta,hogy szólaljon meg - Mond csak,nem harapok! - kacsintott
-Még,hogy nem harapsz! - öklömmel kicsit beleütöttem a fiú vállába,majd nyelvet öltöttem rá. Nevetés tört ki mindkettőnkből. 
-Héjj,azt mondtátok nem vagytok együtt! Akkor most mégis mi van köztetek? - vonta fel szemöldökét JanDi - Azt nem tudjátok bemesélni,hogy semmi! 
-Mit is akartál kérdezni? - terelte a témát JiYong. Jó kis fiú.
-Ja,igaz! - csapott homlokára JanDi  - Nem tudod Youngbae itthon van-e? 
-Hmmm,hát szabadnapunk van,talán itthon van. - válaszolta - Miért?
-Értem. Akkor ha megbocsájtotok.... - lépett el bőröndjeitől - Nem vagyunk éppen nagyon jóba,de elköszönök tőle. - biggyesztette le ajkait
-JanDi! - szólítottam meg az ajtó felé induló lányt - Biztos vagy benne? - semmit nem szólt csak bólintott és kilépett az ajtón.

JanDi szemszöge:

Átmentem YoungBaehez,percekig csak álltam ajtaja előtt,még kopogni sem volt erőm és bátorságom se. Ekkor nyílt az ajtó....még a vér is megállt ereimben,ezzel,hogy ide jöttem nagy hibát követtem el. Nagyon fájt,amit láttam...Youngbae éppen a kabátját adta rá Yuri Noona-ra,ő gyorsan el is sietett. Én és Tae kikerekedett szemekkel figyeltük egymást,én nem hittem el,amit láttam,és nem akartam,hogy bármi is legyen köztük,Tae pedig,csak állt ott és engem bámult.
-Öhm,hát te meg mit akarsz itt? - kérdezte
-Csak szerettem volna elköszönni tőled,akármilyen rosszba vagyunk és annak ellenére,hogy utálsz engem,én úgy éreztem muszáj még utoljára látnom téged. - a földet kezdtem el bámulni - De ezek után belátom,kár volt jönnöm... - indultam volna el,de YoungBae kezem után kapott
-Maradj! - csillant fel szemem - Jobb lesz így....ha elbúcsúzunk egymástól,hátha így könnyebben túl teszed magad rajtam... - fejezte be mondatát 
-Hát igazából,még pár dolgom maradt is itt...azokat most elvinném. - mondtam - Bemehetek értük? 
-Természetesen. - mondta,de láttam rajta,hogy nagyon elgondolkodott valamin. A szoba felé vettem az irányt,de ő még mindig csak állt ott az ajtóban,közben nagyon-nagyon lassan csukta be az ajtót.
-YoungBae,hol vannak a dolgaim? - kiabáltam,ezzel oda is sietett hozzám a napaliba...megállt előttem. Közelebb lépett és végig simított arcomon.
-Még mindig gyönyörű vagy. - mondta,majd magához húzott,nagyon erősen,könnyeim hullani kezdtek szememből. Fájó emlékek törtek fel,olyanok,amiket talán sose tudok majd kiverni a fejemből. Még utoljára szorosan magamhoz öleltem,majd ellöktem magamtól. 
-Inkább küld utánam őket. - elrohantam

JaeKyung szemszöge:

Míg JanDi átment YoungBaehez,én felhívtam Rent telefonon,meglepődtem,hogy fogadta hívásom.
-Igen,ki az? - vette fel. Biztosan törölte a számom;gondoltam.
- Jae-...JaeKyung vagyok,de Ren....légy szíves,ne tedd le! - kérleltem
-Oh igen? És miért ne? - kérdezte elég flegmán
-Beszélnünk kell. Ma haza utazom és még utoljára muszáj volt,hogy halljam a hangod.
-Hogy beszélnünk kell? Oké.Legyen. Beszéljünk.
Beszéljünk arról,hogyan mondtad azt,hogy szeretsz mielőtt kisétáltál az életemből. Vagy arról,hogyan hazudtál a szemembe. Vagy arról,hogyan fordítottál nekem hátat,mikor a legnagyobb szükségem volt rád. Mi történt az "örkkével" JaeKyung? - hadarta el mondani valóját,semmit nem szóltam csak hallgattam,közben könnyeztem - Elegem van abból,hogy így kezeltél,és te még beszélni akarsz??? Nos,lehet én nem! - mart szívembe a fájdalom - Tudod,néha jobb,ha a szavak kimondatlanok maradnak.... - erre letette a telefont,a földre rogytam és csak sírtam,nagyon fájt,hogy így beszélt velem,de igaza van...én ezt tettem vele;akkor ő miért ne tehette volna ezt? Megértettem. Jól tette,hogy ő is az érzelmeimbe taposott,mint én az övébe. 
JiYong lépett be a konyhába.
-Van még vala...Jézusom JaeKyung,mi a baj? - térdelt le hozzám,kétségbeesett arccal nézett le rám
-Semmi...semmi,csak beszélni akartam Rennel,de lehet így jobb is.
-Miért,mit csinált? Kicsinálom esküszöm! - mondta és közben felsegített
-Jajj,JiYong...semmit. Csak...csak kiadta magából,amit érez...ennyi! - szipogtam
-Értem. - mondta - Gondolom neked ez most nagyon fáj! - közelebb hajolt és egy gyengéd puszit lehelt homlokomra. Igazán jól eső puszi volt....
-Köszönöm! - fontam karjaim JiYong dereka köré,ülő helyzetből ez elég félreérhető volt,de jó volt,hogy fejem pont a mellkasához ért és hallhattam gyors szívverését.
JanDi lépett be a konyhába.
-Na,mi volt YoungaBae-vel? - kérdeztem tőle
-Áááá,semmi! - válaszolta,de láttam rajta,hogy van valami amit nem mond el nekem.
-Rendben,te tudod. - mentem oda hozzá és megöleltem - De ha elakarod mondani,csak szólj. - majd mentem el mellette egyik bőröndömmel a kezemben. Ahogy az ajtó felé vettem az irányt,SeungRi toppant be az ajtón. Nagyon megörültem neki,majd mögötte szép sorban a BIG BANG többi tagja,kivéve YoungBaet.
-Jézusom fiúk,de örülök nektek! - öleltem magamhoz egyszerre a 3 fiút.
-Jöttünk segíteni. - fogták meg bőröndjeinket és mindent,amit csak tudtak segítettek - Meg hát,búcsú nélkül nem mehettek el! - mondta DaeSung. Majd elindultunk;nagyon rossz volt kilépni az ajtón,sírni kezdtem,hisz minden és mindenki nagyon fog hiányozni. Tudtam nem örökre szól döntésem,csak hosszabb időre....meg hát látogatóba is fogok én még jönni ide.
- Menjetek csak! - intettem oda a többieknek - Mindjárt megyek én is,csak elköszönök Hyungtól!- mondtam,majd bekopogtam hozzá. Ahogy kinyitotta az ajtót rögtön megöleltem.
-Noona,miért hagyod itt Seoult,és engem;a "bátyádat"? - kérdezte 
-Hmmm,muszáj.... - válaszoltam - De öhm,ha nem gond,hogy megkérdezem...mi van veletek? Mármint veled és JanDi-val? - kérdeztem
-Magam sem tudom....- biggyesztette le ajkait
-Értem! - mondtam - De ha megbocsájtasz nekem most mennem kell. Azért remélem még találkozunk. - öleltem meg,majd puszit nyomtam arcára
-Ebben én is reménykedem! - mondta. - Hwaiting! - ordítottuk egyszerre.
Majd a többiek után futottam. 
( https://www.youtube.com/watch?v=FmuHZa6DQOc)
Mikor kiértünk a reptérre,a szívem összeszorult,s szemembe könnyek gyűltek. Majd elindultunk az ajtók felé...Kézen fogva indultunk el JiYonggal,majd JiYong megtorpant.
-Nekem ez nem megy....Én nem tudom végig nézni,ahogy felszállsz arra gépre. - mondta,s könnyek csíkozták be arcát,ahogy rám nézett.
-JiYong,kérlek...Be kell jönnöd velem. Nekem pedig nélküled nem megy! - mondtam,majd megöleltem őt.
-Elakarlak venni. Gyerekeket akarok. Egy szép házat akarok,és veled akarok megöregedni. 110 évesen akarok meghalni,a  Te karodban. Nekem nem csupán 48 óra kell,hanem egy egész élet. - ölelt szorosabban,majd elvált tőlem és mélyen szemembe nézve folytatta - Látod mi történik,ha ilyeneket mondok,te máris futnál a másik irányba.- mosolygott -  Semmi baj! Megértem...Kezdetben nem,de most már igen. Te csak most vágsz bele, (...) , és én várok,...várok,míg készen nem állsz. - puszit nyomott homlokomra,majd olyan szorosan ölelt magához,ahogy még soha,olyasmi féle,"ragaszkodom hozzád" ölelés volt...Így nehezebben engedem el őt.
- JiYong! - néztem fel rá,gyönyörű szemeibe - azt hiszem szeret...szeretlek! - temettem arcom mellkasába

JiYong szemszöge:

Ahogy kimondta "szeretlek",egyszerre éreztem magam a világ legboldogabb,de egyben legboldogtalanabb emberének.
-Én is! - mondtam - Én is,kedvesem! - szorosabban magamhoz húztam őt,majd puszit nyomta feje tetejére. 
Nem engedhettem volna el őt,de szeretem,így muszáj hagynom,hogy elmenjen. Majd felnézett rám.
-Rád gondolok...mindig,minden helyzetben csak rád tudok gondolni. Ahogy látom,hogy egy barátom boldog valakivel,újra rád gondolok. Szerettelek egyszer...nagyon szerettelek téged. DE....egy baj van csak ezzel,tudod bárki,bármit is mond rólad,vagy ellened (talán),még mindig szeretlek. Nem érdekel,hogy megbántottál,hogy csalódást okoztál,bántottál,elhagytál. - fájó volt,de igaz - Hidd el nekem,ezeket ha tudnám elfelejteném,de csak is azért mert még mindig szeretlek. Az egyetlen egy bajom,hogy nem tudlak elfelejteni...ez ami sose ment,és nem is fog soha....Próbálkozom,próbálkozom,de;nem megy... De egy hely,mindig ott lesz a szívemben....- tette szívére kezét - ...fenntartva Neked! - puszit adtam puha ajkaira,majd utoljára megcsókoltam őt. Megfogtam kezét,összekulcsoltam ujjainkat és így már talán könnyebb volt bemenni azon a bizonyos ajtón;vele.

JaeKyung szemszöge:

Mindenkitől elbúcsúztam,nehezen,hisz nem szerettem volna őket itt hagyni,de muszáj volt.
-JaeKyung - állt meg előttem JiYong - Csak még egyszer utoljára nézz a szemembe...Csak még egyszer! És,ha így is eltudsz menni...- szipogta - ...hát menj...És akkor tudni fogom,hogy sosem szerettél igazán! - mondta könnyezve JiYong.
-Sajnálom... - fordultam meg,és vissza se nézve a lánynak a kezébe adtam az útlevelem,és a jegyem,aki a pult mögött állt,és elindult. Majd a nevemet kiabálta valaki,megálltam.

( https://www.youtube.com/watch?v=gRnjNgoi6_c )

Ren szemszöge:

Az utolsó pillanatban értem őt utol. De sikerült. Örökké hálás leszek YoonA Noona-nak,hogy kihozott a reptérre engem.
-JaeKyung! JaeKyung! JaeKyung,várj! - kiáltottam utána,erre ő megállt,oda szaladtam hozzá.
-Ren,te meg mit keresel itt?? - nézett rám nagy,ki sírt szemeivel.
-Utánad jöttem. Mert rájöttem nem engedhetlek el,nem hagyhatom,hogy csak így kilépj az életemből,hülye lennék,ha ezt hagynám.
-Sajnálom Ren,de ezzel megkéstél egy kicsit. Amúgy is már mennem kéne... - mondta
-Várj,mondanom kell valamit.... - álltam meg szembe vele - Tudod,folyamatosan eltöprengtem rajta,hogy van e értelme...csak gondolkodtam,mást nem tettem,de az a baj mindig oda jutok,hogy szeretlek. Hogy miért? Bárcsak tudnám.... - vallottam be - Eddig mindig jobban akartalak szeretni,mint most. De tudod,most nem akarlak szeretni,és nem csak azért mert nem érdemled meg,hanem azért mert már belepusztulok,hogy már nem tudok másra nézni... - fogtam meg egyik kezét - Hiába nézek rá más lányra,vagy akárkire,NEM látok benne semmit,nem érzem azt,hogy meg kéne szereznem,vagy hogy bármikor is szeretni tudnám... De ha Rád nézek... - érintettem meg arcát - ...akkor meglátok benned mindent,minden rosszat és jót,amiről tudom,hogy egyszerre van szükségem rá,és taszít el tőled. De annyira nem érdemled meg,pedig....annyira,de annyira meg kéne,hogy vesselek,azért amit velem tettél. - gyűltek könnyek szemembe akaratlanul - De közben meg annyira megörülök érted. - rántottam közelebb magamhoz - Még ha megcsaltál is,azt is megbocsájtanám,mert olyan hülye vagyok,hogy még ezek után sem tudok nélküled élni. De,ha tudnék se akarnék...mert mindenhogy szeretlek,bármit teszel,bármit mondasz,én mindenképp oda vagyok érted! - jó volt végre ezt/mindent elmondani neki;megkönnyebbültem.
-Sajnálom...valamit még mondanom kell,de már csak egy pár pillanatom maradt. - kezdte el - Sajnálok mindent;mindent amit nem adhattam meg neked,azt hogy sosem tudtalak olyan őrülten szeretni téged,mint te engem,hogy a szerelmünknek még csak esélye sem volt beteljesedni. Én szerettelek,nagyon szerettelek,de talán sose úgy,mint te engem...én csak...én... - hullani kezdtek könnyei - ...ragaszkodtam hozzád,ahhoz az emberhez,aki segített mindenben amiben tudott,aki mindig felvidított,aki mindig mindenben ott állt mellettem,és aki sose hagyott magamra. Mindig is az az ember voltál,s leszel az életemben,aki bátyám helyett bátyám,aki a barátom és egyben a szerelmem. - adott egy lágy puszit arcomra - Talán egyszer viszonozni tudom mindezt,de addig is,kérlek ne felejts el...El sem tudod képzelni mennyire próbáltalak annyira szeretni téged,mint te engem,de nem ment....Mindig is tudtam,hogy érzek irántad valamit,de nem azt amit te irántam. Te szerelmet érzel irántam,én pedig....én csak hálás voltam neked,hálás mindenért,ez a szeretet,olyan szeretet volt,mint amit az egymás mellett megöregedett emberék éreznek egymás iránt;ragaszkodás,bizalom,hála.... - öleltem magamhoz - És utoljára....Köszönök mindent! Köszönöm,hogy mindig kedves voltál velem,Köszönöm,hogy mindig vadul,őrülten szerettél engem. Köszönöm,hogy e-mellett,mindig büszke lehettem arra,hogy a barátnőd lehetek,hogy veled lehettem. A legfontosabb,hogy te voltál az az ember,aki a hiányzó részem voltál,az életem egy darabja,egy nagy darabja,aki mindig is ott lesz az emlékeimben,a szívemben....a képeink hátuljára írva: "Volt egyszer egy szerelmem.." - adtam szelíd csókot ajkaira - És kérlek,bocsáss meg minden kudarcomért. - még utoljára megölelt engem,majd elment. Egyre csak távolodó alakját néztem a lánynak,akit épp most hagytam ki sétálni az életemből.


JanDi szemszöge:

Miután elbúcsúztam a többiektől elindultam JaeKyung után,ő is nagyon sírt és én is. Majd annyira eltöprengtem mindenen,hogy szinte a szívem megállt mikor valaki  hátulról a vállamra rakta kezét. Először nem mertem megfordulni,mert féltem ki lehet az,és miért. De végül erőt vettem magamon és megfordultam...nagy szemekkel pislogtam az előttem álló fiúra.
- Hát te? - néztem körbe - Miért jöttél? - kérdeztem
-Mert rájöttem,hogy annak ellenére,amit tettél velem;szeretlek! - mondta - JanDi,én nem tudok nélküled élni! - mondta majd letérdelt elém. Ezen nagyon meglepődtem. Bolond ez a fiú,mit csinál?! 
-Én ezt értem...Én is szeretlek,én sem tudom elképzelni mással az életem,de én....én....én egyszerűen nem tudok a szemedbe nézni,egyszerűen nem,nekem ez nem megy. - gyűltek könnyek szemembe,de nem hagytam őket lefolyni - Nekem kell egy kis idő és neked is,nekem meg kell bocsájtanom magamnak,neked pedig,meg kell próbálnod,hogy új életet kezdj,ha nem megy én itt leszek neked,ha viszont sikerül,tudni fogom,hogy boldog vagy...nagyon boldog. - mosolyogtam,közben lefolytak a könnycseppek arcomon. - Ezt meg kell értened. - fogtam meg kezét és "felhúztam" magamhoz.
-Megértem! Vagyis...muszáj megértenem! - nyelt nagyot - De,kérlek ígérd meg,hogy még látni foglak! - fogta arcom két tenyere közé,bólogattam,majd hosszan megcsókolt. 
-Sajnálom....megyek. - megpusziltam arcát,majd elsétáltam. 

JaeKyung szemszöge:

Próbáltam úgy a gép felé menni,hogy még csak véletlen se nézzek vissza,de mikor már túl jutottam a pulton álló lányon,vissza fordultam,még egyszer utoljára. Szinte mindenki sírt,vagy csak könnyes volt a szeme,csak SeungHyun tudta tartani magát,ő csak integetett nekem,majd egy kósza könnycsepp folyt végig gyönyörű arcán. Majd körbe néztem,de már sehol nem láttam JiYongot. Sietve szálltam fel a gépre és kerestem meg helyem,miután leültem tudtam;innen már nincs visszaút. Végül JanDi is leült mellém.
Amíg a gép felszállt,újra láthattam Koreát...felülről. Gyönyörű volt így este,kivilágítva. A könnyek mellett egy halvány mosoly szökött számra,ahogy a régi emlékeim jutottak eszembe,mikor először jöttem ide,hogy az álmaim valóra váltsam. Boldog voltam,de e-mellett szomorú is,hogy sikerült mindent valóra váltani,amit akartam,de sajnáltam,hogy vége lett,az álomnak,amiről azt hittem sose történik meg velem.

JanDi szemszöge:

Beszállás előtt egy levelet nyomott kezembe YoungBae,gondoltam most,hogy már felszálltunk és bármit ír is benne,úgysem tudok már mit tenni,így elolvasom. 

"JanDi,mond merre indulhatnék? Soha nem éreztem magam még ilyen furcsán,nagyon fura és fáj,sosem voltam még így összetörve. Hiányzol. Szeretlek. Nem rég még minden olyan valóságosnak és tökéletesnek tűnt,azt hittem már semmi nem fog rosszul alakulni. Tévedtem. Olyan volt,mint egy véget nem érő álom,amiből nem akarok felébredni...de többé már nem vagy velem,és már semmi sem ugyanolyan,mint régen volt.Csak folyton ülök egymagamban,mozdulni sincs erőm,nem tudom hova menjek,nincs mit csinálnom.De hát mit tudnék csinálni? ....csak a fájdalmat érzem....és a tudat,hogy hagytalak menni,örökké velem lesz!!" 

A sírógörcs tört rám,mikor a végére értem,nem tudtam abbahagyni a sírást,még JaeKyung vigasztalása sem segített sokat.
-Szereted? - kérdezte - Szereted őt igaz? - nézett rám mosolyogva,de közben az ő arcát is könnyek csíkozták be. Magához ölelt.
-Nem! Gyűlölöm! - nézett rám JaeKyung értetlen arccal - Mert olyat tett velem,amit sosem tudok majd megbocsájtani neki. - látszott rajta,hogy még mindig nem érti mire akartam ezzel utalni - Hagyott elmenni,mikor nagyon is jól tudta,hogy szeretem őt. - szipogtam,majd letöröltem könnyeim.
-Én is szeretem JiYongot,ő is engem,épp ezért hagyta,hogy elmenjek,mert ha valakit igazán szeretsz,hagynod kell elmenni... - mondta,vigasztaló volt,hogy ezt mondta,de Tae-től mást vártam....