JaeKyung szemszöge:
El sem hittem,hogy átmentem,hihetetlen érzés volt,sosem gondoltam volna. Igaz,nem az enyém lett a legjobb,de a lényeg,hogy sikerült. Életemben először büszke voltam magamra;büszke és végre önbizalmam is volt. Talán JiYong jelenléte hozta ki belőlem ezt a boldogságot,lehet a vizsga sikere;de boldog voltam...mostanában ez az első alkalom,hogy örültem,hogy itt volt.
-Velem jössz? - nyújtotta felém kezét JiYong,néztem rá nagy szemekkel.
-M-mégis hova? - nyújtottam felé óvatosan kezem,majd a többiekre néztem,mindenki bólogatott.
-Csak gyere. - kacsintott - Jajj,nyugi...nem rabollak el. - mondta - ...max ha ellenkezel. - kétségbe esetem,de ő nyelvét nyújtotta rám.
Elindultunk ki az épületből egyenesen az autóhoz,JiYong kiszállította a sofőrt,majd ő ült a helyére. Végig az utat nézte,egy pillantást se vetett rám,én pedig őt néztem...olyan hihetetlen volt ez az egész;mégis eljött értem....meg késve...de eljött. Újra itt ült mellettem,érezhettem illatát,érinthettem bőrét,hallhattam hangját...felemelő érzés volt. A fél év alatt rengetegszer elképzeltem,hogy egyszer csak felbukkan és,mint mindig magával ragad,magába bolondít....de nem gondoltam volna,hogy valóban meg is történik. Hiányzott,viszont még próbáltam távol tartani magamtól,több kevesebb sikerrel. Szeretetem nem változott felé,hiába is próbáltam magam,oly sokszor becsapni,hogy nem szeretem.
-JiYong! - szólítottam meg. Végre rám nézett,gyönyörű barna szemeivel...ellehet veszni bennük,akár évekre - Nem ismered Magyarországot,akkor mégis hova megyünk? - nevettem,vicces lett volna eltévedni vele,az egyetlen újdonság ami történt volna velünk az 5 év alatt - Nem fogunk eltévedni? - faggattam tovább
-Nyugi már,majd én tudom hova megyünk;ne aggódj! - tette combomra kezét.
Végre megérkeztünk,egy gyönyörű,eléggé elegáns étteremnél álltunk meg,hát persze,tipikus JiYong - Most pedig ünnepelni fogunk! - kacsintott. Kiszállt az autóból,kinyitotta nekem az ajtót majd kisegített. Mikor kiszálltam és bementünk még jobban megnézhettem milyen hely is ez....Káprázatosan szép hely,gondolom ezzel együtt jó drága is - Tetszik? - állt oda mellém és derekamra rakta kezét.
-Gyönyörű - mondtam még mindig körbe nézve a teremben - JiYong, - fordultam felé - És a többiekkel mi lesz? - néztem szemeibe,sajnáltam,hogy ott kellett hagyjam őket,elvégre is miattam jöttek.
-Már küldtem értük autót,nem sokára ők is itt lesznek! - mondta,majd elindult egy asztalhoz.
-A-autót? - motyogtam halkan - Minek? - szaladtam utána,már teljesen elszoktam JiYong világától.
-Hát,ők is ide jönnek! - mondta,meglepett arccal figyelt engem. - Vagy nem akarsz velük ünnepelni? - kérdezte és állt meg velem szemben.
-De,de igen. - válaszoltam. Kihúzta előttem székem és leültem. - JiYong,minek küldtél értük autót? Nekik is van! - kezdtem kicsit mérges lenni rá.
-Előkelő helyre,előkelően kell jönniük! - mondta,majd összekulcsolta az asztal felett kezeit,fejét rá rakta és engem kezdett el bámulni.
-Kwon JiYong! - álltam fel - Nem rángathatod bele a világodba a családom;ezt nem teheted! - emeltem fel hangom,már kezdtem elgondolkodni rajta,hogy ott hagyom őt. Miért kell mindig ezt csinálnia?
-JaeKyung,ezt jegyezd meg: 'Nincs olyan,hogy JaeKyung világa és JiYong világa,csak Te és én,ugyanabban a világban!' - elgondolkodtam rajta,igaza volt,de akkor is ez a puccos élet nem a családomnak való. - Nemde?
Fogalmam sem volt,hogy erre mit válaszolhatnék,nem tudtam rá visszavágni.
-Most az egyszer te nyertél JiYong! - nevettem,majd visszaültem helyemre.Elszoktam már,hogy JiYong minden hülyeségére vissza kellett vágnom,ismét el kell kezdenem ezt megtanulni.
A többiek kicsit később jöttek,mint gondoltam,nem tudtam miért. Rájuk néztem,mindenki egytől-egyig elegánsan volt felöltözve. Az alatt a 4 év alatt sem tudtam rájönni,hogy csinálja ezt. Telefonálgatások,sms-ek nélkül autókat küld értük,elegáns ruhákat ad nekik,étterembe hoz,de még sem jöttem rá soha;hogyan?
-JiYong,mond,mégis hogy csinálod ezt? - tettem fel a kérdést,ami már évek óta foglalkoztatott
-Még is mit? - vonta fel szemöldökét - Jaaaa,hogy ezt!? - ült ki az arcára egyfajta,büszkeség - Varázslat! - mondta. Gondolhattam volna,hogy hülyeséget mond,mindig ezt csinálja ki tér a válaszadás alól....de egyszer úgyis ki szedem belőle.
Kezdtem szépen lassan rádöbbenni,hogy ez hiányzott az életemből,ez volt az a bizonyos űr,amit éreztem az nap...de ez az űr kezd ismét megtelni. Most már bevallhatom magamnak;hiányzott JiYong és,hogy igaz volt,amit Ren-nek mondtam....Szeretem ezt az idiótát. Szeretem,szeretem,szeretem!!!
Néha,néha oda pillantottam a többiekre,akik egy másik nagyobb asztalnál ültek,hogy ők jól érzik e magukat,hogy jól "mulatnak" e. De biztosítottam magam,hogy igen. JiYongnak ismét sikerült elérnie,hogy minden a legjobban sikerüljön....az ő "varázslatával".
- Muszáj bevallanom neked valamit! - fordítottam komolyra a szót. Felcsillant szeme - Hiányoztál JiYong! - pirultam el,lesütöttem szemeim,nem tudtam,hogy takarjam arcom. Kár volt ezt felhoznom,de nem gondoltam volna,hogy így fogok rá reagálni. Ráadásul saját kijelentésemen - Most ki kell mennem a mosdóba... - mondtam - Ha megbocsájtasz.. - felálltam,illedelmesen meghajoltam,majd távoztam. De jóóóó,ismét hülyét csináltam magamból....miért pont mosdóba,és mi a francért hajoltam meg??
-Sziasztok! - léptem "vendégeim" asztalához - Hogy telik az estétek?
-Sose ettem még ilyen puccos helyen,szóval jól! - mondta anya,ha ettünk is korábban a családdal étteremben,az inkább hasonlított vendéglőhöz,mint ehhez.
-Igen,valóban gyönyörű hely! - tettem hozzá
-JiYong elfog rabolni! - súgta fülembe,hátam mögé állva egy ismerős ,mély hang. Nem mertem megfordulni,bevallom kicsit megijedtem,és a többiek arc kifejezése sem tetszett. Majd óvatosan,hogy senki ne lássa az asztalon lévő késért nyúltam. Megfordultam és rögtön magam elé kaptam azt.
-Nem félek használni! - kiáltottam el magam. Végül kinyitottam először szépen,lassan a bal,majd a jobb szemem. A hátam mögül hangos nevetést hallottam.
-A bíróságon magadat is védheted,ha véletlen leszúrsz ezzel a késsel engem? - kérdezte SeungHyun
-Jézusom! Hyung.... - ordítottam fel TOP láttán.
-Még mindig hangos vagy! - mondta és füléhez rakta egyik kezét. - Már meg sem öleled a jó öreg SeungHyun bácsit? - nevetett. Kaptam az alkalmon és jó szorosan magamhoz öleltem őt. Nagyon régen láttam/hallottam őt,milyen jó is volt megölelni végre. A legjobb barátom volt és én még mindig annak tekintettem,és reméltem,hogy ezt még ő is így gondolja rólam. Vele mindig mindent megtudtam beszélni,mindig is ő volt az egyetlen,akiben őszintén bízni tudtam....az egyetlen.
-Én...én,annyira Sajnálom! - engedtem el és léptem egy lépést hátra
-Semmi gond! - nyomott puszit arcomra - Csak rossz a lelkiismereted! - öltötte ki rám nyelvét,mellkasára ütöttem egy gyengét.
- JaeKyung,most már mennünk kell....Lassan kezdünk! - jött oda JR
-Jól éreztük magunkat! - folytatta MinHyun. Végül a többi fiús megjelent mögöttük.
-Persze. Menjetek csak,majd még találkozunk.
-Mielőtt elmennénk... - nyújtott felém egy nagyon,nagy rózsacsokrot az 5 fiú - ...ez a tiéd!
-Gratulálunk,így utólag! - adott puszit arcomra Ren
Ren szemszöge:
Mikor beszálltunk az autóba semmi másra nem tudtam gondolni,csak JaeKyung-ra. Hiába beszéltük meg,hogy barátok leszünk,nekem idő kell,hogy elengedjem őt....az első szerelmemet.
-Aron,én elfogom őt engedni és nem fog fájni többet,ha látom! - fordultam csapattársamhoz
-Ren,ez nem lesz olyan egyszerű. - mondta - Tudom,hogy szörnyű érzés....
-Nagyon fájdalmas.... - könnyek gyűltek szemembe - Én még mindig szeretem őt,de fáj ha rá gondolok,fáj ha rá nézek,vagy csak róla beszélek,ezért muszáj elengednem őt.
-De....ennek van egy jó része is. - mondta hátamat simogatta közben,meglepett - Egy nagyon szép pillanat.
-Mégis mi lehet ebben szép? - néztem rá - Mi lehet abban szép ha valaki elengedi azt akit szeret?
-Ha mondjuk 1 év vagy fél év múlva összefuttok valahol... - kezdte - ....és a másik szemébe néztek,mosolyogtok....Olyan "még mindig emlékszem rád/ránk" mosoly lesz. - bámult végig maga elé - Majd a másikról a tekintetek a távolba mered,eszetekbe jut minden;minden amin keresztül mentetek jó és rossz,amikor még tökéletes pár voltatok. - gondolkozott el egy pillanatra,majd folytatta - Újra a múltra gondoltok...eszetekbe jut az egymás iránt érzett izzó szerelem és az egymásért folytatott folyamatos küzdelem. - egy pillanatra sem nézett rám - Majd ismét a másikra néztek,köszöntök egymásnak és már mentek is tovább. - nézett végül rám - Mindketten visszanéztek majd a másikra egy másodpercre és átkozni fogjátok a napot,mikor elengedtétek egymás kezét....örökre!
JaeKyung szemszöge:
Miután ők elmentek lassan a többiek is indultak; későre járt már. SeungHyun és JanDi voltak olyan kedvesek és haza vitték a szüleim. Megköszöntem nekik,majd el is mentek. Végül rájöttem SeungHyun igazat mondott....JiYong tényleg "elrabolt". Nem gondoltam volna,hogy lehet jobb is ez az este,de Ji úrfi tett róla,hogy legyen.
Egy gyönyörű autó jött értünk az étteremhez,most sofőrünk is lesz,talán olyan helyre megyünk ahol JiYong eltévedne....Vagy így akar romantikus lenni? Esélytelen volt,hogy kérdezősködjem,úgy sem válaszolt volna. Mikor kiszálltunk a lélegzetem állt el,ismét egy meglepetés.
Mindig tud ujjat mutatni!
A Duna parton voltunk...egy stégen csomó gyertya,amik egy gyönyörűen feldíszített asztalt fogtak közre,amin egy még szebb gyertya volt,és mellette behűtve pezsgő. Nagyon szép látvány volt,sosem láttam ennél szebbet....Komolyan,könny fakasztó volt.
-JiYong ez....ez gyönyörű! - mondtam,miközben sétáltunk le egymás mellett a partra. Miután leültünk percekig csak a szellő mozgatta vizet néztem. Milyen békés....
Annyi,de annyi gondolat volt bennem,amit kiakartam mondani,de sose találtam a megfelelő pillanatot. Inkább hagytam,hogy ezen a meghitt,nyugodt helyen finom pezsgőt kortyolgathassam a világ legjobb pasijával.
-Ez a legkevesebb,amit tehettem.....Amit már nagyon rég megérdemeltél a történtek után. - mondta és vizet figyelte. Örültem volna,ha legalább erre a 2 percre a gondolataiba olvashattam volna. Nagyon el volt merülve bennük. - Egyre jobban érzem azt.... - kezdte,felé kaptam tekintetem - ....hogy veled akarok lenni,sőt minél inkább rád gondolok,annál jobban azt érzem,hogy mindig veled akarok lenni! - ez volt az amire nem számítottam - Tudnod kell,bármi is történjen a közel jövőben...küzdeni fogok értünk! - fordult felém;végre. - És soha többé nem foglak elengedni. - fogta meg kezem - Ha meg is tenném,az is csak akkor lenne.... - vett mély levegőt -....ha te kérnél meg rá. - nyomott puszit kéz fejemre - .....És akkor is csak,azért tenném,mert szeretlek téged JaeKyung! - egyszerre lettem a világ legboldogabb nője,de viszont fájt is ez az egész egyszerre - Tudod,azért mert én többet érzek irántad,mint te gondolnád....mert én azt érzem,hogy te Park JaeKyung ,életem nője te vagy!!!! - könnyek folytak végig arcomon. Kérdem én,van nála édesebb/romantikusabb férfi?
-Kwon JiYong tud romantikus is lenni! - mondtam - Ki tudta ezt eddig?
-Most már te. Csak ez számít! - állt fel és oda lépett hozzám - Szeretlek! - Megcsókolt. De ez nem egy egyszerű csók volt. Ebbe benne volt minden érzése.....amit irántam érez. - Szeretlek! - ismételte. Újra egésznek érezhettem magam,az űr teljesen eltűnt....újra szerelmes voltam,sőt még szerelmesebb,mint valaha. Köszönöm Kwon JiYong. Köszönöm,megmutattad nekem mi az szeretni.
-JiYong! - szakadtam el tőle és mélyen szemébe néztem,de kezeim még mindig arcán tartottam - Szeretlek! - majd közelebb húztam arcát és megcsókoltam. Az asztalnak támaszkodott előttem,majd apró könnyeket láttam szemében....nem,hogy ő még én sem hittem el,hogy ki mondtam....hogy ki tudtam mondani azt a szót.
JiYong szemszöge:
Mindennél jobban arra törekedtem,hogy a legtökéletesebb,legfelejthetetlenebb estét töltsük együtt. A folyót bámulva csak arra tudtam gondolni,hogy vissza kell őt szereznem,nem hagyhatom ismét ki sétálni az életemből. Ha ezt hagynám,azzal nem csak őt,de magamat is elveszteném;lélekben. Akkor már nem lennék ugyanaz.
-Szeretlek! - mikor kimondta,olyan gyorsan kezdett el verni a szívem,hogyha nem lennék ilyen fiatal,szívrohamot kaptam volna. A folyó felé vettem az irányt és a korláthoz mentem,próbáltam hideg levegőhöz jutni. Ő is oda jött. Olyan szorosan,mégis gyengéden öleltem magamhoz,most annyira ragaszkodtam hozzá,mint még soha.
Hátulról átölelve őt álltunk percekig.
-Kwon JiYong,SZERETLEK! - ordította el. Hiányzott az életemből ez a lány és a hülyeségei. Ő adott mindig erőt a minden napjaimhoz,de miután elment....semmi kedvem és erőm nem volt munkába menni,vagy elmenni valahová akár a barátaimmal. Most pedig újra itt van,ölelhetem,csókolhatom,érezhettem azt a kellemes méz édes illatát,beszélhetek hozzá,másra se vágytam jobban.
JaeKyung szemszöge:
-Tudod,ha most nem itt lennénk,hanem mondjuk....a szobámban - bökte ki - ...akkor most nagyon csúnyán magamévá tennélek! - mondta majd a nyakamba csókolt,már csak a gondolat,hogy milyen régen éreztem magam JiYonghoz olyan közel...elég izgató volt. De semmi esélyt nem láttam rá,hogy ma lefekszem vele...Most én fogok játszani vele,és nem leszek naiv. Megfogom mutatni JiYongnak,hogy igenis megváltoztam.....nem ugrok első szavára,nem játszhat velem,legfőképp nem fogok lefeküdni vele csak azért,mert ő nagysága kanos.
-Tudja jól az én drága JiYongom,hogy nem fogok vele lefeküdni! - fordultam vele szembe és nyelvet öltöttem rá
-Pedig kéne! - rántott egész közel magához. Már értem honnan ez a nagy felajánlás....vagyis érzem.
- Nem! - toltam kicsit távolabb magamtól - Most pedig haza akarok menni...Fáradt vagyok! - szakadtam ki karjai szorításából. Tudtam,hogy JiYong nem erre számított,de most már ehhez hozzá kell szoknia.
Elmagyaráztam neki,hogy merre menjen,utána pedig egész végig csöndben ültünk egymás mellett. Nem tudtam neki mit mondani,és ezek szerint ő se nekem. Végül is így belegondolva jól esett volna egy kiadós szeretkezés,a vizsgák után feszültség levezetése képpen,na meg szerelmi bánatom van nekem is,neki is,mint ez tudomásomra jutott.
-Megjöttünk! - mondtam,majd ránéztem. Ismét egy gondolataiba meredő JiYongot láttam,nagyon rossz lehet most neki,először én miattam ment tönkre érzelmileg,majd ezek szerint más is ezt tette vele. Már csak arra voltam kíváncsi,hogy azt a lányt jobban szerette-e,mint engem?! Fogalmam sem volt mit gondoljak,de azt tudtam,hogy nagyon untam már ezt a folyton depressziós JiYongot. Nekem a régi JiYong kell,az élettel teli,mindig vidám,mosolygós,boldog srác,aki volt.
-JiYong ennek semmi értelme,hogy ezt csinálod! - emeltem fel hangom - Mit akarsz ezzel elérni? - ráztam meg két vállánál a felém forduló fiút. - Mond,mégis ez mire jó? Te nem ilyen vagy,baszki! - lehet,hogy kicsit túlságosan kitörtem,de muszáj valakinek észhez térítenie!
Egyszerre láttam az arcán meglepettséget,csalódottságot és talán ez egy kis düh is lett közben.
-A k*rva életbe JaeKyung! - ordította,na most már én is meglepődtem - Mit gondolsz milyen mikor álmaid nője dob téged egy másik fiú miatt,majd kiderül,hogy a lány terhes,majd visszaszerezni és próbálni magam mellett tartani;végül mi történik.....a baba meghal,egy átkozott részeg állat miatt,a menyasszonyod pedig súlyos sérülésekkel fekszik a kórházban és azt sem tudod túl éli-e..... - vett egy mély levegőt,majd folytatta - Mikor végre felébred,az életed adnád azért,hogy ne szenvedjen annyit a szerelmed de nem teheted,mert közben neked is fel kell dolgoznod a történteket. Aztán a lány úgy dönt elhagy,semmi ok,semmi magyarázat,elhagy...és haza utazik egy mérföldekkel arrébb lévő országba. Azt sem tudod látni fogod e még valaha...Magán nyomozót fogadsz fel,de feleslegesen,mert képek és néha egy-egy hang felvétel miatt nem fogod jobban érezni magad. És tudod,ez még csak a kezdet.... - szemembe egyre több könny gyűlt,ahogy ezeket mondta - Minden napot túl élni az ember első igaz szerelme nélkül,egyenlő azzal,hogy inkább ugranál ki egy autó elé,ami úgy elüt,hogy fel sem kelsz többé,hogy ennek vége szakadjon. De nem fog! - annyira megrémültem,hogy zokogásban törtem ki. Hogy tehettem ezt vele? - És mikor hónapok után találkozol egy másik lánnyal,akiről azt hiszed helyre rak,betapasztja az űrt,sőt viszont szeret majd;ő is csalódást okoz. Végül az a lány is ezt teszi veled;
összetör,majd elhagy. - fejezte be - Szerinted,ezek után....mikor fogok ugyanaz a Kwon JiYong lenni,aki voltam? - nézett rám.
Nem tudtam rá mit válaszolni...kiszálltam az autóból és felszaladtam a lakásomhoz. Mikor beértem az ajtónak dőlve bőgtem végig szinte az egész éjszakát.
JiYong szemszöge:
Talán most először törtem ki ennyire egy lánynak,sosem mondtam még ennyire nyíltan,amit éreztem,hogy ki kell mondanom. Nem pont JaeKyung-nak a fejéhez akartam vágni ezeket,de fogjuk rá,hogy ő volt az aki kezdeményezte ezt. Egész úton máson sem járt az eszem,mint hogy van minimum egy napom arra,hogy kibékítsem JaeKyung-ot,vagy még holnap elutazom és hagyom az egészet. A másodiknál döntöttem,hátha így könnyebb lesz tovább lépnem,vagy is remélem....
-Igen? - vettem fel telefonom - SeungHyun?
-Hol vagy már? - kérdezte - Történt valami? - fogalmam sem volt,hogy ezt neki elmondjam e...de hát ki másnak ha nem neki,maximum kinyír engem ezért.
Mikor beértem a Hotel szobánkba rögtön hideg zuhanyt vettem,majd mindent elmondtam TOP-nak. Kár volt....se szó se beszéd nélkül csak felállt és elindult a szobájába.
-Viszont,azt nem tartom jó ötletnek,hogy már holnap haza utazz!! Bocsánat kérés nélkül....- mondta,majd becsapta maga mögött az ajtót.
Azért egy csekély "kis ajándékkal" meglepem majd,vagyis már mindent előkészítettem hozzá. Kár,hogy az arcát nem láthatom mikor közlik vele a (számomra) jó hírt. Mosolygásra késztetett. De a lényeg,hogy utána már többször láthatom,majd azt az édes pofit.
A reggelem elég viccesen indult,feltéve ha az,hogy SeungHyun meztelenül sétálgat a konyhában,másnak is humoros. Az egyik köntössel a kezemben indultam ki a konyhába,majd hozzá vágtam TOP-hoz.
-Vedd fel! - ordítottam nevetve,majd elindultam a mosdó felé - Vár... - fordultam vissza - ...egy kérdés,miért vagy így? - néztem rá,majd kérdésemre választ kapva egy gyönyörű nő sétált ki a szobájából fehérneműben. - Á,értem. - mosolyogtam. - Egyébként,szép. - tettem hozzá,bár azon azért elgondolkodtam,hogy értették meg egymást mielőtt a szobába kerültek. Gondolom SeungHyun frappánsan ezt is megoldotta.
Egész nap a szobában voltam,vagy aludtam vagy TV-ztem,bár nagyjából semmit nem értettem belőle. Mondjuk azokat,amiket JaeKyung már mondott nekem magyarul azokat értettem. Ilyen volt például az idióta;hülye gyerek,és időnként a szívem vagy a szeretlek. Szép is volt az a boldog 4 év,a többi része miután már az utolsó időszakban történtek kevésbé volt szép,de legalább vele voltam.
Délután SeungHyun is csatlakozott hozzám,miután a kis csaj elment. Végre sikerült olyan adót találnunk,ahol angolul beszéltek,bár nagyon untuk a filmet,de legalább értettük.
-SeungHyun! - szólítottam meg - Kérdezhetek valamit? - fordultam felé
-Igen. - mondta - De tudnod kell most egy utolsó lúzernek tartalak,barátom. - mondta
-Ummm,azt hiszem ezzel meg is kaptam a választ! - álltam fel,de SeungHyun kezem után kapott.
-Kérdezd akkor....
-Most komolyan....miért szúrom el mindig?
-Mert idióta vagy. - mondta - Még "fiatal" vagy ehhez,de te már is nagyon tudsz szeretni,nagyon tudsz ragaszkodni ahhoz,akit szeretsz,ez miatt nagyon előre tervezel. Túl előre.... Már egy gyönyörű kertes házon gondolkozol,gyerekeket tervezel,együtt akarsz vele megöregedni. - igaza volt - Én elhiszem,hogy jót akarsz,a legjobbat akarod neki. Én tudom,hogy nagyon szeret téged JaeKyung,de ő még fiatalabb nálad,hiába gondolkodik nálad sokszor érettebben. - mosolygott - Ő még nem hiszem,hogy ilyen hamar elkötelezné magát. - hmmm,ez elgondolkodtató - Hidd el,elfog jönni az ideje,hogy készen áll majd arra,hogy feleség és majd egyszer anyuka legyen,de még csak most kezdődik az igazi nagy betűs élete. Hagynod kell,had élvezze ki,még nagyon az elején tart ahhoz,hogy máris eldobja az egészet egy fellángolás,esetleg szerelem miatt. - folytatta - Azt is eltudom képzelni róla,hogy ha úgy érzi készen áll és már mindenét beleadta a karrierje sikerességébe;meg fog keresni téged,mert szeret. Neked csak annyi a dolgod,hogy várj rá....
Most ébredtem rá igazán,hogy SeungHyun már tényleg közelebb van a 30-hoz,mint a 20-hoz. Egyre megfontoltabb volt,mindenre jobban oda figyelt,szerintem az életet is máshogy kezdte felfogni. Lassan elérkezik az ő saját Nagy Betűs életéhez. Meg fog házasodni,mindent fel fog adni,hogy megvédje a szerelmét. Mindennél jobban reméltem,hogy ne így legyen,de ő így fog dönteni;tudom. Azt hiszem így lesz helyes és nekünk majd mindenben támogatnunk kell őt.
De amíg ez nem következik be,addig ő itt lesz nekünk,és továbbra is mellettünk áll majd.
-Hyung! - nem sűrűn hívtam így,de ez egy ilyen helyzet volt - Köszönöm.... - öleltem magamhoz,ez is elég ritka volt köztünk,de máshogy nem tudtam volna neki ezt megköszönni. - Most megyek! - álltam fel és a kabátomért mentem,közben a kulcsomat felvettem a pultról és már indultam is.
JaeKyung szemszöge:
Reggel különös telefonhívást kaptam a főnökömtől,minél hamarabb be kell mennem. Meglepődtem,hisz nem gondoltam volna,hogy máris dolgoznom kell. Azt hittem,hogy legalább 2-3 napot pihenhetek a vizsgák után. Erre be kell mennem...chh,ennyit a pihenésről.
Ahogy beértem rögtön a főnök irodájába mentem.
-Jó reggelt! - hajoltam meg. Erről még egy fél év alatt sem tudtam leszokni. Mindig,mindenhol meghajoltam....aish,miért?
-Lenne egy kis munkád! - mondta mosolyogva. Pedig nekem jelenleg nagyon nem volt kedvem semmihez. - Sajnálom,hogy még 1 nap sem telt a vizsga óta,de az a sármos úriember azt mondta fontos munkád lesz. - Sármos,úriember? Ez fura,nem ismerek úriembereket és az,hogy főnök így említette,meglepett hiszen ő is férfi.
-Szóval... - kezdtem bele - Mi lesz a munkám? - kérdeztem
-Majd ő mindjárt elmondja. - mutatott az ajtó felé. JiYong lépett be.
-Na neeeee.... - mondtam hangosan.
-Szia édesem. - puszilta meg lágyan homlokom,ahogy felé fordultam.
-De főnök... - fordultam felé - Miért? - teljesen kétségbe voltam esve - Hiszen jó volt a vizsga eredményem! - mondtam,ezt az egészet egy büntetésnek fogtam fel. Másra sem volt jobban szükségem,mint erre a félkegyelműre...Miért büntet engem vele Isten,mit tettem?
A főnök és JiYong felváltva mondták,hogy mi lesz a dolgom,és hogy miért pont engem választottak. Nem tetszett....nagyon nem.
-Aigoooo... - mentem be az irodámba,becsaptam magam mögött az ajtót,majd mindent lesöpörtem az asztalomról mérgemben. - Vége a nyugodt életemnek... - mondtam ki hangosan gondolataim,közben kifelé bámultam az ablakon. - A francba!
Kopogtak.
- aeKyung,YG-nak szüksége van rád. - jött be JiYong - Nagyon sok minden van most ott,amiben csak te tudsz segíteni. - közelebb jött,mellém állt.
-De ti ezt nem értitek. - ültem le asztalom mögé és az ajtót bámultam. Nagyon mérges voltam. Magamra,JiYongra,YG-ra,egyszóval mindenkire. - Eljöttem onnan,mert elegem lett Koreából,elegem lett mindenkiből,már nem bírtam elviselni YG-t,a rajongóid. Abból,hogy ott nincs nyugodt életem. - gyűltek könnyek szemembe - Mindenki tudja,hogy a barátnőd voltam,hogy megkérted a kezem,hogy voltam olyan hülye,hogy elhagytalak. Mindenről tudnak....és engem utálnak,mert veled voltam,aztán meg azért,mert elhagytalak! - töröltem meg szemeim - Utálom,hogy nem lehetsz egy normális,sima közember. - mondtam. JiYong arcát néztem,szomorúság volt az arcán,lehet ezzel a kijelentéssel messzire mentem,de én...én nem akarok vissza menni Szöulba.
Sokáig nem szólt hozzám,amit megértettem.
-Szeretsz engem? - kérdezte
-Nem tudom. - válaszoltam - Ha mondjuk egy sima kis közember lennél,mint én,akkor talán...talán igen,megint tudnálak úgy szeretni! - nem szólt semmit.
-Ha közember lennék... - még mindig háttal állt nekem,zsebre tett kézzel - ... akkor nem lenne ilyen irodád,jól menő munkád,autód,lakásod. - mondta,majd a hátam mögé állt - Semmid. - súgta fülembe.
-Azért ez nem így van! - emeltem fel hangom.
-De igen! - támaszkodott neki asztalomnak velem szemben - Nézz csak körül!
Nem tudtam mit mondani,talán igaza volt,nem tudom. Közelebb hajolt,megakart csókolni de nem hagytam;felálltam.
-JiYong ez annyira bonyolult. Nem tudom mit érzek. - mondtam - Néha hiányzol,és azt szeretném,hogy végre velem legyél,néha csak szükségem van arra,hogy tudjam velem vagy,még ha nem is szólok hozzád,rád sem nézek,de tudjam,hogy szeretsz,hogy velem vagy. Van mikor ellöklek magamtól,mert félek tőled. Olyankor eszembe jut a rossz oldalad,hogy milyen tudsz lenni,hogy milyen voltál velem. Megijeszt! - magyaráztam,ő csak követte,ahogy mondtam és mondtam a dolgokat - Néha úgy érzem,hogy bármit megtennék azért,hogy újra együtt lehessünk. Aztán megint azt érzem,hogy nem szeretem,ha itt vagy,ha velem vagy,ha hozzám beszélsz,mert olyan dolgokat vársz el tőlem,amit nem tudok megtenni. Lehet neked könnyű,de nekem nem!! - kikerekedett szemekkel nézett engem - Viszont a szívem megszakad ha mással látlak téged,mert olyankor eszembe jut,hogy én is veled lehetnék,ha nem taszítanálak el mindig magamtól. - mentem hozzá közelebb - Mikor a tv-t nézem és látlak téged benne,minden emlék eszembe jut;jó és rossz. Aztán rájövök,hogy nem tudok rád haragudni,bárhogy is szeretnék. - mélyen a szemébe néztem,komoly volt az arca - Amikor rád gondolok sírok,néha nevetek,van mikor ordítók,de végül megint oda jutok,hogy mosolyogni kezdek,mert jó ember vagy! - öleltem magamhoz,majd elhúzódtam tőle - Látod,ezért nem egyszerű...egyáltalán nem az!
Elindult az ajtó felé,se szó,se beszéd.
-Tudod,nem vagyok hajlandó végig nézni azt,hogy valaki más töltse be azt a szerepet az életedben,amit nekem kellene betöltenem. - a kilincsért nyúlt,majd kinyitotta - Mindenesetre,én szeretlek... - mondtam,majd kilépett az ajtón. Faképnél hagyott!
Komolyan,egyre jobban alakul az életem...JiYongot megbántottam,újra itt kell hagynom mindent és mindenkit,ráadásul semmi kedvem Koreába menni,főleg így,hogy JanDi nem tud velem jönni....ennél rosszabb már nem lehet,vagyis remélem.
